Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Legyen Rúzsa Magdink a tudományban!

2008.05.16. 18:58
A Magyar Tudományos Akadémia Pálinkás József atomfizikust, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karainak elnökét, az Orbán-kormány volt oktatási miniszterét választotta elnökévé. Pálinkás 2006 novemberében, még fideszes képviselőként a miniszterelnök lemondását és a parlament feloszlatását javasolta, MTA-elnökként viszont a Gyurcsány-kormánnyal is együttműködne, és a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez majd a tudomány népszerűsítésére, kommunikációjára.
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Hogyan lett atomfizikus?

Gyerekkoromban a szülőfalumban, Galvácson a vegyesboltban vettem egy könyvet Madame Curie-ről, ami óriási hatást gyakorolt rám. És bár nem volt eleve elrendelve hogy fizikus legyek, a fizikát találtam a legvalóságosabbnak, leginkább kézzelfoghatónak a természet­tudományok közül, ezért Szegedre jelentkeztem. Előtte eltöltöttem egy évet Hódmezővásárhelyen - a katonaság érdekes élmény volt.

Milyen szempontból?

Már a középiskolában sportoltam, kosaraztam. A katonaságnál híres történet volt a "meghajtjuk" - addig kellett futni, amíg az ember bírta. Hegyi kiképzésen voltunk Reziben, teljes menetfelszerelésben kellett szaladni fel a hegyre, a parancsnokunk pedig erős dohányos volt, és a hegy felénél leroskadt. Mi meg piszkáltuk, hogy akkor már szaladjunk fel egészen. Annak a biztos tudatában töltöttük le ezt az időszakot, hogy minket már felvettek az egyetemre, ami nagy dolog volt akkoriban.

Az egyetem után az MTA debreceni atommagkutató intézetnél dolgozott. Milyen eredményekre a legbüszkébb a kutatói korszakából?

Három jelentős felfedezésem volt. Az első, hogy az atomi ütközések során miért és hogyan válik asszimetrikussá az elektronfelhő, kimutattam és megmagyaráztam ezt a jelenséget. Ma is emlékszem a felfedezés élményére, és arra a pillanatra, amikor a magyarázatra is rájöttem. A másik két megfigyelés is atomi ütközésekkel kapcsolatos. Az egyik egy elektronbefogási folyamat kimutatása volt, nagy kísérleti sikerként könyvelték el. Később azt is kimutattuk, hogy egy semleges atom hogyan tud egy másik semleges atomról elektront leszakítani.

Voltak már akkor Magyarországon olyan részecskegyorsítók, amikkel ezeket a jelenségeket vizsgálni lehet?

Amikor én kezdtem, reneszánszát élte az atomfizika, mert a korábban atommagfizikára használt eszközöket elkezdték atomfizikára is használni. Debrecenben is volt két ilyen gyorsító. Az amerikai gyorsítók stabilabban működtek, a detektoraik talán jobbak voltak, de óriási technológiai különbség akkor még ezen a területen nem volt. Ez nagy szerencse, mert ma már olyan nagy technológiai különbségek vannak, amiket a kutatók nem tudnak áthidalni. Magyarországon már sok olyan tudományterület van, ahol emiatt a technológiai különbség miatt nem tudunk versenyképesen dolgozni.

Sikeres kutató létére miért vállalt politikai szerepet a rendszerváltás után?

Én 37 éves koromban már az MTA doktora, 38 évesen intézetigazgató voltam, ami ritka az akadémiai kutatóhálózatban. Ez együtt járt a közéleti szerepvállalással, mert az egész intézményért felelős voltam. Ez a rendszerváltás éveiben történt, azelőtt nem vettem részt a politikában.

Párttag sem volt, és az ellenzéki mozgalmakban sem vett részt korábban?

Nem voltam sem párttag, sem ellenzéki. Kutató voltam, és úgy képzeltem el, hogy így élem le az életemet. 1983-ban elnyertem egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba, két évig ott éltem. Óriási hatást gyakorolt rám az amerikai életforma, a hatékonyság, a szabadság, és az is, ahogy ott a kutatóintézet és az egyetem működött.

