Árpád
-1 °C
9 °C

Nanotechnológiai központ létesül Miskolcon

2005.12.12. 15:10
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal maximum 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt nanotechnológiai központ létesítésére. Az NKTH pályázatának célja a nanotechnológiai kutatóképzés elősegítése a régióban.
Nemzetközi pályázatot hirdetett meg nanotechnológiai kutatólaboratórium felállítására a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, a miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány létesítményében megvalósuló innovációs centrum a tervek szerint jövő év nyarán indulhat, közölte Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke hétfőn, miskolci sajtótájékoztatóján.

A kétfordulós tenderre olyan magyar és külföldi szaktekintélyek jelentkezését várják, akik tudományos, illetve üzleti menedzsment képességekkel rendelkeznek - mondta az elnök. A Nemzetközi Kutatás-fejlesztési Nagyprojektek Program keretében meghirdetett pályázat célja, hogy Miskolcon hozzák létre azt a világszínvonalú nanotechnológiai kutatólaboratóriumot, amely a magyar-orosz nanotechnológiai együttműködés "hazai" oldaláról valósul meg.

A nanaotechnológiai központ kutatási témaköreit a magyar és az orosz fél már korábban rögzítette az együttműködési megállapodásban, ezek például "a nanoporok és kísérleti termékek előállítása, orvosi protézisek előállítása szuperplaszticitási módszerekkel, nano-diszpergációs technológia több komponensű folyadékokra, metrológia nanotechnológiai alkalmazásokra" - tette hozzá.

A pályázat megvalósítására a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 1,8 milliárd forintot biztosít, amely a projekt 36 hónapos futamideje alatt használható fel. Az előpályázat beadási határideje 2006. január 16-a - ismertette a részleteket az elnök. Emlékeztetett arra, hogy a nanotechnológia - közérthetően - mindazon technikák és kutatások összessége, amelyekben az anyagi világot különböző célokból atomi vagy molekuláris szinten vizsgálják, mozgatják.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere elmondta: a város mindent megtesz annak érdekében, hogy a kutatóközpont munkatársai "otthonra leljenek" a borsodi megyeszékhelyen, ennek érdekében a közgyűlés már megalkotta a szükséges rendeletet is, hogy a kutatók lakhatási feltételeit biztosítani tudják.