Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Anyaméhben az első emberi klón

2004.01.17. 19:34
Panos Zavos előbb klónozási terveiről beszélt a brit közszolgálati rádióban, de még aznap sajtótájékoztatón közölte, hogy már beültette egy férfi klónját egy vállalkozó nő méhébe. A kritikus szakértők szerint a ciprusi származású amerikai ovos etikátlan és felelőtlen.
Egy amerikai orvos Londoban bejelentette, hogy anyaméhbe ültette a világ első klónozott emberi embrióját. A ciprusi születésű Panos Zavos szombat délutáni sajtóértekezletén azt mondta: a négysejtes állapotban beültetett embrió örökítőanyagát egy férfi bőrsejtjeiből nyerték, kihordására egy 35 éves nő vállalkozott.

A klónozással létrejött élőlény - a természetes módon fogant, két szülő ivarsejtjeiből kifejlődött utóddal ellentétben - annak az egyetlen donornak a pontos genetikai hasonmása, amelyből a klónozáshoz használt örökítőanyagot kinyerték.

Egyáltalán nem biztos

Az orvos - aki nem bocsátkozott tövábbi közlésekbe a nő kilétével kapcsolatban - hangsúlyozta, hogy az általa két hete elvégzett beültetés célja nem béranyaság; siker esetén az anya megtartja gyermekét. Zavos korábbi rádióinterjújában úgy vélte, hogy amerikai nők jöhetnek számításba az embrió kihordására, mert máshol - így Nagy-Britanniában is - törvény tiltja a reprodukciós célú emberi klónozást.

Zavos közölte, hogy a sikeres terhesség esélyét legfeljebb 30 százalékosra becsüli és hozzátette: még az sem biztos, hogy a terhesség egyáltalán létrejött, a beágyazódás megtörtént, mert erről legkorábban a jövő héten lehet meggyőződni.

Zavos tudatta továbbá, hogy mozgóképen dokumentálja emberklónozási kísérletét.

Zavos szórakozik

A bejelentés a teljes meglepetés erejével érte a közvéleményt. Zavos szombaton, még a londoni sajtókonferencia előtt, a BBC rádiónak csak annyit mondott, hogy elkezdte a klónozott embrió kihordására jelentkező nők meghallgatását. Azt a BBC-nek is felfedte, hogy a klónozott embriót már létrehozta, de azt, hogy már be is ültette az anya szervezetébe, csak a délutáni sajtótájékoztató végén jelentette be.

Zavos doktor és brit kutatótársa bejelentették, hogy a klónozást egyéb módokon is alkalmazni fogják: egy-egy embriót a fejlődés korai szakaszában kettéválasztanának, az egyikből rendes magzat fejlődne ki az anya méhében, míg a másikat lefagyasztanák, és őssejtforrásként hasznosítanák gyógyítási célokra.

Etikátlan és felelőtlen?

A BBC által megszólaltatott brit szakértők súlyosan etikátlannak és felelőtlennek minősítették Zavos emberi klónozási kísérletét, mert az állatkísérletek tapasztalatai szerint a klónozott egyedek jelentős hányada rendellenességektől szenved.

Mint ismert, az első klónozott élőlényen, Dolly bárányon azt figyelték meg, hogy sejtjei gyorsabban öregednek a természetes szaporodással létrejött társaihoz képest. A kitömött klón az edinburgh-i Királyi Múzeumban tekinthető meg tavaly április óta.

Az ufó-hívő raeliánus szekta 2002-ben öt klónozott gyermek születéséről adott hírt. Bejelentéseikről azonban kiderült, hogy nem a valóságon alapultak, hanem a csoport népszerűítését szolgálták.