Mária
-6 °C
-2 °C

Energiát tehénből

2005.10.11. 23:01
A cél kicsi, de ennek eléréséhez is be kell vetnünk minden eszközt: 2010-ig meg kell ötszöröznünk a megújuló energiaforrások arányát. Szétnéztünk az országban, és meglátogattunk pár kiemelkedő, megújuló forrást használó erőművet.

Az egyetlen megújuló energiaforrást használó erőmű az életemben egy számológépben volt: napeleme még viszonylag gyenge világítás mellett is elég áramot adott a legegyszerűbb műveletekhez, aztán ahogy besötétedett, úgy lett egyre bátortalanabb a készülék is. De ha felkapcsolom a villanyt, akkor jó eséllyel szénből vagy atomenergiából származó energia forrósítja fel a lámpa izzóját. Egészen pontosan minden 143-ik lámpagyújtáskor van esély arra, hogy valamilyen megújuló energiaforrásból nyerem az áramot: ezeknek a részaránya ugyanis mindössze 0,7 százalékos Magyarországon.

Szélből, tisztán


Kevés megújuló forrást használó erőművünk van, de az egyik épp előttem forog: üdítő látványt jelent a kulcsi szélerőmű hófehér tornya a sok kémény meg kipufogó után. A kétezer lakosú települést kettészelő domboldal tetejére épített, 600 kilowatt teljesítményű erőmű éves átlagban annyi áramot termel, amennyit Kulcs egy év alatt elhasznál: mérsékelt környezetvédők álmaiban bizonyára mindegyik falu mellett forog egy ilyen.

Stelczer Balázs, az Első Magyar Szélerőmű Kft. ügyvezetője bevezet a szélerőmű intim zónájába, a belsejébe: nincs odabent semmi varázslat, egy nagy üreges cső az egész, fent a toronyban halkan zümmög a generátor, előttem egy szekrény, ami a pillanatnyi helyzetet mutatja. A szélsebesség 14,4 kilométer óránként, a 63 méter magasan forgó lapátok fordulatszáma 18 percenként, a teljesítmény 17 kilowatt: ez van, amikor alig fúj a szél.

Az áramszolgáltatók egyik legnagyobb félelme éppen az, hogy mindenhol ilyen erőművek épülnek majd. Szerintük az ingadozó teljesítmény óriási terhet jelent a hálózatnak, a szélnek meg nem lehet megszabni, hogy mikor fújjon. A másik oldal szerint az átlagos ingadozás jóval kisebb, mint amennyivel megugrik a fogyasztás egy érdekesebb futballmeccs szünetében, amikor mindenki felkapcsolja a villanyt, és kitántorog a konyhába sörért.

Lelkes befektetők

Európában azért megoldották a problémát: összesen 28,5 gigawatt teljesítményű szélerőmű üzemel a kontinensen, ami a világ teljes szélerőmű-kapacitásának 72 százalékát jelenti. Ráadásul mindenki egyre lelkesebb: 2012-re már 112 gigawatt teljesítményre számít az EWEA, az Európai Szélenergia Ügynökség.

Nálunk év végére 7 megawatt kapacitás lesz összesen, de az építkezés csak most kap igazán lendületet: a befektetők 2007 végéig 1700 megawatt kapacitás telepítenének az országba, de csak 200-ra kapnak engedélyt, arra is csak 2010-re.

A kulcsi erőmű 170 millió forintba került 2001-ben, állami támogatással és E.ON Hungária segítségével valósult meg. Várhatóan tíz év alatt behozza az árát, élettartalma pedig 30 év. Két évtizeden át hozza a pénzt. Stelczer Balázs szerint érezhetően megváltozott a befektetési környezet Magyarországon, hiszen míg korábban bankról bankra járt, hogy hitelt kapjon a beruházáshoz, addig most már a bankok járnak hozzá, hogy megtámogathassák a következő erőművet. Jó üzlet a szél, és egyre jobb lesz: a legújabb lapátkonstrukciók hatásfoka harminc százalékkal jobb a mostaninál, egy német felmérés szerint pedig tíz éven belül olcsóbb lesz a szélből, mint a szénből megtermelt energia.

