Vilmos
18 °C
28 °C

Csaló diákokból lesznek a korrupt felnőttek

2009.01.15. 15:55
Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, az ország egyik legelismertebb tehetséggondozója öt éve kikapcsolta a mobiltelefonját. Állítása szerint így sokkal nyugodtabban tud dolgozni, az utóbbi időben napi 16-18 órát. Sólyom László nemrég felkérte, hogy az oktatás fejlesztésére és a korrupció felszámolására javaslatokat tevő Bölcsek Tanácsa tagja legyen. Csermely elvállalta a felkérést, pedig addig is több lovon ült: az ötvenéves tudós a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének professzora, emellett több tehetséggondozó szervezet elnökségi tagja, nemrég pedig az Országos Köznevelési Tanács bizottságában részt vett a természettudományos tárgyak oktatása magyarországi helyzetének elemzésében. Az elfoglalt kutató külföldről, emailben válaszolt kérdéseinkre.

Sokszor elmondja a hallgatóinak, hogy a túl sok tisztség akadályozza a tudományos kutatómunkát. Ön tag – vagy éppen elnök – több szervezetben. Miért fogadta el a köztársasági elnök felkérését?

Ha listáznám azokat a felkéréseket, amelyeket nem vállaltam el az elmúlt években, másról sem szólna ez az interjú. A köztársasági elnök úr felkérése két okból volt kivétel. Az egyik a tisztelet. Ebben a korban, amelyik nem fogad el semmilyen tekintélyt, illetve a valódi, egy élet tapasztalatával és tanúságtételével megszenvedett tekintélyt ötperces magamutogatások talmi tekintélyével helyettesíti, számomra a tekintély tisztelete különösen fontos értékként jelenik meg. Ebből is következik számomra az, hogy ha a köztársaság polgárát a köztársaság kivételes integritással rendelkező elnöke felkéri valamire, akkor azt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha arra alkalmatlannak érzi magát.

A másik ok az önvizsgálatom eredménye volt, miszerint nem vagyok alkalmatlan a feladatra. Egy magamfajta, ötvenéves ember még nem elég érett ahhoz, hogy bölcsnek tarthassa magát, de az a hálózatelméleti, rendszerszemléleti tapasztalat, amit az elmúlt években elsajátítottam, igen hasznos lehet az oktatás elképesztően bonyolult rendszerének az újszerű átvilágítására.

Gyurcsány Ferenc a Bölcsek Tanácsa megalakulására reagálva utalt arra, hogy Sólyom László kritizálta a nemzeti csúcsot, ahol szintén szakértők adtak tanácsot a kormánynak. Mennyiben más a Bölcsek Tanácsa, mint a nemzeti csúcs, mivel emelkedik ki a hasonló szakmai tanácsadó grémiumok közül?

Tudósként, aki csak abban nyilvánít véleményt, amihez tényleg ért, nem érzem tisztemnek, hogy a köztársasági elnök úr és a miniszterelnök úr nézeteltéréseiben elkezdjek bármiféle igazságot és észt osztani, mert ez tapasztalatomnak és átlátásomnak igen nagyfokú túlértékelése lenne. A Bölcsek Tanácsa két szempontból is különbözik számos más formától. Egyrészt testület és nem egyszeri ülés, másrészt nem általánosságban ad tanácsokat, hanem két igen jól körülhatárolt témakör, az oktatás és a korrupció áttekintésére jött létre. Ez megfogható, elvégezhető, számon kérhető feladat.

A kormányfő azt is elmondta, hogy szerinte nincs fél év arra, hogy tanulmányok készüljenek, mert a világ gyorsabb ennél. Mi a véleménye erről?

Egy válságra kétféle válasz adható, mindkettő egyformán fontos és lényeges. Az egyik válasz a válságmenedzselés, ami egy rövid távú, gyors intézkedéscsomag kimunkálását és határozott végrehajtását igényli. A másik válasz a válság tanulságainak levonása, ami a következő válság elkerülésére készít fel. A tanulságok levonása olyan általános érvényű újragondolás igényét is felveti, ami hajszában nem megy. Tehetséggondozóként tudom és tapasztalom, hogy bizonyos egyéniségeknél a stressz és a lépéskényszer igen érdekes egyedi megoldásokat egészen jó eséllyel ki tud pattintani. Ugyanakkor hálózatkutatóként biztos vagyok abban, hogy a hosszú távú, általános válaszok rendszerszemléletű átgondolásához nem kevés idő kell.

És ez a szükséges időnek csak egy töredéke. Ugyanis az ilyen, nagyszabású változások véghezviteléhez hosszú társadalmi közbeszédre, nézetformálásra, lelki felkészülésre, rádöbbenésre, elfogadásra és egyetértésre van szükség. Ez nem fél év. Ez sok év is lehet. De a befektetett idő megtérül, mert egy bonyolult rendszert nem lehet rendeletileg átalakítani – különösen nem egy olyan országban, ahol a rendeletek kijátszásának évszázados hagyományai és kreatív elkerülő technikái alakultak ki.

Pontosan hogyan zajlik majd a Bölcsek Tanácsa munkája és milyen formában születik meg a végeredmény? Mennyire lesz szoros az együttműködés a "bölcsek" között?

A munka már a nyáron elkezdődött, és kora ősz óta teljes gőzzel folyik. A bejelentésre azért csak november végén került sor, mert elnök úr akkor akart kiállni az elképzeléssel a nyilvánosság elé, amikor már megtettük a folyamat első lépéseit. A munka jelenlegi fázisa a két konkrét témát körüljáró két szakértői csoportra koncentrálódik. A Tanács mind a négy tagja állandó tájékoztatást kap erről a fázisról, de tanácsként a valódi szerepünk 2009 elején kezdődik majd, amikor a szakértői bizottságok elemzéseiből a legfontosabb összefüggéseket felmutató összegzést kell kialakítani. A végeredményt egy kötet formájában fogjuk nyilvánosságra hozni, és a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján a háttérelemzések is publikusak lesznek.

A Bölcsek Tanácsa bejelentésekor (fotók: MTI)

Készül tehát néhány tanulmány, de a szervezetnek nem lesz igazi hatásköre. Nem tart attól, hogy így csak egy hangzatos név marad a Bölcsek Tanácsa, és a tanulmányokban foglalt ajánlásoknak nem lesz sok foganatja?

Érdekes számomra az a – néha még tudós kollégáimat is magával ragadó – közvélekedés, hogy egy munka hatása a munkával járó hatalomban vagy a munka eredményeként létrejövő rendeletekben lenne lemérhető. Az ilyen vélekedés úgy képzeli az országot, mint egy nagy arénát, ahol tízmillió magyar szkanderezik egymással. Meggyőződésem, hogy az igazán fontos gondolatok esetén a hatáskör a hatalomtól független. Ezért is tartom igen szerencsésnek, hogy a tényleges döntéshozói hatalommal a vizsgált témákban csak meglehetősen csekély mértékben rendelkező köztársasági elnök tanácsadói testületében vehetek részt. Ez ugyanis a gondolataink jóságának mérésre egy nagyon fontos szűrőt jelent.

Ha az általunk kidolgozott elképzelések nem nyerik meg a folyamatokban részt vevők támogatását, akkor óriási szerencsére semmi sem lesz belőlük. Nagyon fontosnak tartanám, ha minden hosszú távú elképzelésnek egy ilyen bizonyítási szűrőn kellene keresztülmennie a megvalósulása – és különösen az elrendelése – előtt. Bízom benne, hogy az újszerű megközelítéseink állni fogják ezt a próbát.

Mennyi pénzt kap a Bölcsek Tanácsa a munkájáért és pontosan milyen forrásból?

A kollégáim nevében is mondhatom, hogy a tisztánlátás öröméért, és nem a pénzért vállaltuk a munkát. A csaknem fél éve tartó tevékenységért sem én, sem mások még az eddig felmerült költségeink fejében sem vettünk fel egy fillért sem. A munka honorálására a továbbiakban sem az adófizetők pénzéből fogunk költeni, a résztvevő szakértők munkájának ellentételezésére a köztársasági elnök úr a saját magánvagyonából hozott létre egy alapítványt, amelyhez a Köztársasági Elnöki Hivatalt megkeresve bárki csatlakozhat. Az alapítványi felajánlások függvényében, a munka végeztével kerül majd sor azoknak az illendő, de semmiképpen sem eltúlzott tiszteletdíjaknak a kifizetésére, amelyet a befektetett, nem csekély munka megérdemel.

Az ön feladata a tanácsban az oktatás fejlesztésének kérdéseivel kapcsolatos szakmai munka összefogása. Ön szerint melyek ma a magyar oktatási rendszer legnagyobb problémái?

