Gyöngyi
9 °C
9 °C

Hogyan szülhetett az agyhalott nő?

2013.11.13. 15:58

Ritka, hogy egy kómában fekvő, mesterségesen életben tartott nő egészséges gyermeknek ad életet. A Debreceni Egyetem kisfilmje szerint már Magyarországon is van ilyen eset.

A tizenöt hetes terhes nő agyvérzéssel került a kórház intenzív osztályára 2013 áprilisában. Az életmentő műtét ellenére két nap múlva beállt nála az agyhalál, de az orvoscsoport úgy döntött, mindent megtesznek a magzat életben maradásáért, és ha lehet, a szülést is lebonyolítják.

A rövidfilm szerint a debreceni esetnél voltak komolyabb nehézségek, de a terhesség végül komplikációmentes volt, és a szülésnél sem volt probléma. A csecsemő végül a fogantatás 27. hetében, idén nyáron született; a babát császármetszéssel segítették világra.

Kockázatos volt

Miután az anya kórházba került, azonnal megműtötték. Az agykamrájába csövet helyeztek, hogy csökkentsék a nyomást és leengedjék a vért. A műtét sikerült, a nő agyműködése mégis leállt. Agyhalott volt, de a szívműködését fenntartották, mesterségesen lélegeztették, szervfunkcióit támogatták. Az ultrahang szerint a magzat viszont életben volt, élénken mozgott. 

A család elzárkózott a nyilvánosságtól

A halott nő családja kerüli a nyilvánosságot. A gyermek apja és a nagyszülők arra kérik a médiát, hogy legyenek tekintettel az otthon cseperedő gyermek érdekére, és ne keressék őket.

Az orvosok tudták, hogy bár akadt néhány ilyen eset a világban, de azok a magzatok, akik agyhalott anyától végül világra jöttek, szinte kivétel nélkül idősebb terhességi korban voltak. A magzat túlélési esélyei nem voltak jók, és az sem volt biztos, hogy egészséges lesz, ha megszületik. A hozzátartozók és az orvosok mégis úgy döntöttek, hogy küzdeni fognak a gyerekért.

Az orvosok számtalan problémát leküzdve sikerrel nevelték az agyhalott nő méhében a magzatot. Miután már tudták a nemét, a terhesség 20. hetében nevet is kapott a családjától. Ám még alig volt a magzatnak neve, amikor az édesanyja állapota rosszabbra fordult: bár több fertőzést leküzdöttek, a nő véráram-szepszist kapott. A fertőzést végül sikerült legyőzni.

Holtában öt életet mentett meg

A császármetszés optimális idejét több szakmai egyeztetés során határozták meg. A tervezett beavatkozás idejének meghatározása mellett percre pontosan előre rögzítették a szükséges teendők forgatókönyvét.

A gyermeket a terhesség 27. hetében, 2013 júliusában emelték ki az anyja méhéből. A gyermek korának megfelelően fejlett, egészséges koraszülött volt, 1420 grammal született. A 37. terhességi héten a babát egészségesen hazaengedték a debreceni klinikáról. A gyermek egészséges, szépen fejlődik.

Az orvosok az anya kezelésének 92. napján eltávolították a nő máját, két veséjét, a hasnyálmirigyét és a szívét; az ötből két szervet ugyanaz a beteg kapott. Az anya így halála után nemcsak megszülte a saját gyermekét, de még négy beteg életét mentette meg.

Világviszonylatban is ritka eset

A hasonló eseteknél a gyermekek többnyire az optimális kilenc hónapnál jóval hamarabb született meg, ha egyáltalán eljutott odáig. Egy orvoscsoport egyik tagja elmondta, hogy 1977 óta csak nyolc olyan esetről hallottak, hogy egy terhes nő kómába esett. Ilyenkor a magzat mindig legalább néhány héttel hamarabb született meg.

Európában utoljára 2009-ben, Németországban fordult elő hasonló. Akkor az anya a terhesség második felét, az utolsó 22 hetet töltötte kómában. Az orvosok csak a gyerek születése után másfél évvel adtak hírt az egészről; nem akarták, hogy azzal vádolják őket, hogy emberkísérletet folytatnak.