Napos oldal


A napenergiával más a helyzet, ott szó sincs nyereséges működtetésről, legalábbis nálunk semmiképp. Sikerült pont egy borús napon megérkeznem az első magyarországi hálózatra kötött „naperőműhöz”, ami az egyik budapesti ház tetején, a Kohó utca közelében üzemel. Meglepő módon ilyenkor is termeli az áramot, a felhők mögül csak bátortalanul átsejlő napfényből 400 wattnyi villamosenergia nyerhető. Aztán erősödik a napsütés, máris 500 watt, de ideális esetben 1100 watt teljesítményre is képes a hét napelem.

Fejlődés persze ebben a szegmensben is van, a legújabb panelek hatásfoka közel tíz százalékkal jobb mint az előző generációé, de ez nem jelenti azt, hogy olcsóbbá is válna a velük megtermelt áram: a gyártó ugyanis egy wattra számítja ki a termék árát, ez pedig változatlan. Nem is csoda, az iparág alapanyagproblémákkal küzd, a piac óriási érdeklődése pedig nem kényszerít ki alacsonyabb árakat. Vannak ugyan kutatások, melyek azt ígérik, hogy az új technológiákkal huszadára esik vissza az egy watt teljesítményre eső költség, ezek azonban még csak papíron léteznek: a valóságban egyszerűen drága a napelem.

Kitzinger Zsolt, aki már jó ideje használja a napelemet, elmondja, hogy éves átlagban a kétszintes ház áramfogyasztásának harminc százalékát spórolja meg a rendszerrel. Villanyórája pontosan méri, hogy mennyi kilowattórát töltött fel a hálózatra, és mennyit használt fel onnan, a különbözetért fizet. Ilyen körülmények között legalább 25 éves megtérüléssel érdemes számolni, az állami támogatások elmaradása miatt nem a világ legjobb üzlete napelemekkel foglalkozni Magyarországon.

Feleznének

Kitzinger Zsolt szerint nagy lehetőség rejlik az állami, vagy önkormányzati beruházásokban. Amennyiben ezek összege meghaladja a 125 millió forintot, az Unió átvállalja a költségek 45 százalékát, ráadásul az államot még a 25 százalékos áfa sem lehetetleníti el: legfeljebb átrakja az összeget egyik zsebéből a másikba. Így már sokkal gyorsabb megtérülés várható, és a szakember szerint egyáltalán nem elvadult ötlet napelemekkel telepakolni a panelek tetejét: egy finn cég legalábbis ezt javasolta a magyar kormánynak.

Kitzinger Zsolt szerint - figyelembe véve, hogy a panellakások átlagos fogyasztása elmarad a házakétól, belvárosi lakásokétól (keveseknek van légkondicionálója, vagy más, nagyfogyasztású berendezése) – az épület ellátásán túl bőven jutna a hálózatba is villamosenergia. Akár másfél évtized alatt megtérülhetne a befektetés, arról nem is beszélve, hogy nagymennyiségű tiszta áram kerülne a rendszerbe. Svájcban, Németországban vagy Japánban már léteznek hasonló megoldások, ezek alapján egy panelházra akár 100 kilowatt teljesítményt is lehetne telepíteni.

Miközben erről beszélgetünk, teljesen beborul az ég, és 241 wattra esik vissza a kapacitás: ez még elég arra, hogy működtesse a számítógépet, amin a teljesítményadatokat figyeljük, és akár még egy lámpát is felkapcsolhatunk, további fogyasztók működtetéséhez azonban már a szolgáltatóhoz kell megvásárolni az áramot – ősz van, vége a szezonnak, az éves energiamennyiség felét nyáron termelik meg az elemek.

Tiszta környezetszennyezés


Kézenfekvő megoldás lenne a vízerőművek alkalmazása, hiszen nyilvánvaló, hogy milyen óriási ereje van a víznek: a világ legnagyobb teljesítményű erőműve nem szénből, de még csak nem is uránból, hanem vízből nyeri erejét. A Paraguay és Brazilia határán épült Itaipu erőmű turbináiból 16 gigawattnyi teljesítményt hajt ki a Parana folyó, ami közel tíz paksi atomerőmű teljesítményével egyenértékű. Persze a vízerőmű a zöldenergia mostohagyermeke: úgy termel tiszta áramot, hogy közben vízgyűjtő területeivel és gátjaival átrendezi a tájat, szennyezi a környezetet. Ausztriában könnyű, ott csak be kell fogni valamelyik lendületes folyót, nálunk viszont nincsenek nagyesésű vizek, így kénytelenek vagyunk duzzasztani azokat.

