Betiltanák az EU-ban a kozmetikai állatkísérleteket
Az Európai Parlament azt sürgeti, hogy az unióban 2004 végéig tiltsák be a kozmetikai termékekkel végzett állatkísérleteket. Ezen kívül a honatyák szeretnék elérni azonnali hatállyal azoknak a kozmetikai termékeknek betiltását, amelyeket az alternatív eljárások ellenére még mindig állatokon tesztelnek.
A tilalom az olyan termékekre is vonatkozna, melyeket nem EU-tagállamokban készítenek. Ezzel kívánják elejét venni, hogy az európai cégek hátrányba kerüljenek a külföldi konkurenciával szemben.
A kozmetikai termékekre vonatkozó új előírások azokra a termékekre vonatkoznának, melyeket 205-től kezdődően dobnak piacra. Az Európai Parlament elfogadott egy olyan módosító javaslatot is, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy határozza meg a jelenleg futó állatkísérletek befejezésére vonatkozó határidőket, legfeljebb öt éves türelmi időszakot hagyva.
Kivételt képezhetnek azok a tesztek, ahol az ismételt használat toxikológiai hatását vizsgálnák. Ezen a területen még nincsenek megbízható alternatívák, így a jogszabály életbelépésétől számítva legfeljebb tíz évig kivételes elbírálás alá esik.
A határidők parlament által követelt kitűzése ellenállásba ütközött a Tanácsban. Az EU minisztereit összefogó grémium attól tenné függővé a piaci forgalmazás tilalmát, hogy az alternatív vizsgálati módszereket korábban engedélyezte az európai gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet (OECD).
Ha ezt elutasítja a parlament, olyan helyzet alakulna ki, mintha a határidők megszabásával nyomást kívánnának gyakorolni a gazdasági szereplőkre. Ugyancsak kritikával illette a kezdeményezést a kozmetikai ipar, mivel szerintük a határidők nem tarthatók.
Az EU már 1993-ben elhatározta az állatokon tesztelt kozmetikumok kereskedelmének tilalmát. A termékek bevezetését azonban az alternatív tesztmódszerek kifejlesztésétől tették függővé. Erre a szabályozásra utalva a tilalom életbelépését már két alkalommal elhalasztották.
