A buborékos fólia csökkenti a stresszt

Kevés olyan meghökkentően univerzális, mégis teljesen ártalmatlan szórakozási mód létezik, mint a buborékfólia nyomogatása. Gyerekektől nagymamákig minden korosztály szívesen pattint néhányat a házhoz szállított termékek után maradó anyagból, és a népszerűségét az is jelzi, hogy a neten számos különböző pukkasztási technikát találni. De miért is ilyen jó dolog a csomagolóanyagként is ismert hobbieszköz, hogy már 55 éve nem unjuk meg?

Mint a legtöbb nagyszerű dolgot, a buborékfóliát is véletlenül találták fel. Alfred Fielding és Marc Chavannes 1957-ben elkezdtek kísérletezni a háromdimenziós műanyag tapéta kifejlesztésével. Talán nem is baj, hogy ez a próbálkozás megbukott, útközben viszont rájöttek, hogy találtak egy könnyen kezelhető, jól szigetelő csomagolóanyagot. 1960-ban alapítottak is köré egy Sealed Air (nagyjából: bezárt levegő) nevű céget. Az angol Bubble Wrap márkanév ma is az ő tulajdonuk.

A buborékfólia azóta az egyik legnépszerűbb csomagolóanyag, mert a 6-25 milliméter átmérőjű és 4 milliméter magas, levegővel töltött félgömbök hatékonyan védik a törékeny tárgyakat az ütésektől és karcolásoktól. A fólia polietilénből, annak is a lineáris kis sűrűségű (LLDPE) változatából készül, mert ebben a legideálisabb a szakítószilárdság és rugalmasság aránya. De legalább ilyen fontos tulajdonsága, hogy a kis légpárnái a nyomkodástól elpattannak, és ez valamiért nagyon sokunknak okoz örömet.

Pop-kultúra

A csomagolóanyag népszerűségét mutatja, hogy saját világnapot is kapott. Egyszer egy bloomingtoni rádió véletlenül élőben sugározta a buborékok pukkanását. Éppen a frissen érkezett mikrofonjaikat csomagolták ki, amikor elpattantak a buborékok, és ez állítólag nagyon tetszett a hallgatóiknak. Azóta minden január utolsó hétfője a buborékfólia napja.

A Youtube is százával dobja ki a buborékpattintós találatokat, ami talán attól se független, hogy ez a tevékenység nagyszerűen kombinálható a kicsomagolós videók érthetetlen trendjével.

De még könyvet is írtak a jelenségről, ebben olyan városi legendákat cáfolnak, mint hogy a fóliát Mr Bubble találta fel, vagy hogy ha jól beletekerjük magunkat, akkor ejtőernyő nélkül is le lehet ugrani magas helyekről. Mondjuk egyszer tényleg le lehet.

De miért jó a kis buborékokat nyomogatni? Az egyik magyarázat nagyon egyszerű: a buborékok egyszerűen unaloműzők. A tétlenséggel töltött idő ugyanis sokkal kellemetlenebb, mint ha ugyanennyi időt kitöltünk valamilyen tevékenységgel. Richard Larson, az MIT kutatója, a sorban állás pszichológiájával kapcsolatban elmondta, hogy a tétlenül várakozók 36 százalékkal túlbecsülik a várakozással töltött időt. Ez adhatott ötletet ahhoz a milánói kísérlethez, amelyben szabadon felhasználható buborékfóliákat helyeztek ki egy buszmegállóba még 2012-ben.

De ennél fontosabb, hogy a pattogtatás csökkenti a stresszt. Erről a hatásról 2011-ben készített egy felmérést a Kelton Research nevű piackutató cég. A teljes amerikai felnőtt lakosságra vetítve vizsgálták a jelenséget, és többek között megállapították, hogy egyetlen perc pukkantgatás 33 percnyi masszázsnak megfelelő stresszoldó hatással bír. Bár árnyalja a képet, hogy a felmérést maga a Sealed Air készíttette.

Találni azonban független kutatást is a témában. Kathleen M. Dillon, a saját bevallása szerint buborékfüggő pszichológus 1992-ben publikálta a vizsgálata eredményeit a Psychological Reports nevű folyóiratban. Ő is arra jutott, hogy a buborékpattintgatás jelentős stresszcsökkentő hatású, és az alany kevésbé is fárad el, ha rendesen pukkasztgat.

Dillon szerint az élmény fontos összetevője a pukkanás hangja, de nem csak erről van szó. Szükség van arra is, hogy érezzük, ahogy a kezünk alatt durran el a légbuborék. Vagyis a mechanikus nyomás és az ennek hatására felszabaduló levegő hangos visszajelzése együttesen felelős a stresszoldásért. Ezért nem is olyan hatékonyak a netes buborékpattintgató játékok.

Hipp-hopp, jön pukk

Mert természetesen ilyenek is léteznek. A különböző webes változatok mellett telefonra is kiadtak már számtalan pukkasztóappot. Előnyük, hogy nem kell mindig új termékeket rendelni csak azért, hogy legyen mit nyomkodni.

De nem csak virtuális megoldást találni. Természetesen a japánoknál külön cég is foglalkozik játék-buborékfólia előállításával. A Mugen Puchipuchi (végtelen buborékfólia) nevű cég szilikonból gyárt nyomkodható buborékokat, ezek nem pukkadnak ki, viszont minden nyomásra produkálják a pukkantás érzését és a pukkanó hangot is. Az már japán sajátosság, hogy minden századik pukkanáskor olyan extra effektekkel is kedveskedik a játék, mint a kutyaugatás, a fingás vagy egy “szexi hang”. De itt búcsúzzunk is el piros pöttyös rokonainktól, és a polgárpukkasztó távol-keleti furcsaságok helyett maradjunk a jól bevált polietilén-légbuborékok pukkasztgatásánál. Addig is telik az idő.