Sára, Márió
-12 °C
-1 °C

Nem kell előjáték a nőknek?

2006.10.03. 15:10
A nő éppen annyi idő alatt izgul fel, mint a férfi, állapította meg egy kanadai kutatócsoport a kísérleti személyek nemiszervének hőmérséklete alapján. Az eredmény cáfolja azt a nézetet, hogy a nőknek hosszabb előjátékra lenne szüksége, a pornónézéssel foglalatoskodó kísérleti alanyok ugyanis nemtől függetlenül átlagosan tíz perc alatt jutottak a csúcsra.

Nem ez az első eset, hogy a szexuális izgalmi állapot változását tudományosan vizsgálják, de abból a szempontból mindenképpen kivételes, hogy ez alkalommal a kutatók nem dugdostak különféle mérőeszközöket a kísérleti személyek nyílásaiba, hanem a humánusabb és romantikusabb hőelemzéshez folyamodtak.

Bedugták

A korábbi tudományos próbálkozások mindegyike invazív eljárás volt, amelyek során a női alanyok vaginájába kényelmetlen, tamponszerű műszert helyezve mérték az izgalom növekvő szintjét, magyarázta a New Scientistnek Tuuli Kukkonen, a kutatás egyik vezetője, a montreali McGill Egyetem egészségközpontjának munkatársa. Kukkonen szerint a korábbi vizsgálatok metodikája is aggályos volt, és rontotta az objektív összehasonlítás lehetőségét, hogy más mérési technikákat használtak a férfiaknál és a nőknél is.

Az Irv Binik vezette kanadai kutatócsoport ezért a kevésbé zavaró hőképelemzés mellett döntött, ugyanis ebben az esetben a termográf a kísérleti alanytól viszonylag távolról készít képet a nemiszervről, rögzíti a hőmérséklet-változást és továbbítja az adatokat az elemző számítógépbe. A kutatás kiindulópontja ugyanis, hogy izgalmi állapotban a nemiszervekbe áramló vér több hőt indukál, így a szexuális arosual, vagyis az izgalmi állapot tökéletes fokmérőjévé válik. Kukkonen szerint a kísérletben használt hőképelemző technológia segítségével néhány négyzetmilliméteres területen 0.001 Celsius foknyi változást is képesek voltak regisztrálni.

Nincs szignifikáns eltérés a nemek között

A kísérlet első lépéseként az alanyok nyugalmi állapotú hőmérsékletét rögzítették, miközben a 28 férfi és 30 nő saját otthonában, deréktól lefelé pucéran egy kanadai vidéki tájról készített videót nézett. Ezután Mr. Bean epizódokat, vígjátékokat, illetve pornó- és horrorfilmeket vetítettek a kísérleti személyeknek, és a témáktól függő izgalmiállapot-változást figyelték. A termográf kizárólag a pornófilm-nézőknél regisztrált kiemelkedő hőmérséklet-emelkedést, átlagban két Celsius-fokot.

A kísérlet eredményeként a kutatók nem találtak statisztikailag szignifikáns eltérést a két nem képviselői között, a férfiak 665 másodperc (11.08 perc), a nők 743 másodperc (12.38 perc) alatt érték el a legmagasabb arousal-szintet. Így bár nemtől függetlenül sokak szerint az előjáték rendkívül jó dolog, a kísérlet tudományos tanúsága szerint fizikailag és biológiailag nincs sok értelme. Az ottawai Szexkutatási Konferencián bemutatott mérési módszer a kutatók szerint szexuális zavarok kezelésére is alkalmas lehet.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!