Jolán
-1 °C
7 °C

Sót a tüdőbe, mire jó ez?

000 DV2113204
2016.08.09. 17:40
A sóról nagyon sokat hallani mostanában, sólámpa van minden otthonban, a sóbányák környékén zsákszámra árusítják a mindenféle betegségre való csomagokat. De mi igaz a sok gyógyító ígéretből? Tudunk gyógyulni sóbarlangtól vagy a só belélegzésétől? Hogyan működik egyáltalán a folyamat, mi olyan speciális a sóban, hogy jót tesz a tüdőnek? Csak az a biztos, hogy teljes tudományos egyetértés nincs a témában.

A tüdőproblémák ijesztően sok embert érintenek, a statisztikák szerint egyre többen halnak meg azokkal összefüggésben. Az ország tele van sóbányákkal, sólámpája is szinte minden második családnak van otthon. A sóipar showelemekkel tarkított: a sólámpáról, bármilyen pozitív energiákkal is címkézik fel, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a dekoratív funkciója mellett semmilyen jótékony hatása nincs, a sóbarlangokról (a mesterségesen létrehozott, városokban berendezettekre gondolunk) pedig ellentmondásos információkat találni, abból is nagyon keveset. Három évvel ezelőtti, sólámpákról írt cikkem után megpróbáltam utánajárni a barlangok jótékony hatását adó pontos mechanizmusoknak, azonban nem találtam egyetlen szakértőt sem, aki nyilatkozott volna a témában.  Most nekifutunk újra.

Mi ez?

A természetes sórbarlangok gyógyító, legalábbis valamilyen hatását már nagyon régen megfigyelték. Állítólag már a görögök is leírták, hogy a sóbányák levegője csökkenti a légzési nehézségeket, szintén állítólag, Felix Bochkowsky lengyel orvostól az 1840-es évekből származik a megfigyelés, hogy a mai Ukrajna területén lévő Solotvino sóbánya dolgozóinak jobb volt az egészsége, mint más bányászoké. Ez a történet jellemzően sóbarlangok honlapjain jelenik meg, a nem túl sok, magyarul elérhető tudományos cikk is mind ide vezeti vissza az alapokat.

Az első sóbarlangot pár évvel később a szintén lengyel Mstislav Polakowski nyitotta a wieliczkai sóbányában. Amit csinált, ma már speleoterápiának hívják: természetes sóbarlangokban kezelnek így betegeket. A másik ág a haloterápia: mesterségesen kialakított sós, hideg, párás környezetben dolgoznak, ilyenek a budapesti sóbarlangok is.

A tüdő futószalagja

Mesterséges az összes budapesti sóbarlang (de az országban azért vannak természetes sóbarlangok), illetve az Indiso nevű, úgynevezett száraz sóterápiás kezelés is, amelynek módszerei eltérnek a természetes és a mesterséges sóbarlangétól is: a pácienst nem egy sótéglákkal megteremtett, mesterséges sós környezetbe ültetik be, hanem porlasztóval mikrométer nagyságúra bontanak vegytiszta konyhasót (99,9 százalékos nátrium-kloridot), és ezt 30-60 percen át lélegzi be a beteg, ezzel köbméterenként húsz milligrammnyi sót jut a tüdejébe.

A mesterséges sóbarlangokról nincs tudományos konszenzus, a sólámpánál már láttuk, hogy nincs értelme hatékonyságról beszélni, de mi a helyzet a porlasztott konyhasóval? A módszer hatékonyságát 2015 márciusától a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet vizsgálta. A tüdőnkbe rengeteg szennyeződés kerül, sok tüdőbetegség lényege, hogy nem működnek többé az öntisztító mechanizmusok (úgynevezett mukociliáris alapmechanizmusok), ezért a szennyezőanyagok, baktériumok megragadnak a szervben.

A tüdőt úgynevezett csillószőrös hengerhám borítja, ezek a csillószőrök mozgásukkal, egyfajta futószalagként pakolják kifele a tüdőből a szennyeződéseket. A csillószőrök felett van még egy felület, az úgynevezett szol réteg, ez olyasmi, mintha a futószalagok olajozása lenne, ennek a segítségével tudnak mozogni.

Felette, a gél rétegben vannak a baktériumok, szennyezőanyagok, a köznyelvben ezt hívjuk váladéknak. Amikor a tüdőnk beteg, sokszor a váladék mennyisége megnő, a csillószőrök pedig nem működnek jól, felgyűlik a víz, váladék, ödéma (szövetközti vizenyő, gyakorlatilag vizesedik a tüdő) keletkezik.

Kiszárítja a tüdőt

A száraz sóterápia gyakorlatilag átmossa a tüdőt: a fent ismertetett módszerrel nagyon kis méretű sórészecskéket juttatnak be a tüdőbe belégzéssel. A sórészecskék az úgynevezett ozmotikus hatással segítik a folyadékáramlást a belső nyálkahártyába: lényegében kiszárítják a tüdőben lévő felesleges folyadékot.

Ez ugyanaz a mechanizmus, amiért a sót egyébként tartósítószernek használták évszázadokon át: az ozmózis az a kémiai jelenség, amikor a különböző koncentrációjú oldatokban az oldott anyagok megpróbálják homogénen betölteni a teret. A sóterápiánál ez úgy néz ki, hogy az ozmotikus hatás a szövetekből von el vizet, ezzel csökken az ödéma. 

A mikroméretű konyhasórészecskéknek még egy hatása van, ami segít a tüdőnek: konyhasó – kémiai nevén nátrium-klorid – ionrácsos anyag, pozitív nátrium- és negatív kloridionokból áll, magas az ionerőssége, ezzel roncsolja a fehérjék közötti fizikai kötődéseket. Ami a tüdőnél azt jelenti, hogy fellazítja a gélréteget, ami ezután könnyebben ürül. A fenti két hatással együttesen csökkenhet a tüdő gyulladása és gyorsabban örülnek az allergének is.

Mire jó?

A hatásmechanizmust már látjuk, de az a gyakorlatban kinek és mire jó? Az száraz sóval alkalmazott terápia magyar orvosok vizsgálatai alapján:

  • javítja a betegek közérzetét;
  • megelőzi, ritkítja a légúti gyulladásokat;
  • javítja a légzést azoknál is, akiknél kórosan rossz;
  • néhány bőrbetegséggel szemben is jó.

Konkrét betegségeket nézve a száraz sóterápiát vizsgáló magyar orvos [PDF]:

  • hörghurutra;
  • asztmára;
  • allergiás és sima náthára;
  • mandula-, tüdő-, orrmelléküreg-gyulladásra;
  • krónikus obstruktív tüdőbetegségre (COPD);
  • cisztás fibrózisra;
  • tüdőtágulásra
  • és dohányzással összefüggő betegségekre ajánlja.

Honnan tudjuk, hogy működik?

Az a helyzet, hogy az egész sótémában a nemzetközi szakirodalom nem egységes. A száraz sóterápiáról eleve alig találni valamit, de még a sóbarlangokról is inkább azt mondják, hogy nincs elég adat és bizonyíték arra, hogy megbízható következtetést vonjanak le a hatásosságról, nincs elég kutatás a témában, és azok sem túl újak. 

Erre jutott például egy, sóbarlangok és az asztma kapcsolatát vizsgáló 2001-es metakutatás is, ahol több korábbi, sokféle, de témába vágó kutatás eredményeit hasonlították össze. A végkövetkeztetés, hogy a krónikus asztmával kapcsolatban a sóbarlangokról megbízhatóan nem állítható semmi. De egyénileg azért vannak olyan tanulmányok, amelyek találtak kapcsolatot.

A sóbarlangokban viszont egyszerűen nem jut olyan mennyiségű hatóanyag a tüdőbe, mint a száraz sóterápiás eljárásoknál (bár a mesterséges sóbarlangoknál sokszor porlasztott sóval borítják a szobák falát). A száraz sót használó inhalátorokat vizsgáló 2007-es kutatás szerint az ilyen terápia talán javíthatja az életminőséget, de itt is megjegyzik, hogy további kutatásokra lenne szükség a placebohatás kizárásához. Egy másik, szintén 2007-es tanulmány szintén talált összefüggést, 2010-ben a száraz só és az asztma javulása között is találtak kapcsolatot [PDF]. Ezekben a tanulmányokban azonban a betegek nagyobb méretű részecskéket lélegeztek be, mint az Indiso megoldásánál, és ez a hatásmechanizmus szempontjából fontos lehet. 

Felmérték a magyar óvodákat

Az Indisót eddig nemzetközi kutatásban nem vizsgálták, magyar kutatások viszont készültek. A Pest Megyei Tüdőgyógyintézet vizsgálata mellett 2015-ben szakmai cikk jelent meg a témáról az Orvosi hetilap című szaklapban, amely szerint a terápia több betegségre is hatásos. A terápiát több magyar orvos, sportorvos ajánlja, azonban ők gyakorlati tapasztalataikat összegzik. Vizsgálta a hatásmechanizmust a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet, ahol gyerekeken, később felnőtteken is vizsgálták a hatásokat (a kontrollcsoport sóbarlangba ment, a másik indisós kezelést kapott), pozitív eredménnyel. Azonban ez a vizsgálat [PDF] csak előzetes vizsgálatként elfogadható, homogén volt a betegcsoport, de kicsi a minta és rövid az idő.

Nemrég az ÁNTSZ alá tartozó Országos Közegészségügyi Központ (OKK) felmérte a hazai sóterápiás megoldásokat. Kiderült, hogy a terület jóval nagyobb, mint amekkorára eddig becsülték: nagyjából 500 óvodai-bölcsődei sószoba van és még 500 szolgáltató saját helyszínekkel.

Felmérték azt is, hogy magyarországi óvodai sószobák, sófalak, sóhomokozók milyen hatással vannak a gyerekek egészségére. Összefoglalójuk szerint „a sószobáknak megvan a tudományosan megalapozott helye a gyógyszeres terápiát kiegészítő, vagy a gyógyszerigényt csökkentő kiegészítő kezeléseknél”, de válogatás nélkül és korlátlan ideig nem alkalmazható, illetve „csak szakszerű kialakítás és üzemeltetés mellett biztosítható a megfelelő hatás és az alacsony egészségkockázat”. 

Ez a felmérés nagy előrelépést jelent a magyar sóterápiás módszerek tisztázásában, ugyanis az országos tisztifőorvos OTH 3483/1998. sz. körlevele alapján a sóterápiás eljárás „nem minősül egészségügyi szolgáltatásnak”, amellett, hogy ezzel együtt nem is nagyon szabályozták, nem is nagyon foglalkoztak vele. 

Azóta készült összegzés a magyarországi vizsgálatokról (az elmúlt években ez csak az Indisót, illetve az óvodák, bölcsődék felmérését jelenti), ez egyrészt pont arra jutott, amiről fentebb írtam: a szakirodalom nem egységes, vannak problémák. Viszont a vizsgálatnak célja is volt: a sószobák „kialakításához és működéséhez szükséges higiénés feltételek előírásainak” megfogalmazása, jogi szabályozása, ami talán rendet tehet abban a káoszban, hogy itthon egyelőre gyakorlatilag bemondásra bárki, bármivel reklámozhatja a sószobáját, terápiáját. 

(Borítókép: AFP / Thomas Lohnes)

Ne maradjon le semmiről!