Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Majmok a házban

2005.04.21. 14:30
Hamarosan jelnyelvet értő bonobó csimpánzok és orángutánok költöznek az amerikai Des Moines külvárosában a nekik épített lakóparkba. Az újhullámos főemlőskutatás tervezői arra kíváncsiak, mivé válnak az emberszabásúak több generáció alatt az emberi környezetben.

A bonobók vagy más néven törpecsimpánzok őshonosan az afrikai Kongó területén élnek. A változatos és pörgős nemi életen kívül fontos jellemzőjük, hogy a létező állatfajok között az ember legközelebbi rokonai, amit az is mutat, hogy okosak és gyakran vagánykodnak azzal, hogy két lábon is tudnak járni, illetve furcsa hagokat hallatnak, mintha beszélnének.

Az aranyos majmok pár órás utat követően érkeznek a városba a Georgia Egyetem főemlőskutató tanszékéről, ahol négy évtizede tanulmányozzák őket. A tízmillió dolláros, tizennyolc szobás létesítmény 15 bonobó befogadására alkalmas. Először egy három nőstényből és öt hímből álló kolóniát költöztetnek be - közöttük lesz Kanzi, a beszédet és jelbeszédet értő törpecsimpánz, aki egy időben nagy sikerrel koncertezett közeli rokonaival, Paul McCartneyval és Peter Gabriellel.

A futurisztikus majomház és nyelvileg felfejlesztett lakói életét 32 kamera segítségével követhetik a világ tudósaí. Összességében viszont az emberiség közeli, kéjelgésre hajlamos rokonai - a híradások alapján - nem nagyon emelhetnek jelet körülményeik ellen. Pecójuk padlófűtéses, konyhával, makibudival, tusolóval, úszómedencével és művízeséssel ellátott. A bonobók számítógépes terminálokon keresztül kommunikálhatnak a kutatókkal, automaták kijátszásával juthatnak különféle táplálékokhoz, és kóros unalom elől ezer négyzetméteres üvegházba menekülhetnek.

Tréfás épületgépészeti megoldás, hogy a központ látogatók fogadására is alkalmas - a csodálkozó emberi arcok tömege azonban csak egy olyan ajtón özönölhet be, amelyet a bonobók kezelnek. Dr. Sue Savage-Rumbaugh előre is elnézést kért a hoppon maradt gyemekektől, hogy létesítményük nem állatkert és leszögetzte, hogy a lakhelyet több generációs megfigyelésre tervezték.