Ambrus
-7 °C
3 °C

Mutáns baktériumok tisztítják az iráni uránt

2005.09.06. 16:05
Irán hatéves biotechnológiai kutatások után bejelentette, hogy a szokásosnál lényegesen tisztább uránt képes bányászni. A baktériumok kénsavat állítanak elő, ami kiválasztja az urániumot, így az urániumoxid előállítása sokkal olcsóbb lesz.

Irán bejelentette, hogy biotechnológiai módszerekkel sikerült tisztább uránt bányásznia. A teheráni állami televízióban elhangzott beszámoló szerint az Iráni Atomenergia Szervezet kutatóinak hat év munkával sikerült kidolgoznia, hogy mikroorganizmusok segítségével hogyan lehet még kibányászás előtt megtisztítani az urán ércet.

Kénsavgyár

A riport egy vezető kutatóra hivatkozva azt állította, hogy Irán központi urán bányáiban kísérletképpen sikeresen alkalmaztak e célra baktériumokat. A biotechnológia lényegesen csökkenti a költségeket és megelőzi a környezetszennyezést, és a sárga pogácsának nevezett koncentrált urániumoxid előállítása így 100-200-szor olcsóbb.

A sárga pogácsa készítésekor a kibányászott uránium ércet megdarálják és savazzák. Az uránérc gyakran csekély koncentrációjú, és a dúsítás csak drága és fáradságos eljárásokkal, pirítással, olvasztással lehetséges. A "biolúgozás" esetén az ásványra juttatott vasszulfiddal táplálkozó baktériumok kénsavat állítanak elő, ami feloldja az ércet és kiválasztja az urániumot. Ezután könnyebb a dúsítatlan uránt (UF6) tartalmazó sárga pogácsa előállítása.

A sárga pogácsa előállítása előfeltétele az urándúsításnak, amikor centrifugasor segítségével növelik a 235-ös atomsúlyú hasadó izotóp koncentrációját.

Békés és a katonai célokra ugyanazt a technológiát használják. Az enyhén dúsított uránból reaktor üzemanyag lesz, a nagy tisztaságú anyagból viszont atomfegyver készíthető. Ezért követeli az USA-val együtt a három európai állam, hogy Irán hagyjon fel az urán dúsítással, ezzel garantálja, hogy ne lehessen atomfegyvere.

Lelepleznék

Az iszlám köztársaság beleegyezett, hogy felfüggeszti fűtőanyag termelését, és részben válaszintézkedésként indította újra, amikor Nagy-Britannia, Franciaország és Németország követelte, hogy egy ösztönző csomagért cserébe teljesen adja fel az önálló fűtőanyaggyártást.

Irán azt hangoztatja, hogy az atomcsend egyezmény aláírójaként joga van az atomenergia békés felhasználásához, és csak elektromosság előállítására akarja használni a technológiát. Az Egyesült Államok szerint viszont az atomenergia-program csak Irán atomfegyver gyártására irányuló terveinek leplezésére szolgál.

A technológiai áttörés bejelentése - Irán bírálói szerint - annak bizonyítéka, hogy míg sikerült Teheránt rávenni bizonyos fűtőanyag gyártási lépések felfüggesztésére, más területeken nagy lépésekkel halad előre.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!