A fociválogatottban játszott, később miniszterelnök lett

2016.01.21. 12:20

Friedrich István volt a világon az első válogatott futballista, akiből miniszterelnök lett. Nem sokan mondhatják el magukról ezt a bravúrt, a Dániához tartozó Feröer szigeteket 2008 és 2015 között miniszterelnökként vezető, 1991–92-ben négy válogatott meccsen a kapuban álló Kaj Leo Johannesenen kívül mást nem találtunk. (Ha tud másról is, írja meg a tszenesi kukac mail.index.hu-ra.) A szűkös felhozatal miatt meg kell említenünk Kaha Kaladzét, aki tíz évig szolgálta az AC Milant, BL-t is nyert csapatával, most meg Grúzia miniszterelnök-helyettese és energetikai minisztere. De ki volt Friedrich István?

1904. október 9. A magyar válogatott hatodik hivatalos mérkőzése előtt már az előjelek baljósak voltak. Kezdődött azzal, hogy Stobbe Ferenc szövetségi kapitány egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudta elkísérni a csapatot Bécsbe. A bajt tetézte, hogy az útiköltség és a csapat felszerelése is nála maradt. A fiúk végül pénzt a csapatot a Keleti pályaudvarra kikísérő egyesületi vezetőktől, felszerelést pedig a bécsi Cricketter nevű csapattól kaptak. A Cricketter volt az első külföldi csapat, amelyik Magyarországon játszott, a BTC ellen még 1897-ben. A klub ma is létezik, nevében benne van a futball, de már csak tenisz- és atlétikai szakosztálya van. 

Ötöt kaptunk a dagonyában

1904. október 9-én végül kétezer néző gyűlt össze a szakadó esőben a Cricketter stadionjában, a Praterhez közeli Vorgartenstraßen. (A pálya és a pusztuló lelátó ma is megvan, nem használják, képek itt>>>) A korabeli leírások szerint térdig ért a sár, a körülmények irreálisak voltak, ma talán le se játszanák a meccset. A válogatott többsége zöldfülűekből állt, és nem futottak be nagy futballkarriert, kivéve Károly Jenőt, aki a 20-as években a Juventus edzője is volt, és Borbás Gáspárt, aki az első magyar labdarúgó volt, aki elérte a 25 válogatottságot, végül 41-nél állt meg. A meccset, hiába lőtt Borbás és Károly is gólt, 5:4-re elvesztettük.

Kövessen minket a Facebookon is!

A magyar válogatottban a jobbösszekötő posztján dagasztotta a sarat a MAFC-ból egy bizonyos Friedrich István, aki 21 éves volt ekkor, soha nem volt még válogatott, és – bár ezt ekkor még nem lehetett tudni – soha többé nem is lesz.

A foci felemelkedése, a Monarchia bukása

Teltek az évek, a magyar válogatott az 1912-es olimpián megnyerte a vigaszdíj döntőjét, egyre gyakrabban játszottunk és nyertünk Monarchián kívüli válogatottakkal is, és olyan Európa-klasszisok kezdték meg pályafutásukat, mint Schlosser Imre vagy Zsák Károly.

Jött az első világháború, amikor mással sem játszhattuk, csak Ausztria ellen, a hadibajnokságok kora, majd a Tanácsköztársaság 133 napja egyetlen válogatott mérkőzéssel. (Igen, Ausztria ellen.) A Tanácsköztársaság 1919. augusztus elejére összeomlott, egy szakszervezeti kormány még próbálta ugyan menteni a menthetőt, mindhiába.

Miniszterelnök lett a jobbösszekötőből 

A román hadsereg bevonult Budapestre, és egy kis ellenforradalmi csoportot, a Tanácsköztársaságot egy Baross utcai lakásban átvészelő Fehérház Bajtársi Egyesületet segítette hatalomhoz. Miközben román katonák vették körül a miniszterelnökség épületét, Peidl Gyula szakszervezeti miniszterelnököt letartóztatták, és Habsburg József főherceggel miniszerelnöknek neveztették ki Friedrich István egyszeres válogatott jobbösszekötőt.

Az 1904-es válogatott meccs után nem sokkal befejezte futballista pályafutását, de a labdarúgó-szövetségtől nem szakadt el. Pénztárnok volt és játékvezető, állítólag nem is fújta rosszul a sípot. Mérnöki diplomát szerzett, Budapesten és Berlinben jogot hallgatott, anyagi függetlenségét a Mátyásföldön alapított gépjavító műhelye, majd vas- és felvonógépgyára adta meg. Ez persze még nem indokolta, hogy ő legyen a Tanácsköztársaság utáni első miniszterelnök.

