Az év legrosszabb napjának kiszámítására használt képlet Dr. Cliff Arnalltól, a Cadriff Egyetem volt pszichológusától származik. Arnall az időjárást, a karácsony óta eltelt időt, a cselekvés szükségességét jelző változót, az adósságokat, az átlaghőmérsékletet, a leszokási kísérletek óta eltelt időt, illetve az általános motivációs szintet is figyelembe veszi. Az alaposnak tűnő [1/8W+(D-d) 3/8*TQ]/[M*NA] képlettel csupán az az apró gond van, hogy nem működik.
Az időjárás közbeszól
Arnall képlete az időjárás negatív hatásaival is számol. A sáros, latyakos idő és a korai sötétedés valóban lehangoló lehet. Az időjárás azonban idén összeesküdött Arnall ellen. Azon túl, hogy ma ragyogó napsütésre ébredhettünk, az országos előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet legalább két fok lesz, és szerdáig mínuszokra sem kell számítanunk.
A képlet azt sugallja, hogy január utolsó teljes hetének hétfője az év legrosszabb napja. A karácsonyi pezsgés elmúlása, a korai sötétedés, a lehangoló időjárás, a karácsonyi vásárlásokból fakadó adósságok, és persze a közutálatnak örvendő hétfő együttese csakugyan indokolná, hogy szörnyű hangulatba kerüljünk. Azt a nézetet pedig Philip Hodson, a brit pszichológusszövetség elnöke is osztja, hogy a hétfő a hét legrosszabb napja. Mivel az emberi szervezet 25 órás ciklusok szerint működik, az emberek hétvégén tovább maradnak fenn, így hétfőn álmosan és rosszkedvűen ébrednek, azzal a tudattal, hogy egy teljes munkahét áll előttük.
A Daily Telegraph kutatása szerint viszont az év legstresszesebb napja nem más, mint az év első munkanapja. A kutatók szerint az embereket ilyenkor a legkisebb apróság is képes felbőszíteni. Kérdés, hogy egy zsúfolt munkahelyen mennyire alkalmazható Judi James pszichológus tanácsa: James szerint a felgyülemlő feszültségtől úgy szabadulhatunk meg, ha időnként ordítunk egyet, vagy mélyeket lélegzünk. A vizsgált időszakban az év első munkanapja január 5-re esett, idén pedig január 2-re. Ha január ötödikén a kiadós ordibálás és a légzőgyakorlat bizonyulhat stresszoldó hatásúnak, valószínű, hogy a másodikai munkakezdés – a lappangó szilveszteri másnapossággal kombinálva – csak úgy lenne leküzdhető, ha oxigénmaszkban hörögnénk, mint Dennis Hopper a Kék bársonyban.
Isten veled, bús hétfő
Hogy valóban a hétfő lenne a hét legrosszabb napja, arról megoszlanak a vélemények. A London School of Economics felmérése során 22 ezer ember hangulatváltozásait kísérték figyelemmel. A kutatók megállapították, hogy a hétfő negatív hatásait ellensúlyozza a kevésbé gondterhelt hétvége, de keddre mindez tovatűnik, a hétvége pedig még reménytelenül távolinak látszik. Az adatgyűjtéshez a kutatók egy iPhone-alkalmazást használtak, ami - a naponta kétszer esedékes hangulatjelentésen túl - a földrajzi koordinátákat is rögzítette. Ennek köszönhetően azt is sikerült kideríteni, hogy az Egyesült Királyság legvidámabb városa Bournemouth, a leglehangolóbbak pedig London Eastbourne és Slough kerületei.
Mások szerint nem is a kedd, hanem a szerda a hét legborzasztóbb napja. A Vermont Egyetem alkalmazott matematikával foglalkozó kutatói 2,4 millió mikroblogot vizsgáltak meg a Twitteren. Christopher Danforth és Peter Dodds a pozitív töltetű szavaknak magas, a negatívaknak pedig alacsony pontszámot adtak. A kísérlet meglepő eredményt hozott, ami részben összecseng a London Schools of Economics kutatási eredményeivel: nagy tömegben vizsgálva csakugyan nem a hétfő tűnik a legnegatívabb napnak.
A Vermont Egyetem kísérlete kimutatta, hogy az emberek a szerdát gyűlölik a legjobban; valószínűleg azért, mert ez a munkahét kellős közepe, ami egyenlő távolságra van a hétvégi elégedettségtől és a soron következő hétvégétől is. Hasonló eredmény érkezett Ausztráliából is. A Sydney-i Egyetem kutatói először 200, majd 350 embert hangulatváltozásait vizsgálták; szerintük a hét napjai között nincs szignifikáns különbség, de a szerdát mindenki egyformán gyűlöli.
Testreszabott nyomor
A fenti módszertanok általános hibája, hogy nem reprezentatív mintavételezésre és általános mutatókra építenek. Ezt a hibát segít kiküszöbölni az Index Csodálatos Lúzerkalkulátora, amit a tavaly januári félhivatalos legrosszabb napra készítettünk. Ennek segítségével kiszámolhatja, hogy mennyire nyomorult az ön élete, és ha emlékszik a tavalyi eredményére, most azt is megtudhatja, rosszabbul él-e mint egy éve.
