Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Szaglóideggel a bénulás ellen

2005.12.27. 10:30
Brit kutatók szerint a szaglóideg megújuló őssejtjei segíthetnek a megszakadt idegi összeköttetések önjavításában. A kutatók először végtagsérültek állapotán próbálnak javítani.

Az emberi orrban a szaglásérzék fenntartásáért felelnek azok az őssejtek, amelyek még felnőtt korban is folyamatosan megújulnak. A balesetben megsérült idegpályák közé helyezve a remények szerint az őssejtek képesek lehetnek kiépíteni azt a hidat, amelyen át az idegek ismét összekapcsolódhatnak.

Ha a hátgerincben sérülés következtében megszakadnak az idegpályák, az orvostudomány tehetetlen, a következmény gyakran gyógyíthatatlan bénulás. Világszerte dolgoznak különböző megoldásokon, például bioprotéziseken, hogy összekapcsolják a sérült idegvégződéseket.

Az ilyen implantátumok viszont messze vannak még a mindennapos alkalmazástól. A londoni University College (UCL) kutatói új lehetőséget kutatnak: a személy orrából származó őssejteket ültetnek be a megszakadt idegek közé.

A Spinal Repair Unit (gerinc helyreállítási részleg) kutatója, Geoffrey Raisman reményei szerint az eljárás a gerincsérülteknek visszahozhatja az érzést a tagjaikba, illetve javíthatja a mozgásukat.

Folyamatosan újraképződik

A neurológusok már 20 évvel ezelőtt megfigyelték, hogy az orrüreg bizonyos idegsejtjei (OCE) egyfajta felnőttkori őssejtként viselkednek. A szaglóérzék megfázás utáni helyreállításáért felelős sejtek az idegrendszer egyetlen olyan elemét képezik, amely felnőttkorban is képes a regenerálódásra, írta a Der Standard.

Raisman bizonyos volt benne, hogy ha ezeket az őssejteket a gerinc sérült részére beültetik, hídként szolgálhatnak az átvágott idegvégződések között, majd azok idővel összenőnek. Mivel a páciens kvázi a saját donorja lesz, nincsen kilökődés, és nem szorul immunrendszert elnyomó gyógyszerekre.

Állatkísérletekben a gerinc megsértésével lebénult patkányok képesek voltak visszanyerni az irányítást a lábaik felett, és ismét mászni kezdtek. 2006 tavaszán a kutatók tíz fiatal páciens bevonásával megpróbálkoznak az első humánkísérletekkel.

Súlyos baleseti sérültek

Az első operációk viszont nem teljes bénulásban szenvedő emberek lábra állítását szolgálják. Ehelyett egy speciális, motoros baleseteknél előforduló sérülésre koncentrálnak. Amikor a motoros a vállával keményen a földnek csapódik, a kari idegek kiszakadhatnak a gerincből. Ez a kar bénulásával és érzéketlenségével jár. Mivel az ilyen sérülésből nem figyeltek még meg spontán javulást, rendkívül alkalmas az új eljárás hatásának vizsgálatára.

A siker megnyitná az utat a terápia számos új lehetősége előtt, véli Raisman. Például az agyvérzés után vagy a zöld hályog okozta idegi sérüléseknél. A kutatók ugyanakkor óvakodnak attól, hogy a teljes bénulás által sújtottakban korai és hamis reményeket ébresszenek.

Az eddigi munkájuk ugyanakkor igazolja, hogy a jelenleg elfogadott nézetekkel szemben a gerincvelő rendelkezik az önjavítás képességével. Raismans biztos benne, hogy a kutatócsoportja által kidolgozandó eljárásokat később a mégoly szerény felszereltséggel dolgozó kórházi osztályok is alkalmazhatják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.