Balról jobbra kóválygott

A Horthy alatti kormányokat a 20-as és 30-as években kifejezetten jobboldalról támadó Friedrich baloldalról érkezett a politikába. 1912-ben lépett be a Függetlenségi és 48-as Pártba, az első köztársasági elnök, Károlyi Mihály köréhez tartozott, politikai államtitkárként a kormányában is szerepet kapott, sőt, a Tisza István elleni merényletekben való részvétellel is meggyanúsítják majd 1921-ben, rövid időre le is tartóztatják. (Rábizonyítani semmit sem tudnak, de innentől kezdve, habár, mint látni fogjuk, majdnem húsz évig parlamenti képviselő volt, igazán komolyan már nem vették.) 

A maga nemében világcsúcs, hogy 110 napos miniszterelnöksége alatt gyors egymásutánban három kormány is alakult az elnökletével, de egyik sem tudta stabilizálni az országot. Az antant nemcsak a Habsburgok lemondását követelte, de a Friedrich-kormányt sem ismerte el. Sőt, még az országban a rend helyreállításának szándékával portyázó Horthy Miklós sem tartozott felelősséggel Friedrichnek, habár a kormány ülésein rendszeresen részt vett. 

Friedrichnek mennie kellett

Amikor Horthy november 16-án, a román csapatok távozása után fehér lován bevonult Budapestre, Friedrich István volt az, aki a Szózat elhangzása után az Országház lépcsőjén még miniszterelnökként az ország köszönetét fejezte ki a nemzeti hadseregnek. Friedrich napjai miniszterelnökként meg voltak számlálva. Horthy – ahogy ő fogalmazott – belesodródott a politikába. Az antantot képviselő Sir George Clerk, az angol külügyminisztérium diplomatája Horthy értésére adta, hogy parlamentáris kormányt kell alakítani, és a feudális hagyományokat képviselő Friedrich még a választásokig sem lehet miniszterelnök. Az ultimátum még azoknak is sok volt, akik nem felejtették el a miniszterelnök Károlyi Mihállyal közös múltját. És itt adjuk át a szót Horthy Miklósnak:

Azonban ugyan mit érhettünk volna el, ha ellenállunk? Nem maradt hatás nélkül, hogy éppen én, a katona ajánlottam mérsékletet és azt, hogy ésszerű megoldást keressünk. El is fogadták azt a javaslatomat, hogy Friedrich István csak tárcát cseréljen és hadügyminiszter legyen.

Görcsösen ragaszkodott

Úgy is lett, miniszterelnökségével azonban nem váltotta meg a világot. Mai megítélés szerint a hatalmához görcsösen ragaszkodó, szűk látókörű politikus volt, aki nehezen látta be, hogy Monarchia nélkül nincs értelme az ország sorsát a Habsburgokhoz kötni.

1920-tól 1939-ig megszakítás nélkül volt ellenzéki országgyűlési képviselő legitimista keresztény szervezetek, sőt szélsőjobbos színekben is, miközben a Pesti Naplóba írt vezércikkeiben támadta a kormányt. 1922–23 ban még a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöki posztját is betöltötte, itt nagyobb sikereket ért el, mint miniszterelnökként; a szövetség gazdálkodását gatyába rázta, és megteremtette a feltételeit annak, hogy a futballválogatott elindulhasson az 1924-es párizsi olimpián. (Az más kérdés, hogy ez a torna torkollott az egyiptomi csapásba: a Stade de Paris-ban szenvedtünk 3-0-ás megsemmisítő vereséget az afrikai válogatottól.)

A kommunisták egyszer csak elővették

Elfeledett politikusként vészelte át a második világháborút, a népi demokrácia pár évét és a totális kommunista hatalomátvételt, amikor megint csak vele lettek tele az újságok. A sztálinizmus tetőpontján rendezték meg a Grősz József érsek elleni koncepciós pert, amiben Friedrich István is szerepet kapott. A vádirat szerint Grősz az ekkor már 67 éves Friedrichet nézte ki egy ellenforradalmi kormány miniszterelnökének, és a felesketésére csak az őrizetbe vétele miatt nem került sor. Mindebből egy szó sem volt igaz, ennek ellenére a Grősz-per egyik mellékperének elsőrendű vádlottjaként 15 éves börtönbüntetésre ítélték. Alighogy megkezdte ennek letöltését, meghalt a váci börtönben. 

Felhasznált irodalom: Horthy Miklós: Emlékirataim. Budapest, 2011. Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos: Magyarország története 1918-1990. Ránki György (főszerkesztő): Magyarország története. Budapest, 1984. Rejtő László, Lukács László, Szepesi György: Felejthetetlen 90 percek. Budapest, 1974. Szabó Csaba (szerkesztő): A Grősz-per előkészítése, 1951. Budapest, 2001. Friedrich István Wikipédia-oldala.