Ervin
10 °C
23 °C

Hazudj, de rajt' ne fogjanak

2005.01.18. 11:00
A társadalomtudós azt állítja, hogy a hazugság nemcsak fontos, hanem egyenesen elengedhetetlen része is életünknek. Közben a tudomány és a bűnüldözés egyre-másra áll elő a hazugság leleplezésére szolgáló eszközökkel. A legújabb találmány: hazugságvizsgálat az agyhullámok elemzése révén. A módszer állítólag holtbiztos.

Az agyhullámok vizsgálatával az eddigi módszereknél jóval pontosabban, akár tökéletes biztonsággal megállapítható, hazudik-e valaki vagy igazat mond, állítják egyes kutatók. A South Carolina-i Egyetem pszichológia tanszékének tanára, Jennifer Vendemia, az agyhullámos hazugságvizsgálat egyik élharcosa nemrégiben ötmillió dolláros támogatást kapott az Egyesült Államok Hadügyminisztériumától arra a célra, hogy alaposabban megvizsgálja a teória érvényességét, illetve gyakorlati alkalmazhatóságát.

#alt#
Aktatáskában hordozható poligráf
Vendemia azt állítja, hogy az agyhullámok segítségével végzett hazugságvizsgálat 94-100 százalékos pontossággal képes megállapítani, hazudik-e valaki. Az általa alkalmazott eljárás során a vizsgálat alanyának fejére és arcára 128 elektródát helyeznek, amelyek érzékelik a bizonyos kérdésekre adott válaszok során keletkező agyhullámokat. A módszer egyébként sokban hasonlít a gyógyászatban használt EEG-hez (elektroencefalogram) és az fMRI-hez (funkcionális mágnesesrezonancia-vizsgálat). Az utóbbi eszközzel az amerikai Temple Egyetem agykutatója, Scott Faro már tavaly év végén sikeres hazugságvizsgálatot produkált.

És bár felmerülhet a gondolat, hogy az agyhullámok érzékelésével esetleg kideríthető, mire gondol valaki, ez pedig számos erkölcsi és jogi aggályt felvet, erről szó sincs: a módszerrel a kutatók szerint csak az állapítható meg, hogy az agy mely területe aktív az adott pillanatban. Az agyhullámok vizsgálatának elvén működő hazugságvizsgálóval ugyanakkor sokkal pontosabb eredményt lehet elérni, mint a jelenleg a bűnüldözésben - vagy akár magáncélokra - használatos poligráfokkal.

Hazudik a hazugságvizsgáló

A poligráf ma
A poligráf, amit 1935-ben használtak először az Egyesült Államokban, azon az elven működik, hogy méri a szívverés ritmusát, a vérnyomást, a légzés ütemét és az izzadság mértékét, miközben a vizsgálat alanyának - legtöbbször egy bűncselekmény gyanúsítottjának - kérdéseket tesznek fel. A kérdések egy része érdektelen, például a kérdezett születési évére vonatkozik, egy másik része pedig olyan, amelyre válaszolva az emberek többsége nagy valószínűséggel hazudni szokott - például hogy lopott-e már valaha. A vizsgálat közben feltett kérdéseknek csak a harmadik része firtat olyan információt, ami a kérdezőt valójában érdekli. A vizsgálat alanya - némiképp egyszerűsítve a folyamat leírását - akkor megy át a teszten, ha a "valószínűleg hazudik rá"-típusú kérdésekre adott válaszai közben mutatott fizikai reakciói - emelkedő vérnyomás, erősebb izzadás - meghaladják a releváns kérdésekre adott válasz közben tapasztalhatókat.
A mostani poligráfokkal egyes források szerint 70, mások szerint akár 90 százalékos biztonsággal állapítható meg, igazat mond-e valaki. Vannak viszont olyan pszichológusok és kriminológiai szakemberek is, akik szerint a poligráfos vizsgálat olyannyira szabványosíthatatlan, hogy pontosságát még csak megbecsülni sem lehet.

