Friderika
10 °C
16 °C

Vákuumenergia és természetes örökmozgó

2009.01.25. 12:09
Egely György 1990-ben, a Magyar Televízió nagy sikerű műsora, a Nulladik típusú találkozások állandó szereplőjeként került a köztudatba. Személyének, munkásságának és nézeteinek megítélése azóta is erősen vitatott a tudomány hivatalos képviselőivel szembehelyezkedő állításai miatt.

Olvastam önről egy intelmet, miszerint ha valaki nem végzett el legalább három évet fizika szakon, az ne üljön le Egelyvel vitázni. Mi a véleménye erről?

Ebben van igazság, mert az én állításaim mögött mindig konkrét tapasztalatok és mérési eredmények állnak, ellenfeleim viszont gyakran csak érzelmi elragadtatásból, zsigeri gyűlöletből érvelnek velem szemben. De nekem nem is a vita a lételemem, előadni sem igazán szeretek, inkább könyveket írok, és az időm nagy részét kísérleti laborban töltöm.

Fotók: Barakonyi Szabolcs

Mennyire van egyedül a nézeteivel?

Engem alapvetően az energetikát érintő kérdések, a fenntartható fejlődés és az elfelejtett, elhallgatott találmányok témaköre érdekel, ez számomra a főcsapás. Az a több ezer feltaláló és kutató, akik ezen a területen próbáltak meg valamit elérni, találmányokat szabadalmaztattak, illetve kutatási eredményeket tudnak felmutatni, nyilván egyetértenek velem, és osztják a nézeteimet.

Tudományos berkekben viszont nem igazán veszik komolyan. Az akadémiai tagok közül van, aki szóba áll önnel?

Senki, de ez kölcsönös. Én azt gondolom, hogy kétfajta kókler létezik. A kiskókler azt állítja, hogy gyógyító energiával bír vagy látja a jövőt, de ezzel legfeljebb csak pár embernek tud problémát okozni. A nagykókler viszont az akadémián ül, és azt mondja, hogy csak azok a szabályok és törvények érvényesek, amelyeket 50 vagy 100 évvel ezelőtt fogalmaztak meg, és azokon kívül nem létezik mozgástér. Ezt a felfogást jóval veszélyesebbnek tartom.

Sokan ezzel ellentétben éppen önt tartják veszélyesnek, és arra figyelmeztetnek, hogy van olyan általános iskola, illetve gimnázium Magyarországon, ahol valamilyen formában Egely György is része a fizikaórák tananyagának.

Attól függetlenül, hogy mennyire vagyok része a fizikaórák tananyagának, abban az egyben egyetértek néhány akadémikussal, hogy ami jelenleg az oktatás területén történik, az egyszerűen tragikus. A fizika például sajnos egyre kisebb súllyal szerepel a tanrendben. Ez persze nem menti fel Beck Mihály akadémikust, aki egyik könyvében egy egész fejezetet szentel a vízautók, illetve a vízhajtás cáfolatának, holott saját bevallása szerint abszolút dilettáns, és nyilvánvalóan nincs tisztában a gimnáziumi fizika alapjaival. Ő azt hiszi, ha valamit leír, az attól már rögtön igaz is.

Tévedett már valamiben eddigi pályafutása során?

Természetesen, több alkalommal is. Legújabb könyvemben részletesen le is írom egyik legnagyobb tévedésem történetét, amikor egy magyar feltaláló vízhajtáson alapuló autóját próbáltam újra megépíteni. A jármű állítólag a 70-es évek elején hosszú kilométereken át működött. Hittem benne, bár az illető nem dokumentálta korábbi tevékenységét, és mivel csak a hiányos emlékeire támaszkodhattunk, végül kudarcot vallottunk. Szóval én is tévedek. Mindenki, aki laborban dolgozik, feltevésekből indul ki, aztán a kísérleti eredményekkel szembesülve jön rá, hogy téved vagy helyes úton jár.

Sokak szerint ön jóindulatú tévedések sorozatával jut el hibás következtetésekre, mások viszont egyenesen azzal vádolják, hogy tudatos megtévesztő, aki azért foglalkozik a hivatalos tudomány képviselői által tagadott témákkal, mert ebből jól meg lehet élni.

