Előre hajolva gondolunk a jövőre
2010.01.27. 12:03 - MTI
Aki a múlton vagy a jövőn elmélkedik, nem csupán gondolatban tesz időutazást - a teste is abba az irányba mozog, ahol képzeletének eseményei épp játszódnak. A jövőbeliek esetében előre, a múltbelieknél pedig hátra - állapították meg skót pszichológusok húsz önkéntesen végzett kísérletük alapján.
Ezek szerint a tér és idő észlelése és feldolgozása még szorosabban összefügg az agyban, mint eddig hitték - írta a kutatócsoportot vezető Lynden Miles, az Aberdeeni Egyetem tudósa a Psychological Science című szaklapban.
A résztvevőknek csukott szemmel kellett egy négy évvel korábbi eseményre emlékezniük, illetve a négy év múlva bekövetkező jövőt elképzelniük. A bal térdre erősített mozgásérzékelő közvetítette a személyek mozgását. Azok, akik gondolatban a jövőbe utaztak, enyhén előredőltek, míg azoknál, akik a múltat élték át, inkább hátrahelyeződött a súlypont.
Azt még nem sikerült tisztázni, hogy például az időben távol eső élmény elképzelése hevesebb mozgást vált-e ki, mint a közelebbi. A kutatók arra is kíváncsiak, hogy minden emberre egyformán érvényes-e megállapításuk, vagy akadnak-e kulturális különbségek. Különösen izgalmas lenne a Chilében honos ajmara nép tagjait e szempontból megvizsgálni, ugyanis az ő képzeletükben a múlt az ember előtt, a jövő pedig mögötte helyezkedik el.



Kommentek
2010.01.27 12:37:34bundás kenyér
Én geológus vagyok,mégse esek a hátamra
2010.01.27 14:09:01Zsola777
Én meg sokat gondolok a jövőre, de nem tudok hason feküdni
2010.01.27 15:48:15Zanzo
akárhogy is gondolok a jövőmre, mindig pofáraesés a vége
2010.02.08 21:43:18Mémé
Az öregeknek ez nagyon megy, csak a jövőn elmélkednek!!!! :D :D :D