Az idősek szeretik a fiatalok lejáratását

2010.09.02. 15:46 - MTI

Az idősebb emberek sokkal szívesebben olvasnak olyan cikkeket, amelyek negatív színben tüntetik fel a fiatalokat, mert az ilyen történetek növelik az önbizalmukat.

Német kutatók szerint az idősebb emberek társadalmi megítélése meglehetősen negatív irányba hajlik. Gyakran ábrázolják őket bölcs emberként, de a lelassult és feledékeny jelzőket is éppúgy előszeretettel használják velük kapcsolatban.

"Egy fiatal-központú kultúrában talán szükségük van némi önbizalomnövelésre. Ezért szeretik jobban az olyan történeteket, amelyek rossz színben tüntetik fel a fiatalokat, akikről úgy vélik, hogy nagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendenek" - mondta Silvia Knobloch-Westerwick, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa.

A tanulmány 276 német felnőtt bevonásával készült, akik közül 178-an 18 és 30 év közöttiek voltak, 98-an pedig az 55-60 éves korosztály tagjai közé tartoztak. A résztvevők azt hitték, hogy egy új internetes magazin tesztelésében vesznek részt. Az alanyok maguk dönthették el, hogy az előre kiválasztott tíz cikknek a pozitív, vagy a negatív változatát olvassák-e el. Minderre meghatározott idő állt a rendelkezésükre. Minden egyes történethez két fénykép tartozott: az egyiken egy fiatal, a másikon egy idősebb ember szerepelt.

Az eredmények azt mutatták, hogy az idősebb emberek sokkal szívesebben olvastak negatív történeteket a fiatalokról, mint a saját korosztályukról. Összességében sokkal kevesebb érdeklődést mutattak a kortársaik iránt, akár negatív, akár pozitív hírről is volt szó.

Ezzel ellentétben a fiatalok leginkább a saját generációjukról szóló, pozitív hangvételű híreket részesítették előnyben. A szakemberek szerint az idősek viselkedése a társadalmi helyük, illetve megítélésük szemszögéből magyarázható. "Mindenki szereti az önbizalom-gerjesztő dolgokat. A fiataloknak ez automatikusan megy, mivel őket fontosnak tartják a társadalomban" - mondta Knobloch-Westerwick.

A cikkek átolvasása után a résztvevők egy olyan kérdőívet töltöttek ki, amely az önbizalomszintjük mérésére szolgált. A fiatalabb generációval ellentétben, az idősebbek önbizalma jelentősen megnövekedett a fiatalokról szóló negatív cikkek elolvasása után.

A szakemberek szerint nem számít, hogy a vizsgálat Németországban készült, mert a nemzeti hovatartozás, illetve az etnikai sajátosságok nem befolyásolják az eredményeket. "Azt hiszem, hogy Amerikában is ugyanezeket az eredményeket kapnánk, ha elvégeznénk egy hasonló kísérletet" - mondták el egy interjúban.

Kommentek

  • 2010.09.02 16:01:03James T. Kirk

    bezzeg az én időmben...

  • 2010.09.02 16:10:06málenykij robot

    Majd megtudod, ha olyan idős leszel, mint én.

  • 2010.09.02 16:15:23retekcsíra

    elég szomorú

  • 2010.09.02 16:20:53akrosztikon

    Jajj, biztos a kutatók is fiatalok voltak. Valójában ez egy összeesküvés a szépkorúak generációja ellen. Ezek a mai kutatók már a munkájukat sem tudják rendesen végezni, csak bűvülik a számítógépet.

    Bezzeg a mi időnkben még csak kivetítő volt, az volt az igazi. Ezek már mind drogosok...

    A miénk volt az igazi nagy generáció. Főleg itt Magyarországon. Nézzenek rá az olvasók kis hazánkra: amit látnak, az mind a mi munkánknak köszönhető.

  • 2010.09.02 16:57:35kezelőorvosa, gyógyszerésze

    Persze hozzá kell tenni, hogy az emberi természet egyik velejárója az undokság és a botránkozásra való hajlam. :)

  • 2010.09.02 16:58:18Xeon

    Ez egy tökéletes abszurdum példa. Ha igazuk van a kutatóknak, akkor most el kel törölnünk az apa-fia vonalakat, megszüntetni a családot és még számtalan olyan dolgot amire az emberi evolúció épült.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!