Árpád
-2 °C
9 °C

'A science fiction motivált'

2004.03.04. 10:24
Az ELTE TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszékét vezeti. Villamosmérnöki diplomáját 1981-ben szerezte, dolgozott a KFKI-ban, biológiát tanult az ELTE-n, 1987-ben kandidált, 1995 óta a filozófiai tudomány doktora. Neves külföldi egyetemek rendszeres vendégtanára, számos konferencián vesz részt, publikációit a mindenkori tudományos közvélemény élénk érdeklődése kíséri. Kampis György a mai magyar szellemi élet egyik legeredetibb, legsokoldalúbb szereplője.
Szerteágazó életpálya, szerteágazó érdeklődés: foglalkozott mikroelektronikával, biológus, elmetörténész, tudományfilozófus, és a kognitív tudományokban is dolgozik. Minek vallja magát?

Elég könnyű válaszolni, mert tudományfilozófusnak vallom magam ebben a pillanatban. Jól lehatárolható szakma, és most már tíz éve vezetem a tanszéket. Jelentős szerepet vállaltam a tanszék profiljának kialakításában, egyáltalán a szakma ELTE-n való képviseletében. Ez egy kicsit identitást is biztosít az embernek, tehát nem lehet balkézről csinálni. Hosszú út vezetett ide. A tudományfilozófián kívülre mutató/vezető részét a mai napig megőriztem az érdeklődésemben, tehát látom magam előtt az utat. Egyébként éppen mostanában kezdek egyre inkább olyan témákkal foglalkozni, amik kimutatnak a tudományfilozófiából. Nem időben, hanem tematikailag, de részben visszafelé haladok.

Az általánosabb kérdésre válaszolva: olyan kutatónak tartom magam, akit elsősorban a szerveződésnek, a szerveződés változásának a problémái érdekelnek. Ezen keresztül lesz belőle evolúció iránti, mesterséges intelligencia iránti, elme iránti érdeklődés. Tulajdonképpen mindig is csak egyvalami érdekelt, amit - talán furcsa, de - a science fiction motivált. Gimnazista koromban nagyon sok sci-fit olvasgattam: Asimovokat, Lemeket, filozofikus, de ugyanakkor technikailag is szilárd lábakon álló fantázia-műveket. Rendkívüli mértékben hatottak rám, a mai napig irányítják a gondolkodásomat. Borgest szintén olvastam. Ő is hasonlókról gondolkodott; igaz, nem annyira technikai háttérrel, hanem egészen másfajta módon.

A háttér adott egy olyan orientációt, ami kicsit romantikus módon vezetett a villamosmérnöki tanulmányokhoz, azt gondolva, hogy majd a robotikában megtalálom az érdeklődésemet. Kiderült, - legalábbis akkoriban, az akkori Magyarországon - semmihez semmi köze az ott tanulható és csinálható dolgoknak. És ezért, már az egyetem alatt elkezdtem a biológia iránt érdeklődni, majd az ELTE-n Csányi Vilmossal - hallgatóként, az ő irányításával, az ő témáján, az általa kitalált keretek között - dolgozni. Egy kis kitérő után az egész életemet meghatározó érdeklődés lett belőle. Így lettem a modellezésen keresztül elméleti biológus.

A KFKI-ban töltött idő és a mikroelektronika mellékvágány, zsákutca volt. Annyiból viszont nem, hogy ott tanultam meg tisztességesen programozni. A nyolcvanas évek elején egészen amatőr módon is lehetett modellezgetni. Fizikusok Basic-ben írogattak programokat parányi kis gépekre, és ezekkel a szimulációs modellekkel publikációkat lehetett csinálni...

Én viszont professzionális programozási munkát végeztem, mert tervezéstechnológiai szoftverfejlesztés volt a feladatunk az akkori Magyarország csúcskörülményei között. Mindez nemcsak a szimulációs munkáimon hagyta rajta a nyomát, hanem - inkább - a gondolkodásomon is.

Ugorva az időben, amikor néhány éve ismét elkezdtem érdeklődni a szimulációs modellek iránt, viszonylag könnyen megtaláltam a hangot az objektum-orientált, ágensalapú világban élő fiatalokkal - valahogy úgy érzem, azt csinálják, amit mindig is akartunk. Csak annak idején még nem alakult ki, de tapintható volt, hogy errefelé szeretne orientálódni a világ. Már akkor strukturált programozásról beszéltek. Arról, hogy modularizálni kell a programokat, újrafelhasználható, kompakt, zárt egységeket kell kitalálni, és nem szabályokban gondolkodni. Jól áttekinthető, világos mélyszerkezet kidolgozása felé mutatott az, ami bennünket érdekelt. Nagy örömmel látom, hogy a maiak egyértelműen a fejlett mélyszerkezet felől közelítik a problémakört, és magának a szimulációnak a felszíni megjelenése huszadrangú részletkérdés. Néha a legvégén születik meg, hogy hogyan és mit látunk belőle.

Munkáiban, Lem mellett, másik két név köszön vissza nagyon gyakran: Darwin - ön fordította magyarra a Fajok eredetét. Dennett a harmadik.

