Árpád
-1 °C
9 °C

Újraválasztották az MTA elnökét

2005.05.03. 16:26
Meglepetésre az egyetlen jelöltet, Vizi E. Szilvesztert választotta újabb három évre a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé a tudományos köztestület a keddi tisztújító közgyűlésen. Az MTA új főtitkára Meskó Attila lett.

Az MTA elnöke
Vizi E. Szilveszter több mint három évtizede foglalkozik az idegrendszer, az agy működésének élettani szabályozásával és gyógyszeres befolyásolhatóságával. Több mint 360 közleményének többsége nemzetközi folyóiratokban jelent meg, számos könyvnek volt társszerzője, több kötetet szerkesztett. Saját kezdeményezéséből 1990 óta az Erdélyi Múzeum Egyesülettel együttműködve erdélyi orvosok továbbképzését támogatja. Tevékenységét 1978-ban Akadémiai Díjjal, 1993-ban Széchenyi-díjjal ismerték el, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott; több külföldi egyetem díszdoktora, hazai és nemzetközi tudományos társaságok vezetőségi tagja.
Az akadémia élén álló 69 éves Széchenyi-díjas orvosprofesszor, akit idén már másodszor jelöltek Nobel-díjra, 375 szavazatot kapott a leadott 436-ból - mondta Engedi Éva, az MTA sajtótitkárságának vezetője az MTI-nek. Az MTA legfőbb szerve, a közgyűlés az elnökön és a főtitkáron kívül megválasztotta a további vezető tisztségviselőket, a három alelnököt és a főtitkárhelyettest, továbbá az elnökség három választott tagját. A vezetők mandátuma, amely egy alkalommal megújítható, májusban járt le.

Kroó: főtitkárból alelnök

A főtitkári poszt birtokosa Meskó Attila lett (elődje, Kroó Norbert két ciklust töltött a poszton, tehát új személyt kell választani helyére). Az 1940-ben született tudós előzőleg két cikluson át, 1999 óta az MTA főtitkárhelyettese volt. A matematikai, természettudományi alelnöki tisztséget mostantól az eddigi főtitkár Kroó tölti be; az élettudományok területén Hámori Józsefet, a társadalomtudományokén Marosi Ernőt választották alelnöknek. A főtitkárhelyettes Pléh Csaba lett.

A szavazást követő sajtótájékoztatón Vizi megköszönte újraválasztását - mint mondta, ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhet magyar tudóst. Az előző elnökséget kitűnő csapatnak nevezte; az, hogy abból öten az új vezetésbe is bekerültek, Vizi szerint a magyar tudományos közvélemény bizalmáról tanúskodik. Az elnök szerint az MTA a nemzet tanácsadója, és az ország hosszú távú érdekeit szolgálva kell segítenie a mindenkori kormányzatot. A magyar tudományos közösségnek a hasznosulás elvét kell szem előtt tartania, ugyanakkor alapkutatás nélkül nincs alkalmazott kutatás, eladható termés, mondta az akadémia elnöke.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.