Visszatért a Déli-sarkról a nemzetközi bálnakutató csoport
2010.03.15. 11:34 - MTI
Vannak hatásos módszerek a bálnák vizsgálatára anélkül is, hogy végezni kellene velük - vonta le a következtetést az a nemzetközi kutatócsoport, amely hathetes útja után hétfőn tért vissza a Déli-sarkról Új-Zélandra.
A projekt eredményeiről Peter Garrett ausztrál környezetvédelmi miniszter számolt be. Az ausztrál kormány mellett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság is támogatja az öt éven át tartó programot.
Az ausztrál, francia és új-zélandi tudósok hathetes útjuk során leginkább hosszúszárnyú bálnákkal találkoztak. A kutatóknak sikerült fotókat készíteniük és szövetmintát venniük az állatoktól. Közel harminc példányra pedig nyomkövetőt erősítettek.
A nemzetközi projekt célja, hogy bizonyítsák, felesleges kutatási célokból megölni a bálnákat. Az állatok vadászatát mindenekelőtt Japán indokolja azzal, hogy tudományos célokból van rá szükség. A japán halászati hatóság szóvivője igyekezett leszögezni, hogy vannak olyan információk, amelyekre csak az állatok megölésével lehet fényt deríteni. Ilyen például az egyes példányok kora.




Kommentek
2010.03.15 11:52:07ragamust
akkor itt az ideje a japókat is leölni, hogy megtudjuk a korukat, meg a történelmüket is pontosan lehetne vizsgálni ily módon.még ilyen hülyéket.
2010.03.15 12:11:42VikiMouse
Még jó, hogy senki nem kiváncsi a bálnák átlag életkorára ;-)
2010.03.15 12:14:15szcsongor
egyertelmu, hogy a japanok teljesen hulyere veszik az egesz vilagot, ilyen erveket basszus...
ide passzol ez a South Park epizod is:[link]
2010.03.15 12:16:17bolomba
mondanam, hogy itt az ideje a felesleges kozmetikai, taplalkozasi, gyogyszereszeti allatkiserleteknek. jelentos szazaleket mar egy ideje hanyagolni/lecserelni lehetett volna, de neeeem. az ugy jo ahogy van es az ugy kenyelmes. a kutatok itt is csak a megkinzasuk es megolesuk utan tudnak…
2010.03.15 13:19:25dacjuk
Ki a francot érdekel a kora? Ez rizsa. Ennél viccesebb már csak az az indok lett volna, ha azért ölik meg a bálnákat, hogy megtudják mennyi ideig élt volna még.
Milyen érdekes, hogy a nem a japók forgatták az óriások belülnézetből sorozatot.
2010.03.15 14:11:01lutria
Kivácsi lennék azokra a kutatási eredményekre amelyeket az elmúlt 20 év alatt több ezer bálna testéből tudtak meg.(az izükön kivül)Ezek szerint a világ legjobban kutatott állatfaja a bálna,vajon mi lehet ilyen érdekes bennük ami azt indokolja hogy egész flottát tartson fent a japán kormány,és a hajókon van tudós is,vagy csak konzervipari szakmunkások?
2010.03.15 14:17:31Kelly és a szexi dög
Perverz egy nép ez a japán....
2010.03.15 14:33:31Pepe135
A bálna ugyanúgy emlősállat mint a tehén, miért ne lehetne vadászni rájuk? Legutóbb attól volt hangos a sajtó, hogy túlszaporodtak.
nem kell az álszentség, mondják azt, hogy évi x ezer darabot lehet levadászni. ezt viszont tartassák be!
2010.03.15 14:37:21bolomba
mutathatok a Mars ceg altal megrendelt kiserletekrol?
[link]
2010.03.15 14:38:00odamondó
Rofl ezt még nem is hallottam azt hittem South Parkban viccelnek kb mennyire hülyék a japcsik de látom picit sem volt tulzás.
2010.03.15 15:23:15vidéki suttyó
A japánok csak azért vadásznak a bálnákra és delfinekre, hogy bebizonyítsák, hogy őket nem korlátozhatja semmiféle nemzetközi egyezmény. Dafke.
Mindig is egy elmebeteg nép volt, az is marad.