Újraélesztették az antarktiszi jégbe fagyott mikrobát

2007. augusztus 8., szerda 16:00

Antarktiszi jégbe fagyott mikroorganizmust élesztettek fel amerikai kutatók. A sarki jég megőrizte a nyolcmillió éves organizmus dns-ét és cáfolta azt a korábban közkeletű tudományos nézetet, hogy az antarktiszi jégben nem lehet élet.

Amennyiben a felmelegedés következtében a sarki jég továbbra is olvad, a bakteriális evolúció új hullámát indíthatja el, írja a kutatócsoport a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent cikkében.

Nyolcmillió éves

"Öt évvel ezelőtt a tudósok azt mondták volna, hogy ilyen, szélsőségesen extrém környezetben nem lehet élet. Mostantól ez az álláspont megváltozott" - mondta a Los Angeles Times-nak Brent Christner, aki a kutatástól független mikrobiológus.

Kay Bidle, tengeri mikrobiológus, a kutatás vezetője és kollégái a Transzantarktikus hegység 52 négyzetcentiméteres jégtömbjeiben vizsgálódtak. A mintákat a jégfelszín alatti 15 centiméter mélységből vették a kutatók, az egyik vizsgálati jégdarab a Mullins-völgyből származik és százezer éves, a másik a Beacon-völgyből és nyolcmillió éves.

Gyorsan gyarapszik

A jeget óvatosan felolvasztották, ügyelve arra, hogy megóvják a modern mikroorganizmusoktól. Ezután néhány grammnyi mennyiséget steril üveglombikokba csurgattak és tesztelték az ősi lények anyagcsere-funkcióit. Az organizmusok az aminosavakat fehérjékké alakították, mondta Bidle. Ezután negyven fokra melegített, tápanyagokkal dúsított környezetben vizsgálták azt is, hogy az élőlények képesek-e növekedni.

A kutatás során felolvasztott ősi jégben sűrű volt az élet: milliliterenként 3280 - 50000 organizmust találtak. A mullins-völgyi minták hetente megduplázódtak, az idősebb, beacon-völgyieknek azonban több idő kellett. 30-70 nap alatt duplázódtak. A kutatók szerint azért tartott hosszabb ideig a nyolcmillió éves leleteknek a szaporodás, mert legyengültek a jég fogságában.

Akár a Marson

Bidle szerint ha az Antarktiszon képes volt nyolcmillió évet várni az élet, akkor a marsi jégmezőkön sem kizárt, hogy létezik. "A minta nagyon hasonló a Marsról származó adatokkal. Ez a leghasonlóbb dolog a két égitest tulajdonságai között" - fogalmazott.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!