Jeromos
9 °C
26 °C

A fül rajzolata lesz a belépőkártya?

2000.06.25. 15:11
A Pentagon számítógépeit ezentúl nem hagyományos jelszavak, hanem biometrikus biztonsági rendszerek fogják védeni. A felhasználó hangját és íriszének rajzolatát analizáló berendezések mellett még az egyénre jellemző testszagot érzékelő berendezések is szerepet kaphatnak - írta az USA Today című lap.
Őfelsége ügynöke, illetve a róla szóló filmek nyomába ered az amerikai védelmi minisztérium. Filmekben gyakran használt látványos azonosító eljárásokat akarnak bevetni, hogy megkeserítsék a hackerek életét, és így védjék az érzékeny adatállományt tároló számítógépeket.

James Bond lehetett a példa
A számítógép egy digitális kamera, vagy más szenzorok segítségével a felhasználó testi jegyeit ellenőrzi, és összeveti őket az adatbázisban elmentett mintával. Washington közelében már a következő héten megnyitja az amerikai védelmi minisztérium a biometrikus biztonsági rendszerek főhadiszállását. Augusztusban kiépülhet az adatbank is. Ott katonák és hivatalnokok ezreinek ujjlenyomatait, illetve a füleik, és más jellegzetes testi adottságaik digitalizált képét fogják őrizni.

Az újság értesülései szerint a Pentagon számítógépeit naponta átlagosan hétszer támadják meg hackerek, akik többé-kevésbé válogatás nélkül jelszavakat próbálgatnak ki. Az új eljárások révén a számítógépeket sokkal hatékonyabban lehetne védeni. Adatvédelmi szakemberek mindenesetre rámutatnak az eljárás árnyoldalaira is: az új hatalmas adatbázisssal, amit a hadseregnek létre kell hoznia, könnyedén vissza is lehet élni.