A nemrég lezajlott VII. Nevelésügyi Kongresszus hozzászólóival összhangban azt látom, hogy nagyon sok alapkérdésről nem folyik kellő mélységű és kellő általánosságú vita. Mi ma az iskola feladata? Mennyiben várják el a családok, hogy a családban hiányzó közösségépítést, együttműködést, konfliktuskezelést, munkakultúrát a gyerek mind-mind az iskolában sajátítsa el? Mennyire várja el a társadalom az iskolától, hogy atomizált polgárait az együttes léthez szoktassa hozzá? Mennyiben tud megfelelni ezeknek az új kihívásoknak az előadásszerű ismeretátadásra szakosodott iskola? A kérdések sorát oldalakon tudnám folytatni, a válaszaink jelenleg körvonalazódnak, térjünk vissza rájuk pár hónap múlva.

A másik nagy probléma, amivel a Bölcsek Tanácsa foglalkozik, a korrupció. Mennyire van jelen a korrupció az oktatásban, vannak esetleg ilyen tapasztalatai?

A felmérések szerint az iskolai csalások rendkívül sok esetben összefüggenek a későbbi munkahelyi vagy üzleti csalásokkal. Az iskolai szabálykerülés egyre általánosabb jelensége mögött pedig a tanári dominancia hiánya mellett az iskolai közösségek hiányából is fakadó értéktisztázatlanság áll. Azaz az üzleti életet megmérgező korrupció visszaszorítására a konkrét intézkedések mellett egy általános "légkörjavításra" is szükség van. Ameddig nem állunk szóba egymással, és az általános kiszámíthatatlanságban a kiszámíthatóságot, az általános bizalmatlanságban pedig a bizalmat éppen a bűn cinkossága teremti meg, addig a korrupciót sem tudjuk leküzdeni.

Előadás a Mindentudás Egyetemén

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökeként egy előadáson a következőket mondta: "A tehetségekkel az állam nem tud mit kezdeni. A tehetségsegítésnek tehát döntően önszerveződő, civil feladatnak kell lennie." Most mégis az államnak fog tanácsokat adni. Mit tehet az állam a tehetséges diákokért? Hogyan lehet összekötni a közoktatást a tehetséggondozással?

Egy modern társadalomban az állam nem az az izolált, a polgáraitól független képződmény, amelyet a magyar közgondolkodás a huszadik században megszokott, és amelynek a képzete még ma is igen domináns. A tehetséggondozásban fontos szerepet tölt be az a tanár, amelyik délelőtt az osztályában figyeli és segíti a különleges képességű diákokat (és itt hadd tegyem hozzá, hogy az osztály rendkívül sok tagja ilyen, csak még nem derült ki róla), és délután az egyiküket elviszi mondjuk az NTT Tehetségpontjainak egyikébe, hogy szerencsét próbáljon.

Jelenleg a tehetséggondozás nem alapozhat csak az oktatási intézményekre, mert igen sok helyen hiányoznak ehhez még a feltételek. Ugyanakkor az a tehetséggondozás, amelyik nem veszi figyelembe azt a sok értéket, amit számos oktatási intézmény hordoz, nem érheti el a célját. Az állam tehát segíthet a tehetséggondozás hatókörének a kiterjesztésében és az átmeneti támogatásában egészen addig, ameddig egy tehetségbarát társadalom magára talál. Az országgyűlés a Nemzeti Tehetség Program elfogadásával húsz évet adott ennek a folyamatnak a véghezvitelére. Ha megélem, akkor leszek hetven. Ha 2028-ra Magyarország tehetségbarát ország lesz, boldog nyugdíjas leszek.

Mi a tanár feladata a tehetségösztönzésben?

A jó tanárnak érzéke van a különlegesre. Nem fél tőle, hanem élvezi, örül neki. A jó tanárnak a tehetség kihívást jelent, növeli a kreativitását. A jó tanár mindig nyitott arra, hogy az egyediségnek olyan egyedi programot találjon ki, amelyik csak rá szabott. A jó tanár már elfogadta saját magát. Ismeri és elfogadja a saját hibáit és korlátait, emiatt alázatos. Tudja, hogy mi a tehetségnek az a szintje, ahol az ő szakmai tudása véget ér, ahol másnak kell átadnia a kiválóságot. A jó tanár ehhez kapcsolatokat keres és talál. Bízik magában, hogy azokra az emberi tartalmakra, amelyeket ő hordoz, a tehetségnek akkor is szüksége lesz, amikor már a tanár a saját tanítványának egy szavát sem érti, ha a szakmára terelődik a szó.

