A mobilozó gyerekek többet dohányoznak

2003. január 21., kedd 15:14

A mobiltelefon sok fiatal számára elengedhetetlen kiegészítővé vált, olyan státusszimbólummá, mint a cigaretta, amellyel a külvilágnak a felnőtté válásukat jelzik. A mobil azonban a kutatók várakozásaival szemben nem váltotta fel a cigarettát, hanem kiegészítette azt a státusszimbólumok körében.

Két évvel ezelőtt brit kutatók megállapították, hogy Nagy-Britanniában 1996 és 1999 között csökkent a dohányzó tinédzserek száma, viszont nőtt a mobilfelhasználók aránya a fiatalkorúak körében. Talán amiatt, mert a zsebpénz nem volt elég a mobilra és a cigire egyszerre.

Cigi és mobil

A fentivel ellentétes eredményre jutott most három finn kutató a British Medical Journal hasábjain megjelent tanulmányában. Leena Koivusilta a Turku egyetem kutatója, Tomi Lintonen és Arja Rimpelä a Tampere egyetem professzorai több ezer fiatalkorú kérdőíves meginterjúvolása után úgy találták, hogy éppen azok dohányoznak többet, akik többet is telefonálnak. A megkérdezett 9309 fiatal országos szinten reprezentatív mintája volt a 14, 16 és 18 éves korcsoportoknak.

A válaszolók közül 57 százalék állította, hogy legalább kétszer dohányzott, 24 százalék pedig napi cigarettázásról számolt be. A gyerekek 91 százaléka rendszeres mobilfelhasználó volt.

Laza összefüggés

Mintegy fele azoknak a gyerekeknek, akik napi egy órát, vagy ennél is többet használják a telefonjukat, rendszeresen cigarettáznak is. Ez az összefüggés viszont meglehetősen laza, nem jelenti azt, hogy a dohányzás és a mobilhasználat mindig együtt jár.

A zsebpénz szűkössége mindenesetre nem szorítja arra a fiatal finneket, hogy dönteniük kelljen a cigi és a mobil között. A kutatók megállapítják, hogy a jelek szerint a szülők a telefonszámla nagy részét magukra vállalják.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!