Skizofrén egeret tenyésztettek

2007. július 31., kedd 10:44

A világ első skizofrén egerét tenyésztették ki génmódosítással amerikai tudósok abból a célból, hogy többet tudhassanak meg a betegségről, és ezt felhasználhassák az emberek gyógyításában. Az állatvédő szervezetek tiltakoznak.

A kísérletet végző tudósok szerint ez a skizofrén egér az első olyan állat, amely genetikai beavatkozás következtében született mentális betegséggel.

Tudomány javára

Korábban már sikerült egyéb szervi bajjal, például szívbetegséggel született egerek kitenyésztése, ami szintén fontos állomás volt a betegségek gyógyításában, hiszen a korlátlanul rendelkezésre álló kísérleti egerek lehetővé tették, hogy laboratóriumi körülmények között tanulmányozhassák az elváltozásokat és gyógymódokat fejlesszenek ki.

"Ez a mutáns egér fontos eszköz lehet a különböző tényezők kombinációinak vizsgálatában a mentális megbetegedések, például a skizofrénia és a hangulati rendellenességek tekintetében" - mondta Takatoshi Hikida, a kutatás vezetője, aki a baltimore-i John Hopkins Egyetemen dolgozik.

Beteg gén

A világ első skizoid egerét úgy hozták létre, hogy a petesejt DNS-ébe egy skizofréniát okozó gént ültettek. A génmintát egy olyan skót családtól nyerték, amelyben nagy számban fordult elő a betegség. A módosított petesejtet megtermékenyítették, és pótanya méhébe helyezték.

Az Animal Aid állatvédő szervezet elítélte a kutatásnak ezt a módját, mondván erkölcstelen a mentális szenvedésre ítélt állatok teremtése. Véleményük szerint nem ez a járható út az emberi megbetegedések modellezésére.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.
Offroad terepjáró kalandtúra..
Itt az alkalom, hogy valódi terepjáróval rázkódj át a mocsaras vadvilágon.