Ugyanakkor a kiskörei erőműre, mely négyszer hét megawattos turbináival, azaz összesen 28 megawattos teljesítményével a legfontosabb hazai vízerőmű, nem érdemes haragudni, hiszen később volt, mint a tojás: a Tisza tó mindenképpen megépült volna, és gondolták, ha már ott a víz, érdemes hasznosítani, ezért épült az erőmű.

Évtizedekig szinte ingyen

Berényi József, az erőmű vezetője egy keskeny lépcsőházon át kísér le a turbinák alá: az üzemelő 3 turbinán másodpercenként 350 köbméter víz küzdi át magát a lapátokon, hangosan zúgnak a turbinagenerátorok. Évente átlagosan 300 napot üzemel az erőmű, aszályban leállítják a lapátokat, de akkor is, amikor túl sok a víz: a tó szintje állandó, ha a folyó szintje a gátak után megközelíti a tóét, nincs elég esése a víznek, így áramot sem lehet termelni.

Az elmúlt harminc évben a turbinagenerátorok üzemidejére számítva átlagosan 16-18 megawatt volt a négy turbina teljesítménye, ami lefordítva azt jelenti, hogy éves szinten 18-20 ezer családot látott el árammal a kiskörei erőmű. Az ehhez hasonló vízerőművek előnye, hogy teljesítményük kevéssé függ az időjárási viszonyoktól, ráadásul az áramtermelés is bizonyos határok között szabályozható: amikor kell, több vizet engednek a lapátokhoz, amikor mindenki alszik, kevesebbet. Így néhány szélsőséget leszámítva folyamatos és optimális lehet az áramtermelés, miközben a közvetlen környezetszennyező hatás elhanyagolható: Berényi szerint egy rosszabb állapotú motorcsónakból több olaj szivárog, mint a most harminc éves kiskörei erőműből.

Felcaplatunk a hosszú duzzasztógátra, onnan lenézve látszik, ahogy a turbinákból kiömlő víz felkavarja a folyót. A betonszerkezet túloldalán ér véget a Tisza tó, a zsilipeken ezernyi műanyagflakon akadt fenn: ezeket román és ukrán szomszédaink dobálták a folyóba, meg persze mi magunk. Nem a vízerőművek, az emberek szennyezik a környezetet.

Fehér füst


Egy irodaépületben ücsörgünk Pintér Lászlóval, a kazincbarcikai biomassza-erőmű környezetvédelmi felelősével. Nem messze tőlünk füstöl három kémény, vagy legalábbis füstölget: a látvány köszönőviszonyban sincs azzal, mint amire számítottam. A modern erőművekből már nem vészjóslóan fekete, fojtogató por távozik, hanem nagyjából átlátszó, legfeljebb ellenfényben látható, halovány füst.

A kazincbarcikai biomassza-erőmű története azzal kezdődött, hogy be akarták zárni: az ötvenes években épült, akkor korszerűnek számító széntüzelésű kemencék károsanyag-kibocsátása messze meghaladta a határértékeket, sokáig úgy tűnt, hogy legkésőbb 2004 december 31-én végkép kihűlnek a kazánok.

A tulajdonos, a világszerte erőműveket felvásároló amerikai AES sem fűzött nagy reményeket legkisebb hazai érdekeltségéhez, aztán a dolgozók kitalálták, hogyan lehetne mégis életben tartani a kazincbarcikai egységet: át kell térni a biomasszára.

Eleinte mindennel próbálkoztak, a gombakomposzttól a tyúktrágyáig, míg végül rátaláltak a rengeteg felesleges tűzifával bajlódó erdőgazdaságokra. Három éve megindult a próbaüzem, azóta két kazánban faaprítékkal fűtenek, egyet csak néha gyújtanak be, ha összejön elég fűrészpor, négy pedig széntüzelésű maradt, ezekben viszont már alacsony kéntartalmú szenet égetnek. Ugyanakkor a tervek között szerepel, hogy előbb-utóbb ezeket is átállítják biomassza-fűtésűre, előfordulhat, hogy energiafüvet égetnek majd bennük.

