Genetikai okai vannak annak, hogy ki szeret kérdőíveket kitölteni
2010.09.01. 14:06 - Index
Az észak-karolinai állami egyetem kutatói Foster Thompson professzor vezetésével arra a kérdésre keresték a választ, hogy mi befolyásolja, hogy egy ember hajlandó-e kérdőívek kitöltésével felmérésekben segíteni. Ez fontos probléma a statisztikusoknak, hiszen ők csak azokból az adatokból tudnak dolgozni, amik a kitöltött tesztekből származnak, és a kérdőívet kitölteni nem hajlandók torzíthatják az eredményeket, illetve elronthatják a reprezentatív mintát.
Az amerikai tudósok a kérdőívkitöltési hajlandóságot egy kérdőív kitöltetésével tesztelték. Ezer ikerpár vett részt a kísérletben, egypetéjűek és kétpetéjűek vegyesen. Minden ikerpár azonos körülmények között nőtt fel, így az egypetéjűek és a kétpetéjűek között csak egy fontos különbség volt: előbbiek azonosak voltak genetikailag, utóbbiak pedig nem.
A Journal of Organizational Behavior szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók a kérdőívek tartalmára nem voltak kíváncsiak, csak azt figyelték, hogy az ikerpárok egyik tagjának viselkedéséből, abból, hogy kitöltötte a kérdőívet vagy sem, mennyire volt biztosan megjósolható a testvérének a hajlandósága ugyanerre. Arra jutottak, hogy az egypetéjűek sokkal nagyobb eséllyel döntöttek ugyanúgy, míg a kétpetéjűeknél nem igazán volt összefüggés a testvérek kérdőívkitöltési hajlandósága között. Ebből pedig arra következtettek, hogy genetikai okok állhatnak a jelenség hátterében, nem környezeti hatások, de ennek megerősítésére további vizsgálatok szükségesek.




Kommentek
2010.09.01 14:34:47atpijkamo
Annak nincsenek genetikai okai, hogy ki szeret kommentelni?
(Az biztos, hogy addiktív.)
2010.09.01 14:36:32Panther_V
Nagyon szeretem a kérdôíveket, de kommentelni utálok. Viszont
2010.09.01 14:56:43fiker
Annak nincsenek genetikai okai hogy kiszeret oltást kapni??????
2010.09.01 16:03:31Tóth Ágas
ez a kutatás nem politikailag korrekt. minden ember ugyanolyan.
2010.09.01 17:42:33InteriorLulu
Mivel a genetikai adottság gondolom, nem válogat társadalmi és demográfiai jellemzők alapján, a kérdőívet kitölteni nem hajlandók tényleg csak akkor nem rontják semennyire sem a reprezentatív mintát, illetve nem torzítják ezáltal az eredményeket, ha genetikusan ódzkodnak a kérdőívektől.
2010.09.01 18:08:30vauvauvau
Brit tudósoknak mostanában nincsen munkájuk ezért minden hülyeséget kitalálnak, hogy szerepelhessenek.
Ha nincs hír:
1. szex
2. celeb hírek
3. brit tudósok
2010.09.01 18:13:15Szarazinda
Igen, de, ha olyan felmérést készítenek kutatók, amelynek a végeredményét (reprezentativitását) befolyásolhatja, ha csak kérdőívet kitölteni szeretőktől származik adat, akkor ez fontos kérdés. Azt ugyanis tudjuk, hogy genetikai okokra visszavezethető jelenségek esetében a jelenség mögött meghúzódó genetikai mintázatok meghúzódhatnak más, az elsőtől látszólag független jelenségek mögött is, másképp fogalmazva kettő, vagy több egymástól függetlennek tűnő, genetikai okokra visszavezethető jelenség előfordulási gyakorisága egy populációban korrelálhat egymással.
Tehát, ha genetikai okokra visszavezethető, hogy ki szeret kérdőívet kitölteni és ki nem, akkor simán lehet, hogy a kérdőív általt feltárt jelenségekben is meg lesz figyelhető egyfajta mintázat, ami torzítja a reprezentativitást. Ebben az esetben a kutatóknak más kutatási módszert kell választaniuk, hogy tényleg reprezentatív legyen a kutatásuk. Szóval nem hülyeség ez, szerintem.