Klasszikus koncerteken kétszeres a köhögés valószínűsége

2013.02.02. 12:06
2 hozzászólás

Klasszikus koncerteken kétszer nagyobb valószínűséggel kezdenek el köhögni az emberek, mint a hétköznapi élet során más helyzetkben - állapította meg egy német kutató. Andreas Wagener német közgazdász szerint bár kevés statisztika létezik a zavaró jelenségről, a témában született eddigi összes kutatás mégis azt mutatja, hogy a klasszikus koncertre járók körében valamiért különösen megnő a köhögések gyakorisága.

A professzor szerint az eredmények az ilyen koncertekre jellemző átlagközönség demográfiai összetételének figyelembe vétele mellett is érvényesek maradtak. "Jóllehet idősebb emberekről van szó, de még így is olyan jelentős a mennyisége a többlet-köhögéseknek, hogy arra mindenképpen magyarázatot kell adni" - idézte Wagenert a The Daily Telegraph.

A jelek szerint bizonyos zenék jobban irritálják a közönség torkát. "A 20. század klasszikus zenei örökségének modernebb darabjai, és a csendesebb, lassúbb tételek azok, amiket a legtöbbször megzavar a közönség. A köhögési inger ráadásul olykor, mintha valami mintát követve, lavinaként vagy vízesésszerűen söpör végig a hallgatóságon" - magyarázta.