Sehol senki

Károsanyag-kibocsátás
Határérték Széntüzelés mellett Fatüzelés mellett
kéndioxid: 1600 800 12
nitrogéndioxid 650 500 200
szénmonoxid 250 150 200
mértékegység: mg/m3
A tapasztalatok szerint a fatüzelésű kazánok hatásfoka kiemelkedő, együttes teljesítményük 30 megawatt, egy évben 280 gigawattóra megújuló villamosenergiát termelnek, mondja el Pintér László, miközben az erőmű udvarán feltornyozott faapríték-, fűrészpor- és napraforgó-őrlemény hegyeket nézzük.

Aztán beérünk az erőműbe, feltűnő, hogy sehol nem látni senkit; az óriási, több ezer négyzetméteres csarnokban csak a kazánok üvöltését lehet hallani, mindenfele csöveket, tekerőket, meg mutatókat látunk, de embereket sehol: a privatizáció után 180 dolgozó maradt az eredeti 900-ból, ráadásul a péntek délutáni műszakban alig pártucatnyian dolgoznak. A többi az automatika dolga.

A tervek szerint 2020-ra 1300 gigawattóra megújuló villamosenergiát termelnek majd Magyarországon a biomassza-erőművek. A kazincbarcikai példa ragadós, az országban már több hasonló erőmű is üzemel, Pécsen például, ennek teljesítménye 50 megawatt: jelenleg ez a legnagyobb kapacitású biomassza-erőmű az országban.

Tehénből energiát


A biomasszák közé soroljuk a biogázt is. Péntek délután, félórás késéssel érkeztem Nyírbátorra, a világ legnagyobb vegyes alapanyagú biogázerőművéhez. Dr. Petis Mihály, a telepet üzemeltető Bátorcoop Szövetkezet elnöke vezet körbe. Az utcáról nézve semmi sem utal arra, hogy itt bárki is energiát termelne: egyszerű bádogcsarnok, csak ennyi látszik, belül azonban valóban érdekes dolgok történnek.

A szövetkezetnek nemcsak erőműve, hanem háromezer hektár földje is van, további ötezer hektár földről évi 40 ezer tonna gabonát vesznek át, ennek jelentős részével saját állataikat etetik. Teheneikből évente nyolcmillió liter tejet fejnek, a közeli csirketelepen hárommillió szárnyast nevelnek. És ennek az egész szervezetnek a biogáz-erőmű a kezdete és a vége.

Körforgás

A növényi-, és állati hulladékot normális esetben ártalmatlanítókban semmisítik meg, ezért a hulladék tulajdonosának komoly összegeket kell fizetni. A Bátorcoop azonban gondolt egyet, és inkább hasznot húzott a megsemmisítésből: a hulladékot fermentorokba, erjesztőtartályokba töltik. Itt aztán négy baktérium esik neki a hulladéknak, mindegyik a másik végtermékét fogyasztja el. A folyamat végére a mérgező anyagokból hígtrágya és biogáz keletkezik, előbbivel a szövetkezet saját földjeit öntözi. Így teljessé válik a körforgás: a hígtrágyával öntözött földeken termő gabonát megeszik az állatok, melyek előbb-utóbb hígtrágyává fermentálódnak. Vagy biogázzá, amit a gázmotorokban égetnek el, hogy megújuló villamosenergiát töltsenek fel a hálózatra: ezért a szövetkezet pénzt kap a szolgáltatótól, de az égés melléktermékeként keletkezett hőt is hasznosítják, a baromfifeldolgozót fűtik vele.

Ahhoz, hogy teljesítsük a 3,6 százalékos célszámot mindenre szükség lesz: a vízerőművekre, a napelemekre, de leginkább a szél- és a biomassza-erőművekre. És ez még csak a kezdet, a 3,6 százalék még csak az első lépcső, hosszútávon a megújuló energiaforrások szerepe meghatározóvá válhat. Évtizedeken belül a kazincbarcikai és nyírbátori megoldásokhoz hasonló erőművekkel találkozhatunk szerte az országban, meg persze szélerőművekkel. A környezettudatos gondolkozás jegyében pedig egyre több lakóház fedezheti energiaéhsége egy részét napelemekkel. Addig meg marad a szén és az urán.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!