Mária
-6 °C
-2 °C

Szövetpótlás percek alatt

2005.10.21. 16:30
A kollagénszövetet eredményező eljárás lényegesen gyorsabb, mint a hagyományos módszerek, hiszen nincsen ráutalva a sejtek fejlődési képességére. A kutatók szerint az eljárásukkal olyan szövet készíthető, amely erősebb a tenyésztett testi sejteknél.

A testazonos szövetek, például porcok, bőr és inak tenyésztése nehéz és hosszadalmas feladat. Több napba vagy hétbe is beletelik, amíg a páciens saját sejtjei a megfelelő tápoldatokban úszó, alakot adó sejtvázon megtelepednek, és beültethető új szövetté növekednek.

A londoni University College kutatói viszont megtalálták a módját annak, hogyan lehet csupán percek leforgása alatt szöveteket előállítani, írta az Advanced Functional Materials szaklap alapján a Der Standard.

A brit egyetem szövetjavítási és tenyésztési központjának (Tissue Repair and Engineering Centre) kutatócsoportja Robert Brown vezetésével kollagént használ a feladatra. Ez a támasztóanyag fontos részét képezi a kötőszövetnek, és lényeges alkotórésze a bőrnek és a csontoknak.

Összeugrik kicsit

A kutatók a plasztikus összenyomás (Plastic Compression) néven emlegetett eljárással eltávolították a folyadékot az eredeti kollagénzseléből, és ezáltal az anyag közel századrészére zsugorodott. A kutatók így percek leforgása alatt sűrű, mechanikailag terhelhető kollagénstruktúrákat állítottak elő.

A leírás szerint az eljárás lényegesen gyorsabb, mint a hagyományos módszerek, hiszen nincsen ráutalva a sejtek fejlődési képességére. További előnye, hogy sejttől függetlenül működik. A kutatók szerint az eljárásukkal olyan szövet készíthető, amely erősebb a tenyésztett testi sejteknél.

Az igazi hosszútávon eltűnik

Robert Brown célja az, hogy a helyreállító plasztikai műtétet végző sebészek kezébe gyorsan, automatikusan és olcsón előállítható szövetet adjon. Az anyag közvetlenül a műtőben, sőt akár a műtőasztal mellett elkészíthető, és belőle mint építőkockákból dolgozhatna az orvoscsoport.

A brit kutatók következő terve, hogy megkíséreljék a kollagénszövetükkel pótolni a sérült szöveteket. Míg ez megvalósul, a kutatóknak ki kell deríteniük, hogyan viselkedik hosszú távon a testidegen szövet a szervezeten belül.

Kérdéses még, az implantátum miként alakul át a természetes folyamatok, például az anyagcsere illetve a mechanikai terhelések hatására. Azt is szükséges még biztosítani, hogy a kollagénszövet által elfoglalt helyet idővel a saját szövet foglalja vissza.