Judit
3 °C
6 °C

Hanghullámmal oltanák a tüzet az űrállomáson

2005.09.28. 14:24
Az űrben nem lehet szokásos módon oltani a tüzet, ezért alternatív megoldásokon dolgoznak a kutatók – van, aki leüvöltené a lángot.

Hanghullámmal tüzet oltó készüléket terveztek fiatal amerikai kutatók a nemzetközi űrállomás számára, miután a súlytalanság körülményei között a Földön alkalmazott hab hasznavehetetlen.

Nem értik, hogyan

#alt# Georgia állam egyik egyetemének hallgatói Dmitriy Plak vezetésével laboratóriumi körülmények között ismételték meg a popzenei körökben ismert jelenséget, hogy az ütős felszerelés nagy dobja elfújja a gyertyát. Ötletükre az amerikai űrkutatási ügynökség is felfigyelt és a New Scientist amerikai tudományos folyóirat is megemlítette, mint érdekességet.

A kísérlet sikerült, az 55 herzes, 120 decibeles hang földi környezetben eloltotta a gyertyát. Pontos magyarázat ugyan még nincs a jelenségre, de sejthető, hogy a hanghullámok a láng közelében helyi nyomáscsökkenést okoznak, s emiatt vagy az oxigén-koncentráció, vagy a hőmérséklet eléggé lecsökken ahhoz, hogy kialudjon a tűz.

Az űrhajósoknak a tűzoltáshoz fülvédőre is szükségük lesz, mert a fájdalomküszöböt megközelítő 120 decibeles hangerő a rock koncertek hangszórónak közvetlen közelében fordul csak elő.

Újabb próbák

A csapat arra készül, hogy jövő nyáron mikrogravitációs környezetben is megismételje a kísérletet a NASA súlytalanságot szimuláló KC-135A típusú repülőgépén. A csak hánytató üstökösnek ("vomit comet") csúfolt repülőgép 30 másodpercig tud súlytalan környezetet biztosítani, ami a hullám-vasút szerű pálya következő szakaszán több g-s gravitációra vált.

A NASA tíz éve kezdett egyetemistákat bevonni a súlytalansági kísérletekbe. Nyaranta három hétig a fiatalok használhatják a gépet, de nem egyszerű vidámparki kéjutazásra invitálják őket: csak akkor szállhatnak a fedélzetre, ha javasolt kísérletüket elfogadják.

Feltétel a jó ötlet, a részletesen kidolgozott javaslat, a tudományos érték, kivitelezhetőség és legyárthatóság, és mindezt úgy kell megcsinálni, végigvinni a testületeken, ahogyan a "nagyok" teszik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!