Később ugyanezt tapasztaltam Svédországban is, és a rendszerváltás idején azt gondoltam, hogy Magyarország is egy ilyen világ felé tart. Beléptem az MDF-be, de politikai szerepet akkor még nem vállaltam, mert úgy éreztem, hogy még nincs mögöttem olyan tudományos és anyagi háttér, amilyen szerintem a politikai szerepvállaláshoz ma is kell, hogy az ember ne kényszerüljön egzisztenciális kompromisszumokra.

Hogyan került az Orbán-kormányba?

1990-96 között az Atommagkutató Intézet igazgatója voltam, és az egyetemen tanítottam, valamint részt vettem egy nagy nemzetközi kísérletben a svájci CERN-ben. 1998-ban, amikor megalakult az Orbán-kormány, felkértek, hogy vállaljak szerepet a kormányban. Nem voltam parlamenti képviselő, az oktatási minisztérium politikai államtitkára voltam. Azt gondoltam, hogy részem lehet a magyar felsőoktatás, tudománypolitika formálásában. És valamennyi volt is.

Milyen politikusi sikereket ért el?

Pokorni Zoltánnal, az akkori oktatási miniszterrel közös eredményünk, hogy létrejöttek a kerettantervek, ami ésszerű igazodási pontokat teremtett a közoktatásban. Mi kezdtük az egyetemi integrációt is, amit ma is jó lépésnek tartok és vállalok: a vidéki nagyvárosokban - Debrecenben, Szegeden, Pécsett - létrejöttek az egységes egyetemek. Ez követelt egyfajta politikai bátorságot.

A legjelentősebb eredményemnek mégis a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program elindítását tartom. 2001-2002-ben el tudtam érni, hogy a tudományos kutatás jelentős többlettámogatást kapjon, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) támogatása például két év alatt 62 százalékkal nőtt.

Ez a növekedés megmaradt a Fidesz-kormány után?

Sajnos nem, amit komoly hibának tartok, és sokat bíráltam miatta a következő kormányt. Mivel az OTKA költségvetése nagy összeg, a 2004-2005-ös költségvetési megszorítások során jelentősen csökkentették, ma sem éri el az akkori szintet. Ha fényezni akarom magam, mindig elmondom, hogy a KSH a GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordításban 2002-ben mérte a csúcsot.

Solymosi Frigyes - aki tagtársa a konzervatív professzorok Battyhány-körében - mégis ellenezte, hogy ön, az aktív pártpolitikus, fideszes országgyűlési képviselő elinduljon az MTA elnöki posztjáért.

Solymosi Frigyes a Népszabadságba írott cikkével kivitte a politikai közbeszédbe azt a kérdést, ami az Akadémia közgyűlésén lett volna helyénvaló felvetni. Ezt sem elegánsnak, sem jónak nem tartom, de a közgyűlés erre végül is nagyon világos választ adott.

Az önt megválasztó többség nem osztotta Solymosi aggodalmát, hogy pártpolitikust hoznak helyzetbe, vagy már a jövőre készülnek?

Mindenki látni fogja, hogy az én MTA-elnöki döntéseimben van-e pártpolitika. Mert csak ezt kérhetik számon, hiszen az MTA elnöke a tudománypolitika aktív résztvevője, alakítója kell legyen, de nem vehet részt semmilyen pártpolitikai tevékenységben. Ezért mondtam le a Fideszben viselt tisztségeimről, miután megválasztottak.

2006 novemberében ön is cikket írt a Népszabadságnak, amelyben azt indítványozta, hogy a képviselők oszlassák fel a parlamentet, vagy válasszanak új miniszterelnököt, mert a kormány elveszítette a közbizalmat. Most hogyan fog együttműködni Gyurcsány Ferenccel?

Fontos az időpont! 2006 novemberében olyan hitelvesztés következett be a magyar politikában, aminek máig isszuk a levét. Az általam javasolt megoldás 2006-ban fontos lett volna, ezt a gondolatot ma is vállalom. Az Akadémia elnökeként pedig leülök tárgyalni a Magyar Köztársaság miniszterelnökével.

Ma szükség volna előre hozott választásokra?

Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Az Akadémia elnökének erről lehet magánvéleménye, de nem teheti publikussá, hiszen ez primér politikai kérdés.

A harmadik Gyurcsány-kormányban kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszteri poszt is van. Együtt tudnak majd működni?

Az átalakult kormányzati struktúrában van egy kutatás-fejlesztésért felelős miniszter, van egy kulturális miniszter, akinek a felsőoktatáson keresztül; és van egy gazdasági miniszter, akinek a fejlesztési forrásokon keresztül van köze a tudományhoz. Ezen kívül ott a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), amely szintén folytat tudománypolitikát. Az én javaslatom az, hogy ezeket hangoljuk össze, tegyük világossá, hogy kinek mi a szerepe.

Az Akadémiának a 2004-ben létrehozott NKTH-val sem volt zökkenőmentes a kapcsolata. A k+f miniszter megjelenése egyszerűsíti vagy bonyolítja a helyzetet?

Majd kiderül, hogy egy ilyen eleve bonyolult rendszerben egy új szereplő megjelenése mit hoz. Én azt remélem, hogy a kutatás-fejlesztésért felelős miniszter a kormány tagjaként képviselni tudja a tudomány érdekeit, el tudja érni, hogy a források elosztása átlátható és összehangolt legyen.

A fejlett  országok ezt a pénzt nagyon hatékonyan költik el, ez pedig olyan mély szakmai feladat, amiben az MTA-nak alapvető szerepe kell legyen. Bármilyen hivatalt hoznak létre, annak a szakmai döntései mögött ott kell lennie az MTA tagjainak, doktorainak, köztestületi tagjainak a véleménye. Különben csak szerencsejátékról van szó.

Egyetért az NKTH elnökével abban, hogy túl sokfelé folynak el Magyarországon a kutatás-fejlesztésre szánt támogatások, kevesebb helyre kéne adni többet?

Úgy nem tudunk felemelni öt-tíz kutatóhelyet, hogy ne lenne egy szilárd bázisunk. Szükséges koncentrálni, ugyanakkor egy kutatócsoportot egyik napról a másikra nem lehet megteremteni a semmiből, ez hosszú évekig tart. Ezért amellett, hogy figyeljük a világtendenciákat, azt is figyelnünk kell, hogy minek van már itthoni műhelye. A jó műhelyekre kell koncentrálni, a kevésbé jókat fel kell javítani, amelyek pedig nem tehetők jóvá, azokat át kell alakítani. Ehhez idő és pénz kell.

A politika néha egészen nyers formában - utalnék itt a Kóka-nyilatkozatra - kéri számon az Akadémián a támogatások hasznát, kevesebb alapkutatást, és több alkalmazást sürgetve.

Ez hamis alternatíva. Sok mindentől függ az, hogy egy kutatásnak lesz-e gyakorlati alkalmazása. Az MTA intézetei inkább alapkutatással foglalkozó intézetek, de jelentős részük fejlesztésekkel is foglalkozik, és vannak olyanok, például az informatika vagy a gyógyszerkutatás terén, amelyek kifejezetten alkalmazásközelben dolgoznak.

Mindkettőre szükség van, alapkutatás nélkül nincs mire építeni az alkalmazásokat, nincs olyan kutatási rendszer a világban, amelyben ez a két dolog élesen elválna egymástól. A vállalatok célzott fejlesztései mögött is látni kell, hogy azokat a kutatókat valamelyik egyetemen kiképezték, és valamelyik intézetben megszerezték a doktorátusukat.

Mi lesz az úgynevezett akadémiai reformmal?

Az akadémiai törvény tervezetét az MTA mára megfelelően előkészítette, itt már csak egy befejező lépésre van szükség. Szeretném, ha már az ősszel megtárgyalná a parlament, és még ebben az évben el is fogadná. Ami az MTA reformját illeti, nem szeretem ezt a kifejezést, a folyamatos változtatás híve vagyok, nem lehet az összes problémát egyszerre megoldani egy új törvénnyel.

Mi lesz a kutatóhálózat sorsa?

