Adalbert
6 °C
22 °C

Áttörést értek el a cukorbetegség gyógyításában

2014.10.13. 09:09

A Harvard Egyetem egy professzora, illetve a vele dolgozó csapat komoly áttörést ért el az egyes típusú cukorbetegség egy lehetséges gyógymódjának kidolgozásában: először sikerült nagy, milliós mennyiségben előállítani az inzulintermelésért felelős sejteket. Ez a mennyiség már ahhoz is elég lehet, hogy a betegekben transzplantációval pótolják ezeket a sejteket.

Ha a módszer az állati tesztek és klinikai kísérletek során is sikerrel működik, az megoldást jelenthet azoknak a cukorbetegeknek, akik ma injekcióval jutnak hozzá a test helyes működéséhez kellő inzulinmennyiséghez.

Doug Melton, a harvardi csapatot vezető kutató 23 éve dolgozik a megoldáson. Melton akkor kezdett el dolgozni az egyes típusú cukorbetegek gyógymódján, mikor Samet, a fiát is ezzel a betegséggel diagnosztizálták.

A sikeresnek tűnő megoldással kapcsolatban tudni kell, hogy nem az az újdonság, hogy ezt a fajt a cukorbetegséget gyógyítani lehetne a béta sejtek beültetésével, erről már 2000-ben is születtek tanulmányok. Az áttörés a béta sejtek termelésében van, azt eddig ugyanis (más átültetett szervekhez hasonlóan) csak agyhalott donoroktól lehetett kinyerni. Ráadásul a beültetett sejtek egy idő után vesztenek hatékonyságukból, így néhány évente újabb beültetésre van szükség, így aztán végképp nincs elegendő donor. Ezt a problémát oldhatják meg az őssejtekből képzett bétasejtek milliói.

Az egyes típusú cukorbetegség során a testben nem termelődik annyi inzulin, ami a vércukorszint helyes beállításához kell. Az inzulint normál esetben a hasnyálmirigy termeli, az ilyen diabéteszben szenvedőknél ennek működése áll le. A harvardi megoldáson kívül a hasnyálmirigy-átültetés is segíthet a betegeken, de még az USA-ban is csak pár ezer átültethető hasnyálmirigy van évente, aminek mintegy ötödével végeznek sikeres transzplantációt. A hasnyálmirigy-alulműködés okozta cukorbetegség főleg a fiatalokat és a gyerekeket sújtja, hazánkban nagyjából 3500 egyes típusú cukorbetegségben szenvedő gyerek él.

Egyedülálló élmények Gyulán

Ősszel is az egész családnak az új Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Európai körutazások

Őszi kalandok. Segítünk hogy megtalálja a legjobb ajánlatokat.