Hibás az ember evolúciós térképe?

2007. augusztus 9., csütörtök 12:26

Egy szenzációs lelet alapján valószínű, hogy két előemberfaj egyidőben élt Afrikában, a Homo erectus így nem leszármazottja a Homo habilisnak.

Egy csaknem másfél millió éves állkapocs-csontból arra következtetnek a tudósok, hogy a két előemberfaj, a Homo habilis, vagyis az "ügyes ember" és a Homo erectus, a "felegyenesedett ember" csaknem fél millió éven át egymás mellett élt a mai Kelet-Afrika területén. A szakértők eddig azt feltételezték, hogy a Homo erectus a korábban élt Homo habilisből fejlődött ki.

Afrikából

A szenzációs leletről a Nature című tudományos folyóirat legfrissebb számában számolnak be a kutatók, akik Kenyában bukkantak az állkapocs-csontra. A hat megmaradt fog, valamint a csont formája és mérete alapján úgy vélik, hogy egy Homo habilistől származnak a leletek. Ezek alapján a Homo habilis a korábban feltételezettnél tovább élt Kelet-Afrikában, és így kortársa volt a Homo erectusnak. Az állkapocs-csontot hét évvel ezelőtt Kenyában találták a Rudolf-tótól keletre.

Az a tény, hogy a két előemberfaj sokáig egymás mellett élt, valószínűtlenné teszi, hogy a Homo erectus a Homo habilisből fejlődött volna ki - írják a tudósok. Valószínű, hogy más-más életfeltételeik voltak, így vannak arra utaló jelek, hogy az "ügyes ember" több növényi táplálékot fogyasztott, míg a "felegyenesedett ember" több húst és zsiradékot vett magához.

Nézze meg képeinket!

A kutatók ugyanakkor százszázalékos biztonsággal nem tudják kizárni a közvetlen leszármazást. Előfordulhat, hogy egy ilyen evolúciós ugrásra más vidéken került sor, és a két faj utóbb a Turkána-régióban találkozott. Valószínű, hogy mindketten egy közös őstől származnak, amely két-három millió évvel korábban élt Afrikában - írják tanulmányukban a kutatók.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!