Maga a jelenség nem új a tudósok számára, de a lefolyása sokkal gyorsabb, mint eddig gondolták: csak a XXI. század második felére várták, hogy elérjék a felszínt az ilyen erősen korrodáló hatású víztömegek.
Az óceánok vízfelülete a légkörből széndioxidot vesz fel (a kutatók becslése szerint az ipar által a levegőbe juttatott széndioxid egyharmada ide jut), ezzel enyhítve a légszennyezés hatását. A széndioxid azonban a vízbe jutva megváltoztatja annak PH-értékét, savassá téve a vizet (a kémiai reakció során szénsav képződik). A savas hatás pedig gátolja a tengeri élőlényeket a kálcium-karbonát (a puhatestűek meszes váza, a kagylóhéj, de a gerinces élőlények csontjainak alapanyaga) létrehozásában. Savas közegben nehezebben élnek túl a tengeri algák és a plankton, ami rengeteg tengeri élőlénynek szolgál táplálékul.
A Science magazinban megjelent tanulmány szerint a folyamat legrosszabb része még csak most következik, és sokat nem tudunk tenni ellene. A széndioxidot felvett víz ugyanis először több száz méter mélyre süllyed, majd lassan újra felemelkedik egészen a felszínig. Ez nagyjából ötven évet vesz igénybe, vagyis ha ma varázsütésre meg tudnánk állítani a széndioxid-kibocsátást, még ötven évig nőne a felszín közelében a vízrétegek savas hatása. A Kanada középső részétől Mexikóig végzett mérések szerint 40-120 méteres mélységben a legsúlyosabb a helyzet most, és egyedül Kaliforniánál érte el a savas víz a felszínt.
A kutatók véleménye megoszlik arról, hogy a jelenség milyen hatással lesz a tengeri élővilágra, laboratóriumi körülmények között ugyanis csak egyes egyedekkel, vagy kisebb populációkkal tudnak kísérletezni, teljes ökoszisztémákkal nem. Elképzelhető, hogy a tengeri élővilág egyszerűen alkalmazkodik majd a megváltozott körülményekhez, de az is lehet, hogy drámai változások elé néz.