Már húsz éve is volt okostelefon

2015.06.11. 09:10

Simon Personal Communicator – mennyivel bénább név ez, mint a smartphone, nem? Az IBM mégis így keresztelte el a Mitsubishivel gyártatott érintőkijelzős okostelefonját, ami az 1994-es bemutatása idején egyesítette a mobiltelefont és a PDA-t – valahogy úgy, ahogy az Iphone, 13 évvel később.

Az első prototípust még Anglernek nevezték; ez 1992-re készült el, és a novemberi COMDEX-en mutatták be Las Vegasban. A készülékkel a felhasználók

  • hívásokat indíthattak és fogadhattak;
  • volt saját telefonkönyve, számológépe és világórája;
  • lehetett vele faxot és emailt küldeni és fogadni;
  • a beépített címjegyzéket, határidőnaplót és jegyzetfüzetet kézírásos jegyzetekkel is bővíthettük;
  • a kijelzőt érintőceruzával is pötyögtethettük, ilyenkor sokat segített a prediktív szövegbevitel;
  • és volt hozzá egy Scramble nevű játék is.

A telefon a kiállításon nagy siker volt, a USA Today másnap vezető anyagban hozta a címlapján az Anglert tervező Frank Canova fotóját, amin a készüléket tartja. A nyilvános bemutatóra 1994 augusztusáig várni kellett; az eszközt ekkor már Simon Personal Communicatornek hívták. Az eszköz az AMPS (Advanced Mobile Phone System) hálózaton kommunikált, ami akkor 15 államban volt elérhető az USA-ban. A telefon akkoriban csúcstechnológiának számított; A hálózat csapdájában című filmben ezt használta a profi bűnöző hekker, Jeremy Northam.

IBM Simon in The Net (1995)

A Simon 1994 augusztusában került piacra, de a Bellsouth (az IBM fejlesztési részlege) hat hónap alatt alig ötvenezer készüléket adott el. Ebben nyilván szerepet játszik a magas ár (899 dollár kétéves szerződéssel, 1099 dollár szerződés nélkül), amit a Bellsouth hiába csökkentett később 599 dollárra, az eszközön már ez sem segített. Ironikus, de mire A hálózat csapdájában a mozikba került, a Simont már kivonták a piacról.

Akkor még az Apple sem érezte

A bukáshoz nyilván hozzájárult az akkori mobilhálózat fejletlensége, valamint a méregdrága előfizetési és percdíjak, ráadásul a lefedettség is pocsék volt. Az RJ11 adapterrel lehetett vezetékes telefonhálózatról hanghívást és adatátvitelt indítani, de ez épp a mobiltelefon lényegét ölte meg.

A Simonhoz csak egy külsős fejlesztő, a georgiai PDA Dimensions fejlesztett szoftvert. A Dispachit nevű programmal a telefonon keresztül elérhettük a számítógépünket, de ehhez meg kellett vennünk a 2999 dolláros számítógépes keretszoftvert, valamint a 299 dolláros telefonos klienst. Csoda, hogy a vásárlók hagyták elhullani?

Az IBM mentségére szóljon, hogy az érintőképernyős-okostelefonos világot a kilencvenes években még az az Apple sem érezte, ami később az Iphone-nal tette világhírűvé az új termékkategóriát. De akkoriban még ők is azon dolgoztak, hogy az Apple Newton a lehető legnagyobb bukás legyen.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM