Miklós
-7 °C
2 °C

Nagy-Britanniában klónozna embert Antinori

2001.11.20. 16:02
Egy véletlenül keletkezett joghézag kihasználásával Severino Antinori olasz orvos a világon elsőként Nagy-Britannia területén klónozna embert. A szaporodási specialista így reagált a szigetországban múlt csütörtökön meghozott bírósági határozatra, mely szerint a Dolly, a skót klónbirka létrehozásánál alkalmazott eljárás embereknél is alkalmazható volna.
A brit kormány elismerte, hogy hibásan ítélték meg a törvényi helyzetet. Most a lehetőségek szerint gyorsított eljárásban új törvényt visznek a parlament elé, hogy a joghézagot bezárják.

A megtermékenyített petesejt nem embrió

Severino Antinori
A High Court, a brit polgári legfelsőbb bíróság múlt heti határozata szerint a megtermékenyített emberi petesejt, melybe idegen sejtmagot ültettek, a jelenlegi brit törvények szerint nem tekinthető embriónak. Az 1990-ből származó törvény vonatkozó szövegrésze az ilyen eljárásokra még nyomokban sem hivatkozik. A híressé vált Dolly birka létrehozásánál is alkalmazott megoldás a határozat szerint embereknél is használható volna.

'Hazudik a kormány'

A High Court előtti eljárást a klónozás és az abortuszt ellenzők csoportja sürgette, hogy a kormány számára is világossá tegyék a joghézag létét. "Ebben az országban nincs jogi védelem a klónozás ellen" - vonta le a következtetést a BBC-nek Bruno Quintavalle, a ProLife szövetség elnöke. Véleménye szerint sikerült rámutatni, hogy hazudik országa kormánya, amikor azt állítja, hogy betiltották az emberek klónozását.

Severino Antinori olasz specialista ezzel szemben örömét fejezte ki a döntés kapcsán. Úgy ítéli meg, ezzel jelentősen nőttek az esélyei a humán klónozásnak. Most nagy-Britanniában kívánnak indítani egy ilyen programot - mondta a professzor. Ez igen hamar megtörténhet, mivel az országban adott minden szükséges feltétel. Antinori meggyőződése, hogy alig két hónap alatt hatalmas előrelépést érnek el.

Klónozást tiltó törvényt akarnak

Sir Brian Heap, a Royal Society tudományos társaság alelnöke cselekvésre szólította fel a munkáspárti kormányt, és Tony Blair miniszterelnököt. Szerinte a kormánynak biztosítania kell, hogy a brit törvények határozottan megtiltsák az emberek reproduktív klónozását.

Lord Hunt, a brit egészségügyi minisztérium államtitkára fellebbezést jelentett be a határozattal szemben. Ezzel együtt elismerte, hogy tévedett a kormány, amikor úgy gondolta, az 1990-es törvény elejét veszi az emberi klónozásnak.

Az első klónbárány, Dolly
Egészen pontosan úgy vélték, a hatóságoknak megvan a joga, hogy elutasítsák a klonozáshoz engedélyért folyamodókat. Látszólag nem ez a helyzet, így gyorsan meg kell tenni a megelőző lépéseket - mondta Lord Hunt.

A brit kormány igen komolyan veszi Antinori kijelentéseit, és természetesen radikálisan elutasítják az emberek klónozását. Már folynak a klónozást bűncselekménynek minősítő törvény előkészületei -mondta az államtitkár.

Nyerőben a brit biotech

Európában a brit biotechnológiai cégek szerezték meg az idén a szektor kockázati tőkebefektetéseinek oroszlánrészét - derül ki az Ernst & Young felméréséből. A kimutatás szerint a szigetország biotechnológia vállalataihoz került a 2001 első felében az európai biotechnológiába befektetett tőke 39 százaléka.

Az EU-ban az első félév során 670 millió euró jelent meg a biotechnológiában, 27 százalékkal kevesebb, mint 2000 hasonló időszakában. A bevételek között a kockázati tőkebefektetések hétszer nagyobb rész képviseltek, mint a részvényeladások.

Alig estek az árfolyamok

A részvénytulajdonosok így is nyugodtabbak lehetnek, hiszen mialatt a távközlési és informatikai részvények az év első felében akár 50 százalékot is veszíthettek értékükből, a brit biotechnológiai részvények szolid 10 százalékot estek. Ezt az E&Y annak tulajdonítja, hogy más helyszínekkel szemben már több brit termék elérte a fejlesztés utolsó stádiumát.

A német biotechnológiai részvények például 45 százalékot is veszítettek értékükből. Az E&Y 'Back to Basics' címet viselő tanulmányban szintén kimutatható volt, hogy a génkészlet kutatásával foglalkozó vállalatok értékelése sokkal rosszabb lett, mint a konkrét termékek fejlesztésével foglalkozó vetélytársaiké.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!