Fillérekért adta el a világ legértékesebb cégét

2015.10.18. 07:57

Az Apple-t 1976-ban Steve Jobs és Steve Wozniak alapította, előbbi zseniális volt marketingben, utóbbi számítógép-építésben. Wozniak később kiszállt, Jobsot kirúgták, aztán visszahívták, és az iPhone-forradalommal a világ legmenőbb cégévé tette az Apple-t, aminek a piaci értéke ma 630 milliárd dollár. Eddig a sikersztori, amit nagyjából mindenki ismer, és szinte mindenki kihagy belőle egy apró részletet:

azt, hogy az Apple alapítói valójában hárman voltak.

Ronald Wayne Steve Jobs munkatársa volt mérnökként az Atarinál a hetvenes évek elején. Jól kijött a heves természete és unortodox higéniás szokásai miatt nem túl népszerű fiatalemberrel, olyannyira, hogy ő volt az első, akinek megvallotta, hogy meleg – ez óriási bizalmat feltételez. Wozniak ekkor a HP-nél dolgozott, és jófejségből be-besegített Jobs munkájába, a Breakout nevű játéktermi automata elektronikájának megépítésébe és optimalizálásába (mellékszál, de ezért Jobs 5000 dolláros jutalmat kapott, de Wozniaknak csak 750-et vallott be, amit nagylelkűen el is felezett vele). Wayne volt az, aki a két Steve szenvedélyes vitáit elsimította, kompromisszumokat talált, levezette a feszültségeket. Amikor Jobs és Wozniak megalapította az Apple-t, szinte természetesnek tűnt, hogy harmadik tagnak egyfajta felnőtt felügyeletként (Wayne 42 éves volt ekkor, Jobs 21, Wozniak 25) bevegyék a bizniszbe harmadiknak. 10 százalék résztulajdont kapott a cégből.

Wayne írta a cég alapító okiratát, ő rajzolta az eredeti logót, és ő állította össze a cég első számítógépe, az Apple I felhasználói kézikönyvét. Eközben Jobs remek üzletet kötött a Byte Shop nevű számítógépbolttal, ez a hely lett az Apple első megrendelője. Igen ám, de a bolt csak utólagos fizetést vállalt, így az Apple-nek 15 ezer dollár hitelt kellett felvennie alkatrészekre. Wayne tudta, hogy a Byte Shop elég rossz hírű, ha a számlák kiegyenlítéséről volt szó, és nagyon nem tetszett neki, hogy tulajdonosként ő is a vagyonával felel a cég 15 ezres hiteléért, ráadásul egy korábbi, befuccsolt vállalkozása miatt amúgy is komoly adóssága volt. Mindössze két héttel a cég megalapítása után kiszállt, a tulajdonrészéért Jobs és Wozniak 800 dollárt fizetett.

Az Apple pályafutása innentől a közismert történet szerint zajlott tovább. Wayne 1978-ig az Atarinál maradt, később a Lawrence Livermore National Laboratory állami kutatóközpont munkatársa lett. Jobs többször hívta vissza az Apple-höz, amikor már szupersikeres volt a cég, de Wayne csak abba egyezett bele, hogy egy ideig a cég költségein utazgasson Apple-rendezvényekre. Plusz elfogadott egy iPadet ajándékba. Miután nyugdíjba ment, nyitott egy bélyegboltot, majd egy lakókocsiparkba költözött Nevadába. A költözéskor megtalálta az eredeti Apple-alapító szerződését, amit eladott egy autogram-gyűjtőnek 500 dollárért. Ugyanez a papír 2011-ben egy árverésen 1,6 millió dollárért kelt el.

Ronald Wayne most 81 éves, és azt mondja, sosem bánta meg, hogy kiszállt az Apple-ből. Tíz százalékos tulajdonrésze ma 63 milliárd dollárt érne, amivel Bill Gates, Warren Buffett és Carlos Slim mögött a világ negyedik leggazdagabb embere lenne.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM