A nagy fenekű nőknek rosszabb a memóriájuk
2010.07.19. 09:06 - Index
Régóta ismert, hogy a túlsúly komoly egészségügyi kockázat, nagy szerepe van például keringési rendellenességek kialakulásában. A Northvestern University amerikai egyetem kutatói most azt vizsgálták, milyen összefüggés van az elhízás, és az agyműködés között, nőknél, idős korban.
A Journal of the American Geriatrics Society szaklapban megjelent tanulmányuk szerint a tudósok 8745, menopauza utáni korban levő, 65 és 79 év közötti nőt vizsgáltak meg, megmérték a testtömegindexüket (a tesztalanyok kétharmada túlsúlyos, vagy elhízott volt), és memóriateszteket végeztettek velük. Az hamar kiderült, hogy a testtömegindex növekedésével arányosan csökken a teszten elért eredmény, de ennél még meglepőbb volt, hogy az sem mindegy, hol helyezkedik el a túlsúly.
A legrosszabb átlagos eredményeket azok érték el, akiknek a csípő környékén halmozódott fel a zsír: az úgynevezett almatípusú nők sokkal jobban teljesítettek, mint a körtetípusúak. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a deréknál felhalmozódó zsír ösztrogén hormon termelésére serkenti a szervezetet, az pedig megvédi az agyat a lassú leépüléstől idős korban. Aki a csípőjére hízik, annál ez a hatás nem következik be, ehelyett egészen más hormonális folyamatokat indít el.




Kommentek
2010.07.19 09:22:53GoldBecK
első
2010.07.19 09:33:51Almaspite
@GoldBeck: Bakker, úgy látszik, te seggre hízol, mert máris elfelejtetted, hogy az Indexen elsőzni nem menő...
2010.07.19 10:11:13Febri Íz
Azért lehet volt pár moderáló változó is vagy néhány rejtett, mögöttes. például a butább nők inkább engedik, hogy elhízzanak és mivel buták, a memóriájuk is rosszabb. Gyökér eredmények.
2010.07.19 10:38:11Vadegér
kép nincs?
2010.07.19 11:00:56korxi
Közbiztonság Szilárd:
Azt, hogy Northwestern, "h" betűvel írandó, és nem "h" nélkül, már említeni sem érdemes.
2010.07.19 11:20:53larry
Fat bottomed girls
You make the rockin' world go round
2010.07.19 11:41:02uluk4i
@Febri Íz: Nem buták, a memóriájuk rossz.
"butább nők inkább engedik, hogy elhízzanak" - vbagy fordítva, nem? az elhízottak elbutulnak...a lényeg, hogy a korrelációt megállapították és kezdhetnek dolgozni azon, hogy mi volt előbb...
2010.07.19 12:36:18joshua80
Szóval van egy romboló folyamat, ami első körben elhízást indukál, majd hosszabb távon ez a romboló folyamat az agyat is leépíti, de nőknél a megfelelő helyen történő elhízás olyan hormon tevékenységet indukál, ami védőfaktor az agyrombolás ellen...
De amúgy összességében csak a soványak nyertek, nem? :) hiába szépítjük!
Helyesen gondolkodok?
Másrészről meg, nem a romboló folyamatokat kéne kutatni???
2010.07.19 12:57:14Barisnya
Végre, hogy előnye is van a hasra hízásnak! Mellesleg a 65-ön túliak nemtől és alkattól függetlenül kevébé jó memóriával rendelkeznek, mint ugyanők huszonéves korukban.
2010.07.19 13:27:18Kísérletinyúl
szóval ezentúl nem leszőkézem,hanem azt mondom:
te nagyfenekű!!..hehehe hehehe
2010.07.19 13:30:40Jerky_Maistro
ha a nagyfenekű nőknek rosszabb a memóriájuk, az azt jelenti, hogy több pasi csattintotta meg a seggüket, és a kettővel korábbira már nem emlékeznek.:-D
2010.07.20 08:56:57hangosgabesz
Ez egy mekkora faszsag emberek ,az osztrogen legjobb tudomasom szerint noi hormon "ösztrogén
A petefészek tüszőiben termelődő női nemi hormon.
Nemzetközi szó a görög oisztrosz (heves vágy) és gennaó (létrehoz) elemekből.".Az alma tipus meg ugymond ferfias elhizasi forma .....
Angol tudosok szerintem ....
egyebbkent meg a noket nem az eszukert szeretjuk ,max az impotensek :D.Mert ok max sakkozni tudnak veluk ....EHEHEH
Ezek bebizonyitjak meg azt is ,hogy a fold parizsi formaju...