A poligráf kultúrtörténete során rengeteg ellenszenvet váltott ki, Nixon elnök például így nyilatkozott róla: "Nem tudok semmit a poligráfokról, nem tudom, milyen pontosak, de azt biztosan tudom, hogy a frászt hozzák az emberre." Az ellenzők legütősebb érve Aldrich Ames volt CIA-ügynök, akit 1994-ben tartóztattak le a Szovjetuniónak való kémkedés miatt. Ames egyes források szerint legalább egyszer, mások szerint többször "átment" a rutinszerű hazugságvizsgálatokon anélkül, hogy lelepleződött volna.

A módszer vitatott megbízhatósága ellenére hosszú ideig széles körben használatos volt - az Egyesült Államokban például a magánvállalkozások egészen 1988-ig használták a poligráfot alkalmazottaik ellenőrzésére. A gyakorlatnak az alkalmazottak poligráf elleni védelmét szavatoló törvény, az Employee Polygraph Protection Act vetett véget, bár a törvény számos kivételt tesz: nemzetbiztonsági érdekek, vagy akár kábítószerrel elkövetett bűncselekmények a jelenlegi szabályozás szerint is indokolhatják a poligráfos vizsgálatot, sőt az FBI-jal szerződéses viszonyban álló civilek is kötelezhetők hazugságvizsgálatra. Arról már nem is beszélve, hogy a kormányhivatalnokok szintén kivételt képeznek, ez pedig már tömegeket érint - az amerikai statisztikai hivatal, a Census Bureau legfrissebb adatai szerint 2003-ban csaknem 2,5 millióan álltak a szövetségi kormányzat alkalmazásában.

Máshol is dívik

A világon máshol is előszeretettel használják a hazugságvizsgálatot: Nagy-Britanniában éppen a múlt héten fogadtak el egy olyan törvényt, ami lehetővé teszi, hogy a hatóságok - egyelőre csak tíz meghatározott körzetben - kötelező poligráfos vizsgálatnak vessék alá azokat az elítélt, majd börtönből szabadult pedofilokat, akik a környéken laknak.

#alt#
Aldrich Ames. Átverte a gépet
Magyarországon a hatályos törvények szerint csak azt lehet poligráfos vizsgálatnak alávetni, aki beleegyezik, a bíróság pedig maga dönt arról, hogy felhasználja-e a vizsgálat eredményeit. Törvénysértésre ennek ellenére akad példa: 2001 decemberében került nyilvánosságra, hogy a Magyar Posta poligráfos vizsgálatnak vetette alá alkalmazottait, hogy kiderítse, ki juttatta el a sajtóhoz a cégnek a Defend Kft.-vel kötött üzleti szerződéseit. Akkor Lenkovits Barnabás és Péterfalvi Attila és adatvédelmi biztosok törvénytelennek minősítették az eljárást, mondván, hogy az megsértette az alkalmazottak személyiségi jogát és a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogot is.

Míg a tudomány újabb és újabb hazugságkutatási ötletekkel áll elő, a jog pedig küzd a visszaélések ellen, a mentiológusok, vagyis a hazugságkutatók széttárják a kezüket, mondván: mindenki hazudik.

A hazugságkutató szerint hazudni jó

Egyes kutatatók, így a Londoni Egyetemen oktató John Nicholson szerint naponta átlagosan kétszázszor hazudunk, ami nem feltétlenül baj, hiszen a hazugság fontos szerepet tölt be önbecsülésünk megőrzésében és mások védelmében is. Peter Stiegnitz magyar származású, Bécsben élő hazugságkutató, a Mindenki hazudik című könyv szerzője azt állítja, bizonyos esetekben egyenesen fontos a hazugság. Stiegnitz háromféle hazugságot különböztet meg: az önbecsapást (magunkról hazudunk magunknak), a másokhoz intézett hazugságot (szerelmi kapcsolatban, szülő-gyerek viszonyban) és a tömegek megtévesztésére szolgáló hazugságot, amit politikusok gyakorolnak előszeretettel. Stiegnitz ugyanakkor azt állítja, hogy - erkölcs ide vagy oda - "hazugság nélkül nem tudunk élni". És aki nem hazudik, az nem él.