Mikor kell elkezdeni a tehetséggondozást? Mi a szülő feladata ezen a téren?

A tehetségek gondozása a fogantatás pillanatával kezdődik el. A leendő anyának és apának ettől a pillanattól fogva úgy kell viszonyulnia a magzathoz, hogy az egy kivételes tehetségként születik meg. Kivételes tehetségként azért, mert bárkiből kivételes tehetség lehet, és azért is, mert mindenki egy egyedi történet.

Továbbmegyek, az egész társadalomnak így kellene viszonyulnia minden megszületendő magzathoz. Letudjuk a születendő gyermek segítését a juttatásokkal, és sajnáljuk a mosolyt a várandós anyától, amikor felszáll a villamosra. A szülőnek fel kell nőnie a tehetséges gyermekéhez. Önbecsülésben kell felnőnie. Hogy tud mit adni neki akkor is, amikor a gyermeke jobb, sokkal jobb, mint ő. Ha ezt elhiszi, nem fog rettegni attól, hogy a tehetséges gyermeke otthagyja, lenézi, és nem áll többet szóba vele. Egy valódi család a tehetségnek szárnyakat ad.

Milyen kvalitások kellenek ahhoz, hogy valaki jó kutató legyen? Vagy mindenki alkalmas kutatónak?

Ha elmegy az ember egy tudományos konferenciára, megdöbben. Hihetetlen, hogy hányféle jó kutató létezik. Az egyik egy könyvmoly. A másik olyan briliáns kézügyességgel bír, mint egy agysebész. A harmadik meg olyan szívós, mint egy maratoni futó. Amikor a diákjaimmal összeszedjük a kiváló kutató tulajdonságait, utána megkérem őket, hogy végignézve a listán cseréljék ki a címet és gondolják oda, hogy a kitartás, kreativitás, kudarctűrés stb. mennyire igaz a jó szülőre, a jó tanárra, vagy urambocsá', a jó szeretőre. Nagy a meglepetés. Kiderül ugyanis, hogy a kutatónak elsősorban jó embernek kell lennie. Integráns jellemnek. Azért fontos ez, mert olyan úton jár, ahol még senki sem járt.

Tudják egyáltalán a diákok, hogyan kell kutatni? Hogy áll a kutatásmódszertan tanítása Magyarországon?

A kutatásmódszertant ma a legtöbb magyar kutató önképzéssel, a saját kudarcélményein keresztül sajátítja el. Jó néhány egyetemen és kutatóintézetben vannak olyan kurzusok, amelyek megfelelő alapokat adnak. Ezeknek általános elterjedtsége azonban még nagyon sok kívánnivalót hagy maga után.

1995-ben indította útjára a Középiskolás Kutató Diákok mozgalmat. Milyen eredményekkel járt ez a kezdeményezés azóta?

A mozgalomban eddig több mint tízezer kutató diák nőtt fel. Az első generációk már túl vannak a PhD fokozatukon, és jelenleg indulnak el az önálló műhely megalapításának irányába. Ennél is fontosabb, hogy egy olyan élő közösség alakult ki a volt diákok között, ami segít abban, hogy külföldi útjaik után hazatérjenek. E kapcsolatok erősségére jellemző, hogy számos kutató diák házaspárunk van már, és megszülettek már az első gyerekek is. A mozgalom módszerét alkalmazták már számos európai országban, így a szomszédos Románia, Szlovákia és Szerbia mellett Csehországban, Franciaországban, Svédországban és jelenleg fontolgatják a finnek is a bevezetését.

Egyre több az interdiszciplináris kutatás és eredmény a tudományban – a tantárgyakban gondolkodó oktatás megfelelően felkészíti erre a leendő kutatókat?

Az interdiszciplinaritásra való felkészítést én inkább a megtanult ismeretek alkalmazásának a képességeként fogalmaznám meg. Mind a régebbi, mind pedig a nemrég nyilvánosságra került vizsgálatok – mint például a 2007-es TIMMS vizsgálat – egyformán jelzik, hogy az ismeretek felidézésében sokszor egészen jól állnak a magyar diákok. Ezzel szemben az ismeretek felhasználása és kombinálása nem az erős oldaluk. Ez összefügg az interdiszciplináris tudással is, hiszen az ismeretek alkalmazása során az életben jelentkező kérdések nem sterilen kémiai, vagy történelmi kérdésként jelennek meg. Azaz ha az ismeretek alkalmazására tudunk súlyozni az oktatás során, akkor az interdiszciplinaritás elkerülhetetlenül megjelenik.

