A Facebook lenyomja Shakespeare-t
2011.08.24. 13:45 - MTI
Dickens, Shakespeare, Keats egyre inkább vesztésre áll olvasottságban Nagy-Britanniában az internettel szemben, főként a Facebook és a Twitter közösségi honlapok ellenében.
A legutóbbi felmérésből - amely 18 ezer 8 és 17 év közötti gyerekre terjedt ki - az derült ki, hogy a megkérdezettek fele sem olvas el havonta egy könyvet az iskolai kötelezőkön kívül. Ehelyett a gyerekek írott szavas világa zömmel a közösségi oldalak, mobiltelefonos üzenetek, emailek olvasásából, illetve írásából áll. Az adatokból kiviláglott, hogy a nagyobb diákok még kevesebbet olvasnak, mint a kicsik.
A folyamat azzal fenyeget, hogy egyre több lesz Nagy-Britanniában az írott szöveggel komolyan küszködő felnőtt, pedig hányaduk jelenleg is már 16 százalék feletti - hangsúlyozta a felmérést végeztető National Literacy Trust nevű szervezet, megjegyezve egyúttal, hogy az eredmények alapján komoly kihívás eleget tenni a brit oktatásügyi miniszter közelmúltbeli javaslatának, amely szerint minden 11 évesnél idősebb diák olvasson el évente 50 könyvet.

Kommentek
2011.08.24 15:36:02Agytörzsy Professzor
Na igen "szép új világ"... A tökéletes fogyasztói társadalom hamarosan elkészül...
Az 50 könyvet én soknak tartom. Főleg úgy, hogy egy átlag könyv 2-3 ezer forint... És az "új" könyvek szinte mind csak arról szól, hogy a "hűdeérzelgős" lány reménytelenül szerelmes a vámpírfiúba...
Szeretem ezt a világot ami most jön... :S