Ambrus
-7 °C
3 °C

Fékevesztett gyalogosok

2001.04.10. 18:34
Kapcsolódó cikkek (1)
A duisburgi Mercator egyetemen április 4. és 6. között megrendezett Gyalogos és Evakuációs Mozgások konferenciáján (Pedestrian and Evacuation Dynamics, PED) mintegy 100 tudós értekezett a krízishelyzetek kezeléséről. Az előadásokban arról volt szó, hogyan javasolt megakadályozni a térbeli szűkületek kialakulását, és hogyan lehetséges irányítani az embertömegeket. A gyalogosok mozgásának elemzése és az evakuációs szimulációk vizsgálata nyomán fény derült arra is, hogy a legkomolyabb rizikófaktor maga a homo sapiens.
Ha az ember egy mozgásfolyamatában könnyen kiszámítható lény volna, a tudomány most szegényebb volna egy kutatási ággal. Az embertömegek normális és pánikhelyzetben mutatott talányos viselkedése azonban egyre több kutatót vonz. Az első PED-re 13 országból közel 100 szakember érkezett. A résztvevők részletesen megvitatták, hogyan is viselkednek a gyalogosok, és hogyan lehetséges kiszámítani, illetve irányítani a tömeg mozgását.

Nem csak Duisburgban, de az egész világon az volt az első ilyen típusú szakmai konferencia. A tudomány, kutatás és az ipar területéről érkezett résztvevők az emberi kockázati tényezőt vizsgálták, hogy javítani lehessen a biztonsági előírásokat. A rendezvényt a duisburgi egyetem két tudósa, a közlekedési dugók vizsgálatával ismertté lett szállítási- és közlekedésfizikus Michael Schreckenberg és a hajózási intézet professzora, Som Deo Sharma szervezte.

A bevásárlócentrumok, sportpályák, pályaudvarok, személyszállító-hajók, repülőgépek és vonatok szerencsés esetben képesek 'elviselni' az embertömegeket. Úgy kell megtervezni ezeket, hogy kritikus helyzetekben a szűk szakaszokon is folyamatos legyen az előrehaladás, és ne 'duguljanak be' a gyalogosok. A számítógépen a gyalogosok hasonló mozgását igen jól ki lehet számítani. A menekülési útvonalak modellezhetőek, és ellenőrizhető ezek gyakorlati működése. Az ilyen tervezői 'játékszerek' életeket menthetnek - indokolták a szervezők a rendezvény létjogosultságát.

Szerencsétlenségek elemzésével és számítógépes szimulációkkal javított krízismodelleket állítanak fel. A kutatók komoly hasznát veszik a pszichológiai és szociológiai ismereteknek, hogy a tájékozódási- és pánikviselkedéssel is kiegészítsék a szimulációt. A PED előadásait mégis inkább techikusok és fizikusok tartották. Például az elméleti fizikából doktoráló Dirk Helbing, aki most a drezdai műszaki egyetemen 'önszerveződő tömegek mozgása normális és pánikhelyzetekben' címmel tart előadásokat. Ő arra a következtetésre jutott, hogy csupán egyetlen döntő paramétertől függ a normális és pánikreakció közti átmenet. Ez pedig az idegesség mértéke.

Vagyis ha a tisztelt olvasó egy pánikba esett tömeg közepén állva sehol nem látja a vészkijárat ajtaját vagy az odavezető jelet, vegyen mély lélegzetet, és ne veszítse el a fejét!