Miklós
-7 °C
2 °C

Abortusz előtt kifejlődhet a magzat öntudata

2003.03.12. 09:13
Egy elismert brit agykutató úgy véli, hogy a magzatok tudata jóval az abortusz-korhatár előtt kifejlődik. Egyes ideggyógyászok úgy vélik, hogy a késői terhesség-megszakítások során érzéstelenítőt kellene alkalmazni.
Greenfield bárónő, az Oxford Egyetem ideggyógyász professzora a Daily Telegraphnak elmondta: a bizonyítékok azt sugallják, hogy az öntudattal rendelkező agy már a terhesség huszonnegyedik hete, magyarán a terhesség-megszakítás felső határa előtt kifejlődhet. Bár a professzornak nem sikerült elérnie az abortusztörvények megváltoztatását, arra figyelmeztette az orvosokat, hogy óvatosan bánjanak a babák öntudatlanságának feltételezésével. "A magzatnak van-e öntudata? A válasz igen, de csak egy bizonyos pontig" - mondta.

Tavaly a Daily Telegraph egy rövid felmérésben kiderítette: nagyon sok ideggyógyász meg van győződve róla, hogy a méhben lakó magzat érezhet fájdalmat a megfogantatás utáni huszonnegyedik hét előtt. Sokuk szerint a késői abortusz során, mintegy húsz héttel a fogantatás után már érzéstelenítőt kellene alkalmazni.

Ritka a késői abortusz

Nagy-Britanniában csak a huszonnegyedik hétig lehet abortuszt végezni, de ilyen későn ritkán kerül rá sor. A terhesség-megszakítások 90 százaléka az első 12 héten történik, és mindössze 1,5 százalékuk a huszadik hét után. A huszonegyedik hét után csak akkor kerülhet rá sor, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

Magyarországon a terhességet abban az esetben lehet a 24. hétig megszakítani, ha a magzat valószínűleg öröklött betegséggel születik. Az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén a 12. hétig végezhető abortusz. Amennyiben a terhesség az anya életét veszélyezteti, az abortuszra bármilyen időpontban sor kerülhet.

Hathetesen már érez fájdalmat

A Medical Research Council 2001-ben kiadott állásfoglalása szerint a magzatok a huszadik hét tájékán feltehetően éreznek fájdalmat, de a huszonnegyedik hét után már biztosan. Sok filozófus és orvos úgy véli, hogy az öntudat az agy fejlődésének egy bizonyos pontján egyszerűen bekapcsolódik, Greenfield ezzel szemben úgy gondolja, hogy az öntudat fokozatosan fejlődik ki, ahogy az idegsejtek között egyre több kapcsolat alakul ki.

A magyar abortusztörvény
"5. § (1) A terhesség csak veszélyeztetettség, illetôleg az állapotos nô súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg.
(2) Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz."
6. § (1) A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha
a) azt az állapotos nô egészségét súlyosan veszélyeztetô ok indokolja;
b) a magzat orvosilag valószínűsíthetôen súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved;
c) a terhesség bűncselekmény következménye, valamint
d) az állapotos nô súlyos válsághelyzete esetén.
(2) A terhesség az (1) bekezdésben foglalt feltételek esetén a 18. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nô
a) korlátozottan cselekvôképes vagy cselekvôképtelen;
b) terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége az (1) bekezdésben foglalt idôtartamot.
(3) A terhesség a 20. hetéig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig - szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri.
(4) A terhesség az idôtartamától függetlenül szakítható meg
a) az állapotos nô életét veszélyeztetô egészségi ok miatt, illetve
b) a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.
7. § (1) A terhesség megszakítása, ha azt nem egészségi ok indokolja, az állapotos nô írásbeli kérelme alapján végezhetô el.