Vencel
7 °C
24 °C

Calgaryban abbahagyták a víz fluoridozását, tönkrementek a fogak

2016.02.19. 11:03

A kanadai Calgaryban egyértelműen romlott a gyerekek fogainak állapota, amióta a város 2011-ben abbahagyta az ivóvíz fluoridozását (a fluoridok a fluor vegyületei). University of Calgary Community Dentistry and Oral Epidemiology című szaklapban megjelent kutatása alapján egyértelműen romlottak a calgary-i lakosok fogai összehasonlítva az edmontoniakkal, ahol nem hagyták abba az adagolást.

A flouridokat a fogszuvasodás megelőzésére használják. Magyarországon az ivóvizekben természetesen jó a szintje, ezért nem kell adagolni hozzá. Az USA-ban azonban nem mindenhol van ez így, a tanulmány szerzője, Lindsay McLaren szerint pedig egyértelmű a negatív hatás, ha nem adják a vízhez.

„Úgy terveztük a kutatást, hogy minden más faktort kizárjunk, és a lehető legpontosabban mérjük a fluorid elhagyásának hatását. minden mást is figyelembe vettünk, de minden erre mutatott” – nyilatkozta a kutató a CBC-nek. 

Kanadában a tartományok és a helyi kormányok maguk szabályozzák az ivóvíz minőségét, így fordulhatott elő, hogy Calgary a flouridok ellen ment. Brandy Payne, Alberta tartomány egészségügyi minisztere most úgy reagált: még friss eredményekről van szó, túl korai lenne arról beszélni, hogy újra átgondolják a szabályozást.

Calgaryban évek óta vitatkoznak a témáról: a pozitív hatás mellett az is igaz, hogy ha túl nagy adagot kapnak belőle az emberek, akkor károsíthatja a fogzománcot, a csontokat és fájdalmat okoznak – ezért kell nagyon figyelni az arányokra. Viszont az ivóvíz kezelése még mindig a legjobb, legolcsóbb megoldás a szegényebb családok gyerekeinek fogápolására, akik nem engedhetik meg maguknak a rendszeres fogorvosi vizsgálatot. A mostani tanulmány szerint a fogak romlása főleg a gyerekeket érinti.