Árpád
3 °C
12 °C

Eltűnnek a hatásos antibiotikumok

2017.09.20. 16:51

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a nemzetközi közösség túl kevés erőfeszítést tesz az új, hatékony antibiotikumok fejlesztéséért. Ma csak kevés kezelési lehetőség látszik a rezisztens kórokozókkal szemben – írja az MTI.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója szerint a gyógyszereknek ellenálló kórokozók komolyan veszélyeztetik az orvostudomány előrehaladását. Mint elmondta, a kutatás-fejlesztés területén nagy szükség van több befektetésre, különben ismét eljön egy olyan kor, amikor az emberek a közönséges fertőzésektől és a kis beavatkozásoktól is félni fognak.

Csak a kezelésnek ellenálló tuberkulózisban évente 250 ezren halnak meg. Más betegségeket is, mint a tüdőgyulladást vagy a húgyutak fertőzését a ma használt antibiotikumoknak ellenálló kórokozók váltják ki. A WHO szerint 51, fejlesztés alatt álló antibiotikum közül csak nyolc jelent valóban új kezelési módot. 

A gyógyszergyártóknak és a kutatóknak sürgősen az olyan súlyos fertőzésekkel szembeni új antibiotikumok fejlesztésére kell koncentrálniuk, amelyekben a páciensek néhány nap alatt meghalhatnak.

– mondta Suzanne Hill, a WHO szakértője.