Lemen kívül nem találtam mást, akinek az életműve ennyire világosan ötvözné, vagy egymásra építve használná a nagyszabású, messzire tekintő fikciót és a teljesen kézzelfogható, természettudományos felkészültségen alapuló hétköznapi józan észt. Arról beszél, amiről beszélni kell: egyszerre az elmével és a szerveződéssel kapcsolatos, legnagyobb filozófiai kérdésekről, és arról, hogy a technológiánk, technikánk milyen viszonyban áll mindezekkel.

Darwin sokkal későbbi ügy. Az evolúció utáni érdeklődésem révén jutottam el hozzá. Furcsa, de nem ő jut az eszünkbe, amikor elkezdünk evolúcióval foglalkozni. A mai világban az evolúció viszonylag technikai, jól tanulható tananyagot jelent, ahol Darwin neve ugyan elhangzik, de körülbelül úgy, mint a fizikában Newtoné. Egy név. Mindaddig nem fontos, amíg el nem kezdünk komolyabb problémákkal foglalkozni, melyekre a kurrens elméletekben nincs válasz. Kinek meglepő, kinek nem, de nagyon sokszor a régi munkákban lehet megtalálni nem biztos, hogy magát a választ, de azt a fajta igényes elméleti gondolkodást és fogalmi keretet, aminek a segítségével értelmesen kereshető az. Darwin példamutató ebből a szempontból: a XIX. századi kristálytiszta józanész talaján áll, tehát üdítő élmény olvasni, a dolgok nincsenek összemaszatolva, elmismásolva. Ennek megfelelően, nem minden működik. Ha felmutatunk valamit, akkor elköteleztük magunkat, és utólag derül csak ki, igazunk volt, vagy nem.

Darwinnak vannak tévedései, nem lehet mindig jól használni, ugyanakkor nagyon világosan épít fel egy alapvető vonásaiban máig érvényes szerkezetet. Az antiesszencializmus fogalma itt a kulcsszó: a tárgyakról és az élőlényekről nem lehatárolt, jól meghatározott kezdetű és végű, egyszer és mindenkorra rögzített tulajdonságú entitásokként gondolkodunk. Darwin azt az alapvető élményt élte át és fogalmazta meg, hogy a dolgok folyamatosan mennek át egymásba. Az evolúció esetében a fejlődés biztosítja ezt a folytonosságot, tehát egymásból alakítja át azokat az egyedeket, amelyeket később, már különváltan fajokként azonosítunk. Valójában az idő és a látásmódunk termékei. A természet nem fajokban gondolkodik. Emiatt Darwin a ma számára is rendkívül fontos fogalom- és filozófiaalkotó gondolkodó. Ezt az antiesszencialista gondolkodást a nyelvészettől az elmekutatásig és számos egyéb területig konkrétan lehet alkalmazni a ma problémáinak a szintjén. Megkíséreljük feloldani, szőrösebbé tenni a dolgokat, de nem úgy, mint a fuzzy-próbálkozások idejében gondolták. A technika nem mindig kiforrott, de már az óriási segítség, ha fogalmilag tisztán látjuk, mit akarunk, mi az, ami egy rendszert működőképessé tesz.

Dennett furcsa madár. Ő az az amerikai filozófus, aki leginkább érti - általában is -, miről szól a tudomány. Nagyon komolyan veszi, hogy természettudományból építsen filozófiát. Nagyon komolyan veszi az evolúciót. Egészen messzire, a jövő felé irányt mutató, ahogyan felépíti a filozófiai rendszerét. Mivel a XX. század a filozófiai rendszerek lebontásának az évszázada volt, már ebből a szempontból is nagyon fontosnak tartom. Az egyik első, de mindenképpen a legjobb azok közül, akik ma újra mernek rendszert építeni. Hiszek a rendszerben, csak nem úgy, mint a XIX. század végén képzelték, és amiért a XX. században az utolsó tartórúdig összeomlott a váz. A tudománynak nagyon előremutató, hogy Dennett megpróbálja.

Ugyanakkor - lényegében - semmiben nem értek egyet vele. Egészen másként látom az általa kidolgozottakat. Viszont azt gondolom, hogy úgy kell csinálni, ahogy ő csinálja. Rendkívül nagyszabású embernek tartom, rendkívül jelentős a hatása.

Hogyan látja Dennett és az MI-kutatás kapcsolatát?

Van egy fura feldolgozatlanság a filozófiájában. Látszólag funkcionalista, mindig arról beszél, hogy csak az algoritmusban megfogalmazható színtiszta működés számít, és ezért úgy tűnik, mintha mindenféle praktikus tanácsokat adhatna a szoftveres elmemodellezőknek. A gyakorlatban ez sokszorosan nem működik. Egyrészt, a tanácsai nem működnek. Másrészt, az se, hogy bárki nagyon megfogadná. Van néhány próbálkozó, de igazából nem hat erre a területre. A robotikára viszont annál inkább. Ott nagyon komolyan veszik az intencionalitásról, a tudatról alkotott véleményét.