Megmondom, hogy miből lehet jól megélni: az olajból. Én pedig nagyon az olaj ellen vagyok. Az emberiség energiatermelése és felhasználása esztelenül tékozló, ráadásul gyakorlatilag monokultúrás, hiszen technikánk alapvetően a kőolajra és a földgázra épül, minden más eltörpül mellette. Ez nem tartható fenn, mert nem csak az olajfogyasztási függőségben tartott embereket zsákmányolják ki ezzel, hanem környezetünket és jövőnket is tönkreteszik vele.

Az én véleményem ezért erősen sérti azoknak az érdekeit, akiknek a jelenlegi rendszer fenntartása hatalmas anyagi hasznot hoz. Nagy fájdalmam, hogy az elmúlt évtizedekben olyan forradalmi találmányok merültek feledésbe, amelyek a szén-dioxid-kibocsátást és a fosszilis energiafelhasználást nagy mértékben csökkenthették volna.

Tud konkrét példát említeni?

Itt vannak például a belső égésű motorokkal hajtott autók, amelyekből jelenleg nagyjából egymilliárd fut az utakon. Az Otto-motor hatásfoka közismerten 25 százalék, ami azt jelenti, hogy a motortérbe juttatott üzemanyag 75 százalékát hasznos munkavégzés nélkül pazaroljuk el. Ez egész egyszerűen döbbenetes, különösen azért, mert számos olyan találmány és eljárás létezik, amely ezt a tragikusan alacsony hatásfokot javítaná.

Az üzemanyagba juttatott vízcseppek esete erre a legjobb példa. Sok országban – köztük nálunk is – kidolgoztak már olyan módszereket, amelyek segítségével apró vízcseppeket lehet mind a benzinben, mind a dízelolajban homogén módon eloszlatni. A motor hengerében a robbanási folyamat során keletkezett hő hatására a víz gőzzé alakul, ezáltal kitágul, és munkát végez a dugattyún. Az eredmény: kisebb üzemanyag-felhasználás, nagyobb teljesítmény és alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás, ráadásul mindehhez a motort sem kell átalakítani.

Számokban kifejezve ez mit jelent?

Részrehajló módon a sok lehetséges megoldás közül egy kiváló magyar találmány paramétereit ismertetem. A Fülöp Levente és dr. Bertha András nevéhez fűződő, 216371A (1998) lajstromszám alatt bejegyzett szabadalom címe: "Stabil makromolekuláris diszperz rendszerű, vizet tartalmazó folyékony üzemanyag-készítmény belső égésű motorok hibrid motorként történő működtetésére, valamint eljárás a készítmény előállítására."

A két feltaláló megoldása lehetővé teszi, hogy a kókuszolaj zsírsavjaiból előállított emulgeátorral 10-40 tömegszázaléknyi vizet keverjünk el stabilan benzinben és gázolajban. A kísérletek során ezzel a módszerrel kevesebb üzemanyag mellett 10-15 százalékos teljesítménynövekedést lehetett elérni a motorok bármiféle átalakítása és károsodása nélkül. Az eljárás egyszerű, a kókuszolaj tömegigény esetén alacsony költséggel szintetizálható, így a keverék, amely korlátlan ideig tárolható, a benzin áránál 10-20 százalékkal lehetne olcsóbb.

Ha én most felhívom a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszékét és megkérdezem, hogy mi a véleményük erről a megoldásról, akkor ön szerint mit fognak válaszolni?

Azt fogják mondani, hogy jé, ez érdekes, erről már hallottam, de szerintem nem fog működni. Pedig érdemes lenne egy kicsit körbenézni a Magyar Szabadalmi Hivatal archívumában. Bánki Donátnak, a Műegyetem neves professzorának például két hasonló szabadalma is volt ebben a témában, az elsőt 1898-ban jegyeztette be.

Bánki szabadalma. Dr. Emőd István, az említett tanszék docense szerint nem működőképes az eljárás, mivel a víz gőzzé alakítása annyi hőt vonna el a rendszerből, hogy az számottevően csökkentené a motor teljesítményét.

Mi az akadálya annak, hogy ez a látszólag kézenfekvő megoldás elterjedjen?

Fülöp Levente és dr. Bertha András idestova tíz éve küzd azért, hogy találmányuk megvalósuljon, mégsem sikerült elérniük semmit. Egy olajcégnek ugyanis nem áll érdekében olyan terméket forgalmaznia, amelyen jóval kevesebb haszna van, és megfelelő szabályozás nélkül erre nem is vehető rá. Pedig az üzemanyag-víz szuszpenzió létrehozásának módját már olyan sokan feltalálták, hogy a szabadalmi jegyzéktárban ezek az eljárások külön jelzést is kaptak.

Több mint ezer ilyen jellegű szabadalom létezik, de egy se valósult meg közülük, a feltalálók többsége ugyanis néhány éven belül feladta a kilátástalan küzdelmet az olajcégekkel szemben. De ez a módszer csak egy a számtalan lehetőség közül, amelyekkel hatékonyabb energiafelhasználás érhető el. A motortérből kilépő füstgázok jelentős hőenergiájának további hasznosítása szintén kiaknázatlan terület, aztán itt vannak azok a motorfajták, amelyek az Otto-motornál jóval hatékonyabban használják fel az üzemanyagot, és a felsorolást még hosszan lehetne folytatni.

A szabadalmi adatbázisok amúgy is tele vannak halott találmányokkal, de ha az ember az üzemanyagokkal, a motorgyártással és a belső égésű motorokkal kapcsolatos bejegyzéseket vizsgálja, akkor valóságos tömegsírokat talál.

A szabadalmi hivataloknak nem tisztük ellenőrizni a bejegyzett találmányok működőképességét, tehát lehet, hogy ezeknek a nagy része valóban működésképtelen.

Még ez is lehet, de azt kizártnak tartom, hogy az összes hülyeség lenne. A tapasztalatok azt mutatják, hogy általában véve a találmányoknak tényleg csak alig egy-két százaléka valósul meg, ez az arány azonban az olajjal összefüggő szabadalmaknál szinte a nullával egyenlő, és ez több, mint gyanús. Egyeseknek nyilvánvalóan nagyobb üzlet az, ha minden marad a régiben, mert ha ezek a találmányok elterjednének, akkor az üzemanyagok iránti kereslet drasztikusan csökkenne. Sajnos az energiaiparban sokszor úgy kezelik a javítást szorgalmazó nyughatatlan feltalálókat, mint a szélgörcsöt: majd csak távozik, ha elég sokáig várnak.

A szabadalmi adatbázisokban egyéb érdekességeket is találhatunk, például örökmozgóként jelölt találmányokat. Nemrégiben egy pályázatot írtak ki itthon, melyen ilyen szerkezetekkel lehet indulni. A kiírók között az ön nevét is olvashatjuk. Mire számít?

Sose lehet tudni. Jelenleg három emberről van tudomásom, akik azt állítják, hogy működőképes szerkezettel rendelkeznek. Ők most azon dolgoznak, hogy mindenben megfeleljenek a pályázati kiírásnak, de rajtuk kívül bármikor felbukkanhat valaki az ismeretlenség homályából. Ez a pályázat egy érdekes lehetőség.

Tornádó

A tornádóknak, illetve működési mechanizmusuknak hatalmas szakirodalma van, ami jórészt annak köszönhető, hogy a főként az Egyesült Államokban előforduló forgószéltípus kutatására hatalmas összegeket fordítanak. A jelenség számítógépes modellek segítségével is jól szimulálható, ami azt jelenti, hogy a légkör viselkedését leíró egyenletek (ezek alapvetően tömeg es energia megmaradás törvényeire épülnek) tartalmazzák ezt a mozgásformát. A jelenség egyszerű leírása: Az erősebb tornádók forgó zivatarfelhőkhöz, úgynevezett szupercellákhoz csatlakoznak. A szupercellákba nagy mennyiségű levegő áramlik be, és gyakran előfordul, hogy ez egy szűk csatornára korlátozódik, amely a felhő alatt található. Az ebbe áramló levegő egyre gyorsabb forgása annak a jelenségnek tulajdonítható, amely a korcsolyázót is felpörgeti, amikor behúzza karjait.

Az Országos Meteorológiai Intézet munkatársának szakvéleménye

A Francia Tudományos Akadémia 1775-ben végérvényesen bezárta a kapuit minden olyan terv és kutatás előtt, amely az örökmozgó létrehozására irányult, mondván hogy az sok embert tett már tönkre idegileg és anyagilag egyaránt. Mi értelme van újra és újra előhozakodni ezzel a problémakörrel?

