Az Északi-sarkra készülnek brit kutatók

2010.03.17. 09:19 - MTI

A tengerek savasodásának okait vizsgálja három brit kutató az északi sarkvidéken, helyi idő szerint hétfőn kezdték meg ötszáz kilométer hosszú, sítalpas utazásukat. Ann Daniels, a kutatás vezetője szerint olyan adatokat fognak gyűjteni, amelyeket a tudósok máshogy nem szerezhetnének meg. Ezek felvilágosítást adnak a növekvő szén-dioxid-kibocsátásnak az óceánokra, illetve azok faji sokszínűségére való hatásáról. Az információkat európai, amerikai és kanadai kutatóközpontok is felhasználják majd.

A kutatást egy biztosítókonszern finanszírozza. Danielsnek és két kollégájának a mínusz 45 Celsius-fokos hideggel és az erős széllel is meg kell majd küzdenie. Hétfőn a közelükben egy másik kutatócsoport is berendezkedett negyvenöt napra egy mérőállomáson, hogy segítse az expedíciót.

Néhány tudós attól tart, hogy a következő évtizedekben drasztikusan megváltozhat a tengerek pH-értéke. Ez negatív hatással lehet az érzékeny állatfajok, például a homárok, rákok és osztrigák életmódjára. Mivel a hideg víz több szén-dioxidot vesz fel, mint a meleg, az északi-sarkvidéki tengerek különösen fogékonyak a fenyegető változásokra. Az ipari forradalom óta a tengerek savasságának mértéke harminc százalékkal emelkedett. A kutatók becslései szerint ez az érték megháromszorozódhat, amennyiben tovább növekszik a szén-dioxid-kibocsátás.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!