Van egy stadion, aminek az egyik térfele az északi, a másik a déli féltekére esik

2016.04.28. 09:10

A Zerão nevű brazil stadion 1990-ben épült, 10 ezer szurkolót tud egyszerre befogadni, és egy egész sor focicsapat játssza benne a hazai meccseit. De ez mind nem az, ami világhírt hozott neki. Azt annak köszönheti, hogy a fűre húzott felezővonal nemcsak a pályát osztja ketté, hanem a bolygót is.

A vonal ugyanis éppen az Egyenlítőn, vagyis a nulladik szélességi körön húzódik – pontosabban ott húzták meg nyilván egészen tudatosan és jó marketingérzékkel a tervezők. Nehéz dolguk mondjuk nem volt, mert a stadion Macapá városában található, amelyet már amúgy is telibe kap az Egyenlítő, úgyhogy csak a szintén a globális felezővonalon futó Egyenlítő Sugárút nyomvonalát kellett követni a két térfélteke meghatározásához:

A létesítmény becsületes neve egyébként Milton Corrêa Stadion, Amapá állam egykori futballszövetségi elnöke után. (Ennek az államnak a székhelye a stadionnak helyet adó Macapá.) Ezt 1994-ben kapta, előtte a legendás Forma-1-es brazil pilóta, Ayrton Senna nevét viselte. Persze sokkal inkább a becenevéről ismert: a Zerão jelentése Nagy Nulla, ami az Egyenlítőt jelöli, és a körülötte fekvő városrészt is Marco Zerónak, vagyis nagyjából Nullás Jelzésnek hívják.

Macapá városa egyébként arról is nevezetes, hogy az Amazonas torkolatánál fekszik, a világ legbővizűbb folyója itt ömlik az Atlanti-óceánba.

Ne maradjon le semmiről!

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM