Emma
3 °C
10 °C

Nem ért a számítógéphez a 84 éves amerikai orvosnő, bevonták az engedélyét

2017.11.06. 16:38

Egy 84 éves New London-i doktornő, dr. Anna Konopka múlt pénteken megjelent a bíróság előtt, mert szerette volna érvényesíteni a visszavont orvosi engedélyét. A tárgyalásra egy héttel azután került sor, hogy Konopkának – engedély híján – be kellett zárnia a rendelőjét.

A hatóságok azzal indokolták az engedély visszavonását, hogy Konopkának nincsenek megfelelő szervezési készségei. Ugyanis nincsen számítógépe, és nem is ért a használatához.

Az a baj, hogy bizonyos dolgokat nem géppel csinálok. De azt meg kéne tanulnom. Sokáig tartana. Nekem meg nincs időm.

– mondta dr. Konopka az őt megkereső újságíróknak.

A fő problémát az jelenti, hogy számítógép és hozzáértés nélkül Konopka nem férhet hozzá New Hampshire állam gyógyszerfigyelő programjához. A rendszer lényege, hogy a felügyeleti szervek figyelni tudják, hogy kinek mennyi ópiátalapú gyógyszert adtak el. A hatóságok szerint ennek a készségnek a hiánya károsan hat Konopka orvosi praxisára, és ellenkezik az állami szabályozással.

2017 májusában Konopka jelképes figyelmeztetést kapott, de később még több panasz volt rá, és októberben kényszerítették, hogy adja vissza az orvosi engedélyét. Az online nyilvántartás szerint az engedélye 2018 júniusában lejárna.

Konopka 1960-ban végezte el az orvosi egyetemet Lengyelországban, majd röviddel ezután az Egyesült Államokba költözött. 1968 óta praktizál orvosként. Az Associated Press hírügynökség anyaga szerint Konopka két irodai iratszekrényben tartja az orvosi feljegyzéseit, és az egyetlen elektronikus eszköze a vezetékes telefonja az irodája asztalán.

Konopka továbbra is szívesen lát minden pácienst, aki hajlandó 50 dollárt fizetni a vizsgálatért. Szerinte a négyezer fős városkában nincs más, aki ellátná a betegek orvosi felügyeletét.

Ha bezárom az irodámat, orvosi ellátás nélkül maradnak. Egyeseknek gyógyszerre van szükségük. Ki fogja fölírni nekik, ha nekem nem lesz engedélyem? Aggódom értük.

(Ars Technica)