Hol van a helyük a K+F cégeknek és más tudományos munkahelyeknek az oktatásban?

Sok helyen segítik az oktatás folyamatát. A kutató diákok mozgalma vagy a Magyar Innovációs Szövetség "Találd fel magad!" versenye már most is jó példák arra, hogy diákok hogyan kaphatnak segítséget a kutatás és az innováció élvonalbeli hazai műhelyeitől. Számos vállalat konkrét együttműködési szerződést is kötött már felsőoktatási vagy közoktatási intézményekkel. A K+F cégek és más tudományos munkahelyek tehát mind az általános képzés, mind pedig az érdeklődő diákok és tanárok segítésében fontos szerepet töltenek be. Jó külföldi példa a holland Jet-net mozgalom.

Egyre többször fordul elő itthon, hogy nem az állam vagy egy alapítvány finanszíroz egy kutatást, hanem egy cég. Mit gondol erről?

Ez nagyon fontos jelenség. A fejlett országokhoz képest idehaza a GDP-nek igen kis részét költjük kutatásokra, aminek főként nem az állami támogatás csekély volta, hanem a Magyarországon működő cégek még mindig kis innovativitása az oka. Ennek növelése tehát létkérdés, ugyanakkor még véletlenül sem lehet ez a növekedés ürügy arra, hogy az alapkutatásokra fordított támogatási összegeket a válság periódusában visszafogják, mert ezzel a jövőnket élnénk fel.

Fontos-e, hogy egy kutatásnak legalább a távoli jövőben legyen gyakorlati haszna? Sok pénzt költenek például olyan részecskegyorsítókra, amik a hétköznapi ember számára nem hajtanak sok hasznot.

Egy részecskegyorsítóra költött összeg hallatán az átlagembernek tényleg kinyílhat a bicska a zsebében, ha arra gondol, hogy hány város nyugdíja jönne ki ebből az összegből. De érdemes arra is gondolni, hogy ilyen és hasonló vállalkozások nélkül soha nem lesz esélyünk sem arra, hogy olyan alternatív energiaforrást találjunk, ami nem vesz el rengeteg termőterületet, és nem szennyez mindent be közben.

Nem fog az sem kiderülni soha, hogy hogyan lehet meglátogatni egy igen távoli élő bolygót anélkül, hogy közben évezredek telnének el, és így tovább. E tudástartalmak nélkül viszont hosszabb távon nem biztos, hogy érdemes a nyugdíjakon gondolkodni, mert ötven év múlva már az is elképzelhető lesz, hogy alig lesz valaki, aki megéli azt a kort.

Stresszfehérjéket, majd hálózatokat kutatott évekig. Hogy áll most a saját kutatásaival, tud még időt szakítani rájuk?

Elsősorban kutatónak tartom magam, a kutatói életformámat semmilyen körülmények között nem fogom feladni. Ez nem valamiféle vállalás, hanem a pálya igen mély szeretete. A kutatás számomra a szabadságot és a korlátoktól mentes kiteljesedést jelenti. Szerencsés vagyok, ugyanis a csoportomban dolgozó tehetséges diákok igen jó partnereim ebben. 2008 decemberében címlapsztori lett a tehetséges fehérjékről és a tehetséges aminosavakról szóló cikkünk egy vezető biokémiai újságban, és éppen most írjuk négyéves munka után az arról szóló cikkünket, hogy hogyan is lehet hatékonyan csoportokat találni a hálózatokban. E módszerrel meg lehet jósolni, hogyan fejlődnek a hálózatok, melyik fehérje fog nagy valószínűséggel leszakadni a jelátviteli folyamatról, vagy melyik telefontulajdonos fog elpártolni a telefontársaságtól.

Sólyom Lászlóval a kutató diákok mozgalma tízéves évfordulóján

Említette, hogy a tudományos karrier egy bizonyos szint felett akadályozza az érdemi munkavégzést. Ön hogyan kezeli ezt?

Az ember mindig arra ér rá, ami fontos a számára. Én egy borzasztó ember vagyok. Öt éve kikapcsoltam a telefonjaimat, és minden kommunikációmat emailre tereltem. Visszanézve elmondhatom, hogy ez nagyon fontos eleme a nyugodt, elmélyült életnek, és ezen belül a tudományos munkának. A stresszt, a kapkodást ugyanis igen széles határok között nem a munkaterhelés, hanem az állandó fókuszváltás okozza. Igazi elmélyüléshez legalább 15-30 perc kell. Azaz néhány jól elhelyezett telefon akár egy egész napi munkát és nyugalmat tönkretehet.