A szélsőségek
Egy 80 éves bácsi, aki ötödmagával él egy 30 négyzetméteres lakásban, 120 kiló, egy foga sincs, viszont 1 Mbiten internetezik (!), 0,08-as értéket produkál a lúzerindexen. Vele szemben egy 21 éves, 70 kilós, hiánytalan fogsorú fiatalember, aki 500 négyzetméteres villában él egyedül, 100 MBites sávszélen netezik, és egymilliárdja van a bankban, 787 pontot ér el. Számításaink szerint a bérből és fizetésből élő átlagpolgárok 4 és 20 pont között mozognak.
A képlet az otthonunk alapterületét, a lakók számát, az internet-előfizetésünk sávszélességét, a bankszámlánkon lévő pénzt, a testsúlyunkat, életkorunkat, valamint fogaink számát is figyelembe veszi, ráadásul egy plusz ponttal mi is megajándékozzuk, hogy szép legyen a napja. A levezetés első pillantásra bonyolutnak tűnhet, de a kalkulátorunk használata már nem igényel matematikai előképzettséget.
Hozzászólások
2012.01.23 19:51:42hüjehalyó
A Nap süt és nem a nap.
2012.01.23 20:06:46Dr.Betépett felhasználó
Valamint az év legrosszabb napja,függetlenül a Naptól,melegtől,január 24-e,Timót napja.Ezt mindenki tuggya.
2012.01.23 20:32:07ubu1
A tavaszi napsütés egyáltalán nincs olyan pozitív hatással az erre érzékenyek hangulatára, mint azt sokan gondolják. Sőt. A kutatások szerint a tavasz általában növeli a depressziós tüneteket, pedig a csökkenésre számítanánk. Ennek a jelenségnek az okát amúgy a szakemberek sem értik.
2012.01.23 20:32:40ubu1
Gyere elő, komment! :-|
2012.01.23 20:34:00+++
Szomoru, hogy ilyen igenytelen cikkeket adagoltok a nepnek draga indexes `ujsagirok`. A szinvonal ennel lehet meg alacsonyabb? Minek kell allandoan a cikk cimekbe valami alpari? Erre van vevo?
Lehetne ezt maskeppen is. Gondolom arra lustak vagytok, vagy nincs meg hozza a szokincs! Gratulalok!
2012.01.23 20:51:54Gibbons
a bankszámlán nem lehet negatív számot megadni? :)
2012.01.23 20:54:43kultúrpesszimista
És akinek permanens depressziója van 365 napja-szor X, ahol X az évek száma?
2012.01.23 20:55:51¿Qué tapas hay?
Egy kérdés a lúzerindex kiszámításához: a "bankszámlán lévő pénz" esetében a látra szóló, illetve azonnal feltörhető lekötött betéteket kell csak figyelembe venni?
Ek. a 4,13 az jó vagy rossz érték? Ha jó akkor OK, ha rossz, akkor az mégjobb, mert akkor saját vagyoni helyzetemből számítva, egy olyan kánaánban élünk itt Magyarországon, hogy csoda, hogy el nem lepnek a Svájcból érkező gazdasági menekültek bennünket.
2012.01.23 21:09:45raszt@
Dr.Betépett felhasználó:
nekem az egyik kedvenc napom január 24, mert akkor van a szülinapom :)
2012.01.23 21:27:13At_
Kikérem magamnak, hogy a mai napot az év legszarabb napjának nyilvánítsátok! Ma van a születésnapom!!! :))
2012.01.23 21:50:58svb
14,5
erre nincsen facebook app?:)
2012.01.23 22:09:21hungarocellszék
ugye nem ebből él meg a brit prof bácsi.
ekkora ökörséget még életemben nem hallottam.
hiába, a társadalmi jólét sok ilyet is hoz magával!
2012.01.23 22:44:33kamionsofőr
Jaj már +++
2012.01.23 22:45:12kamionsofőr
BSz At_
2012.01.23 23:19:41Antifaszok Réme
A kézenfekvő megoldás:
"Gyerekek! Ne vegyetek drogokat! Legyetek rocksztárok, és megkapjátok ingyen!"
/Igazából szerelem/
2012.01.24 06:36:29Dr. Trebitsch
8,21.
Most jó nekem?
Akkor miért vagyok szarul?
Talán mert a devizahitel összege nem szerepel a paraméterek között?
2012.01.24 06:41:41Dr.Betépett felhasználó
raszt@ szülinapod alkalmából eredményes,egészségben töltött hosszú boldog életet kívánok Neked. :-))))))
2012.01.24 07:34:19Dr.Betépett felhasználó
raszt@ már írtam Neked köszöntőt,de eltűnt.Mégeccer: Isten éltessen.
2012.01.24 08:09:51Bohócnok
Ugyan már, nekem tegnap atomjó kedvem volt, még ki is írta facere, hogy mennyire jó, ma geciszar idő van, na MA van szar kedvem inkább (de ma sem)
2012.01.24 08:11:33Bohócnok
Egyébként meg nekem most vagy deja vu-m van, vagy ez egy recycle cikk, tavaly is volt ugyanez a depresszió számítós fos egyenlet
2012.01.24 08:58:23A félelmetes népszavazás
"Cadriff"?:) És mi ez a kép a beőrjöngölődött néniről?
2012.01.24 09:47:27Dr.Betépett felhasználó
Félelmetes nem olvastad a cikket.
Ha rossz a kedvünk,ordítani kell.A klotyón???
2012.01.24 11:04:11Nomante 2.0
régenmindenjobbvolt!