Nagyobb eséllyel válnak el az ikreket nevelő szülők

2010.03.17. 13:01 - MTI

Az ikreket, illetve hármasikreket nevelő szülők 28 százaléka dönt a különköltözés, vagy a válás mellett, míg más családok esetében ez az arány 24 százalék. A különválás egyik legfőbb oka anyagi problémákra vezethető vissza - derítették ki brit kutatók Az ikreket nevelő családok problémái és életkörülményei című tanulmányukban.

A kutatás azt mutatja, hogy az ikrek születése után a családoknak komoly anyagi problémákkal kell szembenézniük. Az egykéket nevelő háztartásokhoz képest kétszer akkora eséllyel kerülnek nehéz pénzügyi helyzetbe és nagyobb valószínűséggel lesznek kénytelenek felélni az összes tartalékukat. A szülők nehezen tudják előteremteni a gyermekneveléshez kötődő költségeket, például a nyaralások, az iskolai egyenruhák, a születésnapi zsúrok, vagy akár csak egy bicikli árát - mondta el a Daily Telegraph-nak a tanulmány szerzője, Steve McKay.

Az ikerszülés leginkább az idősebb és házasságban élő pároknál fordul elő, akik ráadásul munkaviszonyban vannak. Ezeknek a tényezőknek éppen, hogy védelmet kellene nyújtaniuk az alacsony jövedelemmel és a nélkülözéssel szemben. Így tehát aggasztó, hogy az ikreknek sokkal több dologról kell lemondaniuk, mint az egykéknek, és hogy a szüleik nagyobb eséllyel döntenek a különköltözés és a válás mellett - mondta a Birgmingham Egyetem Szociálpolitikai tanszékének kutatója.

A tanulmány a The Millennium Cohort Study nevű felmérés és az éves Family Resources Survey adatait dolgozta fel, utóbbi a brit kormánynak szolgáltat statisztikai adatokat az országban lévő szegénység és alacsony jövedelmek mértékéről. Az adatok szerint az ikreket nevelő családok 62 százaléka került komoly pénzügyi válságba a gyerekek születése után, míg más családokban ez az arány csak 40 százalék volt.

Címkék:

Kommentek

  • 2010.03.17 14:53:16doktorkotász

    Jeee!
    Ez a fontos hír!

  • 2010.03.17 14:54:09doktorkotász

    Ja, első

  • 2010.03.17 15:14:16nem1rem1

    "Az ikerszülés leginkább az idősebb és házasságban élő pároknál fordul elő..."

    Hmmm, megint tanultam valamit... Persze, érteni vélem én, hogy az ikerszülések számát a mesterséges megtermékenyítés megdobja, és ez nyilván relatíve idősebb pároknál, és jellemzően házasságban fordul elő. Viszont maga a procedúra talán eléggé költséges ahhoz, hogy az ezt igénybevevő családoknak gondot okozzon a gyerekek nevelése. Valamint az idősebb párok, akik mesterséges megtermékenyítésre kényszerülnek, nyilván ki vannak már éhezve a gyerekekre.

    Nekem ez megintcsak sántít...

  • 2010.03.17 15:46:27Dina15

    Lehet én nem olvastam elég figyelmesen, de itt most az iker gyerekeket kikhez hasonlítja? Olyan gyerekekhez akiknek nincsen egyetlen tesója vagy olyanokhoz akinek van csak kisebb korkülönbséggel? Mert ha egykékhez akkor persze, hogy nagyobb anyagi teher két gyerek mint egy. Ha meg testvéres gyerekekhez, akkor nem értem mitől megterhelőbb egy iker gyerekpár, mint korkülönbséggel született gyerek. Az elején lehet tényleg nehezebb, mert két gyerek bőg egyszerre és két ágy kell, dupla kocsi stb. De amint elérik az ovis, iskolás kort ugyanannyi költséggel jár, mert minden gyerek megy úgy is előbb utóbb suliba. Szóval akkor most mi van?

  • 2010.03.17 15:48:21johevi

    Egyértelmű: sokkal könnyebb az osztozkodás....

  • 2010.03.17 16:10:19múvemáccsó

    lsd Ada és Timo - aki tudja kik, tudja miért...

  • 2010.03.17 16:15:28Ezt a népet sajnáljam?

    hát ja

    kétszer annyi szart kell egyszerre ellapátolni

    kétszer annyi bömbölést kell egyszerre elviselni

    kétszer annyi pénzt kell egyszerre megkeresni

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!