Mert a jelenség a természetben bizonyíthatóan létezik. Gondoljunk például a tornádókra, amelyeket egyre hatékonyabb módszerekkel lehet vizsgálni. A tornádók számítógépes szimulációjánál rendszeresen két kérdésbe ütköznek a kutatók: egyrészt nem tudják, hogy miként alakulnak ki, mert nem értik azt az öngerjesztő mechanizmust, amely előidézi őket, másrészt azzal sincsenek tisztában, hogy miért maradnak stabilak, és miért tudják hosszú ideig megőrizni forgási sebességüket. Óriási probléma ez, amelyet a szakembereknek csak egy szűk köre ismer, pedig a válasz egyszerű: a spirális gyorsulás okozta többletenergia tartja stabilan ezeket a forgószeleket.

Ha jól emlékszem, pár évvel ezelőtt egy televízió műsorban ön is bemutatott egy örökmozgó készüléket. Mi lett annak a szerkezetnek a sorsa?

Vákuumenergia

A vákuumenergia fogalma a kvantumelmélet szerves részét képezi, létét nem tagadja senki. Azonban folyamatosan kinyerni csak akkor tudnánk, ha lenne valahol egy alacsonyabb energiájú térrész, ahova az energia "átfolyva" munkát tudna végezni. Nem csak a közeg energiája számít ugyanis, hanem a közegek közti tartós energiakülönbség is. Mindezek alapján az alternatívenergia-kutatóknak nem a vákuumenergia létét kellene bizonygatniuk, hanem a kinyeréssel kapcsolatos erős elvi kételyeket kellene megingatniuk, illetve működő eszközöket kellene bemutatniuk, mert erre eddig még nem volt példa.

Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság ügyvezető elnöke

Valóban van egy készülék, amelyet egy barátommal fejlesztünk közösen már tíz éve. Segítségével képesek vagyunk megfogni és egyenirányítani a körülöttünk lévő vákuum, illetve tér apró fluktuációt, rezgéseit. Az így megtermelt szabadenergiával, vagy vákuumenergiával jelenleg egy kis villanyégőt tudunk nyolc másodpercenként felvillantani. Eddig nagyjából kétévente sikerült megduplázni a szerkezet teljesítményét, így reményeink szerint hamarosan akár egy kis digitális órát is üzemeltethetünk vele.

Ezt a készüléket más is megvizsgálta már?

A fejlesztési munkának még nincs vége, és mivel mi azt szeretnénk, hogy a termék idővel tömeggyártásba kerüljön, nem szívesen adjuk ki a kezünkből. Ezzel ugyanis azt kockáztatjuk, hogy nyilvánosságra kerül a működési elve, úgy viszont nem szabadalmaztathatjuk, és ha nem szabadalmaztathatjuk, akkor ipari beruházót sem találhatunk rá, akkor pedig futhatunk a pénzünk után.

Ez egy ördögi kör, mert amíg nincs egy meggyőzően működő készülék, addig nehéz találni beruházót, amíg viszont nincs beruházó, nehézkesen megy a fejlesztés. Néhány régi fizikus kollégámnak ennek ellenére megmutattam már, ők több napig kísérleteztek vele, és működőképesnek találták, persze hiteles mérési jegyzőkönyvet nem kértem tőlük.

Ha az ön által említett vákuumenergia valóban létezik, akkor ez a kütyü egy létező energiaforrást használ, tehát nem termel többletenergiát, így nem tekinthető klasszikus értelemben örökmozgónak. Nincs itt valami ellentmondás?

Ha egy készülék olyan energiát használ fel, amelyet gyakorlatilag ingyen és szennyezésmentesen állít munkába, és amely ráadásul mindenütt rendelkezésre áll, akkor nekem az már örökmozgónak számít, bár elismerem, hogy valóban pongyola a kifejezés.

Mi a tapasztalata, Magyarországon mennyire népes a nyughatatlan feltalálók tábora?

Sajnos egyre kisebb. Általában a feltalálók tábora csökken, a nyughatatlanoké pedig különösen. A kutatómunkához és a kísérletezéshez kitartásra és rengeteg pénzre van szükség, épp ezért különösen fájó, hogy Magyarországon egyre kevesebbet fordítanak kutatás-fejlesztésre.

Ez a folyamat a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor sorra zárták be a nagyobb kutatóintézeteket, de az úgynevezett garázsfeltalálók aktivitása is alábbhagyott az elmúlt időszakban, ráadásul nagy részükre amúgy is jellemző, hogy kerülik a nyilvánosságot. Van viszont egy nagy előnyük: ha a tudomány, mint intézmény hibázik valamiben, vagy hibásan ítél meg bizonyos jelenségeket, ennek következményei kevésbé érintik őket.