Mitől van új szaga az új autónak?

2014.10.16. 10:06

Aki vett már új autót, tudja, hogy a szalonban tartott kocsinak van egy jellegzetes, semmi mással össze nem téveszthető illata. Ezt újautó-szagnak hívják, és – szigorúan statisztikai alapon nézve – ez valójában a halál szaga.

Persze a szag nem halálból áll, de több tanulmány is kimutatta, hogy az új autók tulajdonosai gyakrabban betegszenek meg. Ez pedig összefüggésben van az autó illatával. A belső burkolat elemeihez használt ragasztó- és tömítőanyagok közvetlenül a gyártás után még instabilak; minél újabb egy kocsi, annál illékonyabbak a ragasztóanyagok.

Most képzeljék el, beleülnek a negyvenfokos kánikulában ötvenfokosra hevült autóba, és mind belélegzik a kipárolgó ragasztót; azt a sok illékony szerves vegyületet, ami ilyenkor a levegőbe kerül. Igen, finom illata van – nyilván azért is gondolunk rá így, mert az új autó szaga az új autó birtoklásának örömével kapcsolódik össze. De ne dőljenek be a csábításnak: szegény Richard Pryor saját bevallása szerint azért szokott rá a kokainra, mert megszerette a szagát.

Ha már szag: miből van? Egy 2012-es elemzés szerint többnyire brómból, a PVC műanyagából felszabaduló klórból, ólomból és más nehézfémekből; ezek az alkatrészekről, például a kormánykerékről, a műszerfalról, a karfáról vagy az ülésekről kerülnek a levegőbe. Az autó illata úgy változik, ahogy az utastér légkörének összetétele.

Akkor vegyen mindenki használt autót? Az sem egy életbiztosítás. Amikor 1995-ben megvizsgálták egy Lincoln Continental utasterének a levegőjét, több mint 50-féle vegyületet találtak benne: takarítószerekből származó illékony anyagokat, ragasztók kipárolgását, illetve benzin- és kipufogógáz-lerakódásokat. A kutatók szerint ezek külön-külön is veszélyesek lehetnek az egészségre.

Szóval gondoljanak Richard Pryorra, és járjanak inkább gyalog.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM