Az Egyesült Államoknak már volt egy női elnöke

2016.06.08. 14:33
Most, hogy Hillary Clinton a vártnál nehezebben, de kikaparta magának az elnökjelöltséget, itt az idő, hogy lelombozzuk azokat, akik úgy gondolják: ő lehet az első nő, aki az Egyesült Államokat irányítja. Mert csaknem száz éve volt már egy nő, aki másfél évre magához ragadta a kormányrudat.

Woodrow Wilson amerikai elnöknek komoly nehézségei támadtak az első világháborút lezáró békeszerződések otthoni ratifikálásával: a Szenátusban az 1918-as választást követően a republikánusok voltak többségben, akik megosztottak voltak a kérdésben – de nem kevésbé, mint Wilson demokrata pártja, melynek ír és német származású tagjai nagyon utálták a Párizs környéki békét. Az elnöknek – aki maga sem volt teljesen elégedett a szerződéssel - azonban szüksége volt a szenátorok kétharmadának támogatására, ezért Párizsból hazatérve azonnal kampánykörútba kezdett a választók és a politikusok meggyőzésére. Le is vonatozott több ezer kilométert, és már-már úgy tűnt, sikerülhet tető alá hoznia egy alkalmi koalíciót,

amikor 1919. október 2-án agyvérzést kapott, bal oldala lebénult és bal szemére megvakult.

Az elkövetkezendő két hónapban Wilson az ágyat nyomta, majd tolószékbe került át, és csak nagysokára jutott el addig, hogy bot segítségével meg tudott tenni pár lépést. Szellemileg is nagyon leépült, eluralkodott rajta az amnézia.

Az Elnök Úrhölgy

Környezete az elnököt betegségének kezdetétől fogva elszigetelte a külvilágtól, csak orvosai, családja és bizalmasai láthatták,

az elnöki teendőket pedig 17 hónapon keresztül a felesége intézte.

A visszaemlékezések szerint még a legbefolyásosabb politikusok is csak Edith Wilsonon keresztül léphettek kapcsolatba az elnökkel; saját, 1939-ben publikált memoárja szerint pedig

Minden egyes feljegyzést átnéztem, ami a különböző titkárságoktól és szenátoroktól érkezett, és megpróbáltam azokat megemésztve tálalni azt elnöknek.

Bár Edith Wilson állítja, ő maga semmilyen döntést nem hozott, csak „szolgálta” férjét, alázatos szavait a tények cáfolják. A First Lady nemcsak ápolóként vagy mindenható tanácsadóként szolgált, hanem valódi döntéshozóként is.

Ő döntött arról, hogy Wilson mely törvényeket írja alá, és melyeket nem, majd eszerint vagy bevitte neki a szöveget, vagy eltitkolta előle. Sőt, 28 jogszabályt ő maga szentesített azáltal, hogy elnöki szignó helyett csak egy nyilatkozatot bocsátott ki azzal a kurta szöveggel:

A férjem egyetért.

Formális ügyekre kiterjedő hatalma miatt ezért tényleg nem túlzás őt elnöknek tartani. Kortársainak többsége is annak tartotta, egy szenátor például nem First Lady-ként, hanem Elnök Úrhölgy-ként (Presindentess) emlegette.

Az orvos, a titkár és a feleség

Edith Wilson kezére játszott az, hogy az amerikai alkotmány igen homályosan fogalmazta meg az elnök alkalmatlanná válásának kritériumait; a gyakorlat szerint az alelnöknek kellett volna átvennie a hatalmat, de Thomas Marshall alelnök annyira lojális volt, hogy soha nem feszegette ezt a kérdést.

Wilson környezete sem tartotta elnökségre alkalmasnak Marshallt, Edith Wilson pedig egyenesen utálta őt. Ezért a First Lady mögé felsorakozott a Fehér Ház igen befolyásos orvosa, Cary T. Grayson, illetve Wilson kabinetfőnök, Joe Tumulty.

Az orvosi-politikai klikk miatt még akkor sem mondták ki az elnök alkalmatlanságát, amikor Wilson betegségéről 1920 elején az országos közvélemény is tudomást szerzett. A kongresszust a pletykák nyugtalanítani kezdték, és felállt egy delegátus, hogy meggyőződhessenek az elnök állapotáról. Wilson azonban – felesége szerencséjére – pont a látogatás idején igen jó passzban volt, ezért nem indult ellene alkalmatlansági eljárás (impeachment).

A titkolózásban az is nyilván segített, hogy az amerikai politikai elit akkor még nem lógott a twitteren, az információ áramlást könnyebb volt meggátolni. Az sem volt szokásban, hogy az elnök nap mint nap megjelenjen a nyilvánosság előtt – a rendszeressé vált rádiós szózatot is jó tíz évvel később, Roosevelt honosította meg. A titkolózást az elnök környezete néhány dezinformációs húzással segített rá; egy Louis Seibold nevű újságíró még egy elnöki álinterjút is készített, mely azt sugallta, hogy Wilson abszolút kezében tartja a dolgokat.

Az alkotmányt is módosították miatta

Az Egyesült Államok igen válságos éveket élt át: az alkoholtilalom miatt ekkor kezdett megerősödni a szervezett bűnözés, a kommunisták oroszországi sikere miatt elképesztő hisztériahullám söpört végig az országon. Könnyen lehet, hogy ezekben az időkben elkélt volna egy cselekvőképes elnök, de az is tény, hogy az amerikai intézményrendszer szilárdságának köszönhetően igazából komoly bajok nem történtek.

Woodrow Wilson második ciklusa így felesége irányítása alatt ért véget 1921-ben. Az elnök soha nem nyerte vissza egészségét, három ével később meg is halt. Edith Wilson 37 évvel élte őt túl, így bőven volt ideje megírni emlékiratait.

Mindenesetre részben Edith Wilson árnyékelnöksége miatt a jogászok egyre inkább emlegették annak szükségességét, hogy pontosítsák az elnök alkalmatlanságának kimondását és utódlási menetrendjét. Ennek lett az eredménye az 1967-ben elfogadott XXV. alkotmánykiegészítés, ami egyértelműen tisztázza, ki és hogyan mondhatja ki az elnök alkalmatlanságát, és pontosan meghatározza az utódlási sorrendet.

Ne maradjon le semmiről!

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM