Kilenc évvel fiatalít a testmozgás

2008. január 29., kedd 19:37

A rendszeres testmozgást végző emberek biológiailag kilenc évvel fiatalabbak, mint az ülő munkát végző tohonyák, mutatta ki nemrég egy brit kutatócsoport.

Heti három óra intenzív testmozgással kilenc évvel fiatalabbak lehetünk azoknál, akik hetente negyed óránál is kevesebbet mozognak, derítették ki londoni kutatók. Heti egy-másfél órás közepes testmozgás - a kutatók szerint - négy év előnyt jelent. Persze nem elég gyakran körbesétálni a háztömböt, olyan fokú testmozgásra van szükség, amelytől megizzad az ember.

A londoni King's College szakemberei - Tim Spector vezetésével - kétezer ötszáz ikerpárt vizsgáltak meg, az alanyok DNS-ét elemezték. Korábban már bebizonyosodott, hogy az emberi élet hosszát az úgynevezett telomer-sapkák hossza is meghatározza, amelyek a kromoszómák végein találhatók. Minden sejtosztódáskor a telomerek megrövidülnek, amíg annyira kurták lesznek, hogy a sejt már nem osztódhat, és elhal. A vizsgálat során kiderült, hogy a rendszeres testmozgást végzők telomerei hosszabbak.

A tudósok egyelőre nem tudják, hogy mi a pontos összefüggés a testmozgás és az öregedési folyamat lassítása között, de arra gyanakszanak, hogy a testmozgás védelmet ad az úgynevezett oxidatív stressz ellen, amely a szabadgyökök sejtkárosító - és öregedést is gyorsító - elszaporodását idézi elő.