Jövőre már hazánkban is gyógyíthatnak őssejttel

2007. november 11., vasárnap 10:32

Jövőre hazánkban is megkezdheti a működését az első olyan klinika, ahol őssejtek felhasználásával gyógyíthatnak hagyományos terápiával nem kezelhető betegségeket. Ha megkapják az engedélyeket, négyféle betegségre kínálnak majd gyógyulást.

A héten nyílt meg a kaposvári Seffer és Renner magánklinika területén egy őssejt-kutató laboratórium, amely egyben őssejtbank is. Seffer István, a klinika és a laboratórium társtulajdonosa elmondta, reményeik szerint jövőre megkapják az engedélyt és várhatóan négy betegségcsoportnál megkezdhetik a magzati őssejttel való gyógyítást.

A nemzetközi személyzettel és vezetéssel működő kaposvári laboratóriumban az őssejtet elsősorban olyan magzatokból nyerik, amelyek méhen kívüli terhességek és abortuszok során semmisülnének meg – mondta Seffer István. Hozzátette: a laboratóriumnak hivatalos engedélye van erre, abban az esetben, ha a donor írásban nyilatkozik az önkéntes adományozásról. A felajánlásért térítés nem adható.

A magánklinika tulajdonosa elmondta: az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) engedélyére várnak, hogy a magzati őssejteket a gyógyításban is felhasználhassák. Az engedélyeztetés már több fordulón átment, ezért véleménye szerint 2008-ban már alkalmazhatják az őssejt-terápiát bizonyos betegségeknél.

Négy olyan betegségcsoportra dolgozták ki az őssejt-kezelési protokollokat, amelyeknél jelenleg nem alkalmazható a hagyományos terápia – egyelőre csak ennyit árult el Seffer István. Mint mondta, nem szeretné, ha idő előtt jelentkeznének a betegek, hiszen mindenképp meg kell várni az ETT engedélyét.

Az őssejt-laboratóriumot egyébként olyan nemzetközi tudósgárda vezeti, amelynek egy Nobel-díjas professzor is tagja. Főkonzulense pedig az a Baltajtisz Julij professzor, aki korábban már 1000 betegnél végzett űttörő jellegű kezeléseket, többféle betegségben, mint például az arthritis, Alzheimer-kór, különböző szívbetegségek, cukorbetegség és leukémia.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!