Ön tudományos teljesítménye nagy részét itthon végzett munkával érte el, sok tudósunk viszont külföldön köt ki. Mi a véleménye erről?

Valóban, az eredményeim 90 százalékát idehaza végzett kutatásokkal értem el, de teljesen megértem azokat a kollégákat, akik valamelyik kiváló amerikai vagy nyugat-európai egyetemen, kutatóintézetben rekednek. Mert nem mindegy, hogy mindegyik szomszéd szobában találunk-e egy hozzánk hasonló megszállottsággal dolgozó, kreatív és segítőkész elmét, vagy csak hat emelettel feljebb egyetlenegyet.

Én másként gondolkodom. Meg kell keresni, és meg lehet találni a kiváló elméket idehaza is, még ha a sűrűségük kisebb is egyelőre, mint kellene. Lehet tenni a környezetünk önsorsrontása ellen is. Ezért alapítottam meg a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsot, fogadtam el a felkérést a Bölcsek Tanácsába és tartottam vagy száz előadást az elmúlt két évben arról, hogy lehetne ez az ország normális is, ha megtanulnának a lakói együtt élni egymással.

Milyen ma a tudományos közélet hazánkban? Kellően nyitott és befogadó, vagy mint egy népszerű közhely tartja, akadémikusok ülnek elefántcsonttornyaikban?

A tudomány alapvetően tekintélyelvű. Tudományos kérdésekben nincsen szavazás. Annak a véleménye dönt, aki több, megalapozottabb és hitelesebb információval rendelkezik. Ez az alapvető szocializáció a tudományos közéletben is megjelenik.

Izgalmas és új jelenség azonban, hogy kinevelődött egy olyan fiatal kutatói elit, amelynek tagjai számos független legitimációval rendelkeznek. Ilyenek a nemzetközi közlemények, a külföldön eltöltött évekből származó kapcsolatrendszer és igen fontos elemként azok a komoly pénzekkel járó tudományos támogatások, amiket nemzetközi szervezetek igen nagy versenyben ítélnek oda nekik. Ennek a fiatal elitnek egyre nagyobb a súlya. Ennek egyik jele volt az is, amikor nemrég az MTA elnöke több száz kiemelkedő teljesítményű, fiatal kutatóból létrehozta a Fiatal Kutatók Testületét, aminek tanácsait és véleményét az MTA vezetése folyamatosan figyelembe fogja venni döntései során.

Mégis mintha egyre jobban hígulna fel a tudományos közélet. Ma már sok szakmában szinte kötelező PhD-t szerezni és tudományos közlönyökben publikálni, és nem csak az megy kutatónak, akit ez érdekel.

Valóban, a hazai doktori fokozatok között vannak színvonalbeli eltérések. Az igazi kutatás szempontjából azonban nem az a kulcskérdés, hogy milyen oklevelem van (én a sajátjaimat a pincében tartom valamelyik dobozban a sok közül), hanem az a teljesítmény, ami a kutató mögött áll és az a tudományos integritás, amelyet megszerzett és megőrzött. Az a kutató, aki a tudományos pályáját a szerint tervezi, hogy mi mutat jól majd az önéletrajzában, előbb-utóbb lebukik, mert ötletei nem lesznek eredetiek, és a kitartása nem lesz valós. Ha pedig a fokozat tényleg csak az előmenetel szempontjából kellett neki, akkor a probléma magától is megoldódik, mert a kutatói szakmából az ilyen vendég önként távozik.

Fruzsival

A sok tisztség és feladat mellett hogyan tud pihenni?

Ha tehetem, elmegyek úszni egyet a kispesti uszodába – az úszás nekem nemcsak sport, hanem természet- és istentisztelet is. Vagy megsétáltatom a fiammal két kutyánkat, Fruzsit és Loncit. Fruzsi 12 éves meglett hölgy, Lonci pedig egy négy hónapos, égetnivalóan mozgékony rosszcsont.

Pihenés nekem az is, ha például interjút adok önnek, jó kérdéseken öröm gondolkodni. Ma egy olyan kort élünk, amikor elfelejtették az emberek, hogy hogyan kell beszélgetni. Pedig az csudajó. Az olvasókkal is szívesen beszélgetek tovább, ha írnak nekem.