Magyarországon a kutatóhálózat fenntartója az Akadémia, ez egy sajátos helyzet, ilyen nem sok országban van. Ebben a kutatóhálózatban autonóm kutatók dolgoznak a tudomány belső logikája szerint. Hogy az igazgatásukat és a szakmai felügyeletüket az MTA látja el helyes, hiszen ha nem az Akadémiához tartoznának, akkor is ugyanazok az emberek irányítanák a szakmai munkát. Semmi értelmét nem látom annak, hogy ebben szervezeti változtatást kezdeményezzünk. A kutatóhálózatot továbbra is az Akadémiának kell fenntartania, más körülmények között nem is vállaltam volna az elnöki posztot.

Vannak olyan akadémiák, ahol az akadémikusok tagdíjat fizetnek, nálunk viszont tiszteletdíjat kapnak. Fog ez változni?

Ma Magyarországon egy egyetemi tanár nettó fizetése kevesebb mint ezer euró. Ugyanakkor pontosan ugyanolyan teljesítményt várunk el tőle, mint attól az osztrák professzortól, aki tízezer eurót keres. Mihelyt a magyar professzorok legalább nyolcezer eurót kapnak, hajlandó vagyok bárkivel megvitatni a kérdést, hogy helyes-e az akadémikusokat további nagyjából havi ezer euróval honorálni. Ugyanis ez jelenleg fontos szerepet tölt be abban, hogy ne meneküljön mindenki külföldre dolgozni, aki ott munkát talál magának.

A távolba szakadt  kutatók némelyike szerint a magyar tudományos élet kontraszelektált, itthon a tehetség nem érvényesülhet.

Az Akadémiának a magyar közéletben, még ha időnként írnak is szamárságokat újságokban, óriási a tekintélye. Az MTA-n a doktori cím megszerzése igen alapos eljárással történik, egyfajta hitelesítési rendszer, ami a magyar egyetemek gyakorlatában is igazodási pontot jelent. A jelentős egyetemek professzorainak többsége elismeri, hogy az MTA doktora cím világos, áttekinthető követelményrendszerre épül. Pontos számokat szabunk meg, hogy egyáltalán ki pályázhat erre a címre. A fizikában például senki nem pályázhat, akinek a munkáira nincs legalább kétszáz hivatkozás a nemzetközi szakirodalomban, a referált folyóiratokban. Ugyanez a szám az akadémikusok esetében ezer körül van.

A legjobb koponyák közül jó néhányan mégis külföldre mennek. Mit tehet ez ellen az Akadémia?

Nagyon nehéz kérdés. Sajnos azt kell mondjam, hogy ez ma nagyobb probléma, mint tíz-tizenöt éve volt. A világ olyan mértékben kinyílt, és ezzel egyidejűleg olyan mértékű hiány állt elő a tudománnyal foglalkozni képes és hajlandó fiatalokból, hogy Magyarországnak csak akkor van esélye, ha megpróbál hasonló feltételeket teremteni a kutatók számára, mint amilyen feltételek a tőlünk nyugatra lévő országokban adottak.

Egy tévéműsorban azt mondta, hogy a tudománynak is sztárokra, médiaszemélyiségekre volna szüksége. Ezt hogyan kívánja elérni?

A tudománynak vannak olyan területei, amelyek nagyon izgatják az embereket, például a klónozás vagy a világegyetem sorsa. De a legtöbb tudósból sohasem lesz sztár, nem állítják meg őket az emberek az utcán. Javítanunk kell a kutatók társadalmi megbecsültségén, ismertségén, sztárokat kell mutatnunk a tudomány világában is. Az MTA megkeresi azokat a kutatókat, akik hajlandók erre. Legyen Rúzsa Magdink a tudományban!

Nemhogy sztárok nincsenek, de gyakran még az Index is amerikai webszájtokról, például a New Scientistből értesül a magyar vonatkozású tudományos eredményekről.

Sajnos nincs magyar New Scientist, a tudományos ismeretterjesztő lapok nem jutnak el a nagyközönséghez. Talán az új újságírás, az internetes újságírás jelenthet megoldást, de hogy önálló tudományos online újságra volna szükségünk, vagy a nagy portálok tudományos rovataihoz kellene inkább fordulnunk, még eldöntendő kérdés.